Több mindent is vártam ezzel a könyvvel kapcsolatban. Elsődlegesen azt, hogy megjelenjen, hiszen nem csak, hogy nagyon jól hangzott goodreads értékelések alapján, de személyes ajánlásokat is kaptam. Ezen felül pedig a könyv megjelenése és olvasása azt is jelentette számomra, hogy befejeztem a szakdolgozatom igen keserves megírását, ami immáron meg is történt, és el se tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem miatta. Végezetül pedig ezer éve nem olvastam indiánokról. Anno az egyik kedvenc témám volt kislányként, nem is említve a tényt, hogy Kanada külön szeglettel büszkélkedhet a szívemben, és bár Új-Skóciában nem voltam, azért más indián rezervátumokba eljutottam, így alig vártam, hogy ez a kötet visszarepítsen az ottani fenyvesek és vízpartok varázsához.

Fülszöveg:

Az egyik család legnagyobb vesztesége.

Egy másik legsötétebb titka.

Mi lesz, ha kiderül az igazság?

1952 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára.

Maine-ben egy Norma nevű kislány egy tehetős család egyetlen gyermekeként nő fel. Az apja távolságtartó, az anyja pedig idegesítően túlfélti. Norma furcsákat álmodik, bár valójában inkább mintha emlékeket látna. Ahogy felnő, ráébred, hogy a szülei valamit eltitkoltak előle. Valamit, ami az egész életét, a családját és az identitását is megkérdőjelezi.

Amikor Norma évtizedekkel később elkezdi felkutatni a múltját és az emlékeit, az útja érzelmekkel és fájdalommal teli, ám lélegzetelállító bizonyítéka a szeretet megtartó erejének.

Én és a könyv:

Hiába készítettem fel magamat lelkiekben, hogy ez bizony egy szomorkodós, érzelmes és néhol sírós történet lesz, így is váratlanul ért, amikor elsőnek megkönnyeztem egy jelenetet. Alapvetően nem gyakran történik ez meg velem, így szkeptikusan álltam itt is a dologhoz, de a könyv olvasása közben rá kellett jöjjek, hogy nem is csak a néhai könnyek képében hat rám a kötet. Olyan hihetetlenül nyomódott rá a hangulatomra az olvasottak által belém bújó érzelmek, hogy magam sem értettem, hogy mégis mi bajom lett az olvasás alatti napokban. Ezer éve nem tapasztaltam már ilyet, hihetetlen módon rezonált velem ez a történet, amit őszintén, már most itt a bejegyzés elején nyugodt szívvel mondok az évem egyik legjobb regényének.

Szinte hihetetlen a számomra, hogy egy első könyves szerző alkotta meg ezt a csodát. (Bár ahogy lecsekkoltam, hálistennek nem állt meg Amanda Peters egyetlen könyvnél, és azóta már a második regénye is megjelent, reméljük magyar nyelven is minél hamarabb olvashatjuk.) Olyan szépen bánt a történetvezetéssel, a karakterekkel és az időben ugrálással. Megannyiszor váltogatta egyetlen fejezeten belül, hogy az elbeszélő éppen egy emlékről mesél, a jelenről mesél vagy külső megfigyelőként narrál és utal ki a jövőre, és minden egyes alkalommal működött, és minden egyes alkalommal pontosan tudtam, hogy mi történik. Ez számomra hihetetlen volt, hiszen megannyi történetet szabdal szét az ilyen történetvezetés és tesz élvezhetetlenné, de itt valahogy működött. 

A történet két elbeszélő váltott szemszögeiből tevődik össze. Ruthie, azaz Norma és a legkisebbik bátyja, Joe meséli el a történetüket egy-egy fejezetben, ahol viszont, mint ahogy fentebb is említettem szabadon ugrálnak a múltban, távoli múltban, jelenben és még a jövőben is (igaz, az utóbbiban csak nagyon ritkán). Én egy picivel Norma fejezeteit jobban élveztem, talán azért is, mert annyira hatásosan lett ábrázolva Joe önpusztítása és féktelen belső haragja és önmarcangolása, hogy rossz volt és nehéz az ő életútját olvasni, hiszen ő maga volt önmaga legnagyobb ellensége. 

Ezzel szemben Norma fejezeteiben a gonosz karaktere megtestesült az édesanyjában. De közbe a legnagyobb szeretet és jóság karaktere is az édesanyja karakterében nyilvánult meg, és ezt az ambivalens érzést annyira jól ábrázolta az írónő, hogy egy percig sem tudtam igazán szeretni vagy igazán utálni a karakterét. Nagyon szép volt, ahogy ez a konfliktus a fiatal évektől kezdve egészen a halálon túlig végigívelt, hiszen a kettősség és a szeretetet kiegészítő keserű és kellemetlen érzés folyamatosan ott volt, csak mindig az aktuális helyzetnek megfelelően változott. Eleinte a túlféltés, a gyermek szinte teljesen eltitkolása és szabályozása váltott ki belőlem ellenérzetet, végül pedig az önzőség a teljes és totális egocentrikusság, amit közbe mégis végig átitatott a szeretet.

Nagyon izgalmas és megrendítő volt a két család történetét párhuzamosan olvasni, teljesen belemerültem és magával ragadott a történet. Számomra egy nagyon jelentőségteljes olvasási élmény volt ez a kötet és szívből ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy nyitott a szíve most egy ilyen érzelmes és érzékeny könyvre.

Nyereményjáték:

Amanda Peters első magyarul megjelent regénye a ‘60-as években, Amerikában játszódik, ahol Maine államba érkezik egy indián család idénymunkára áfonyát szedni. Egy nap a legkisebb gyermek eltűnik. A tragédia napról napra emészti fel a családot, mégis sok év múltán is él bennük a remény, hogy a szeretett Ruthie egyszer hazatér. A könyv egy érzelmekkel teli utazás, melyben egyetlen rossz döntés hatással van két család életére is. Tartsatok bloggereinkkel és a General Press Kiadó jóvoltából esélyetek nyílik nyerni egy példányt a könyvből!

Játékunk során az Áfonyaszedők történetéhez hasonlóan családregények címeit kell kitalálnotok minden állomásunkon. A helyes válaszokat az űrlap megfelelő sorába tudjátok beírni. Sok sikert mindenkinek

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

H_ _o _t     r_ma_ _ i _ a

További állomások:

11.10. Pandalány olvas

11.12. Kelly és Lupi olvas

11.15. Olvasónapló

11.17. Ambivalentina

11.19. Könyv és más

11.21. Kitablar

11.23. Csak olvass!

11.25. KönyvParfé