Milyen lenne egy olyan világ, ha nem lennének felnőttek? Vagyis vannak, de sokkal inkább hasonlítanak oszló és bűzlő zombikra, bár nem azok, akiknek egyetlen gondolat jár a fejükben, vagy inkább egyetlen ösztön vezérli őket: enni, enni és enni. Lehetőleg húst, élőt, vagyis a gyerekeket.
Egy ilyen posztapokaliptikus világba kalauzol el minket Charlie Higson 2019 számomra első blogturnéján. Lássuk, hogyan teljesített!
Fülszöveg:
Charlie Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.
A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.
Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?
A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy – Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?
Én és a könyv:
Tavaly ritkán fordult elő ez a pont az értékeléseimnél, de úgy érzem, jó lenne bevezetni és mégis mikor alkalmasabb, ha nem az újév kezdetén.
Őszintén, a zombik, illetve a túlélős könyvek nem állnak messze tőlem. Legnagyobb kedvencem, mint azt sokan tudjátok, a Battle Royale, ahol egy csapat diák gyilkolja le egymást, illetve nem maradt ki nálam a The Walking Dead első pár évada, vagy éppen Kemese Fanni Pippa Kenn-trilógiájának első része.
Mégis, meglepő módon olvasás közben egyáltalán nem ezekre a művekre asszociáltam, de erről majd később....
A fülszöveg elolvasása után egyből úgy éreztem, nekem ezt olvasnom kell és nem csalódtam. Sajnos már itt el kell árulnom: nagyon is jól működött közöttünk a kémia és alig 2-3 nap alatt a végére is értem. Most pedig nagyban gondolkozom, hogy megrendeljem-e angolul a második részt, mert bizony egy 7 kötetes sorozatról beszélünk. (Ez számomra a könyv utolsó pár mondatánál derült ki, ugyanis nem értettem hol van a végkifejlett vagy valami szép lezárás... Helyette kaptunk egy cuki kis függővéget.)
Személy szerint mostanában jobban kedvelem az egykötetes történeteket, kicsit ódzkodom a sorozatoktól, de mégis, ezt a darabot már most azt mondom: megéri elkezdeni. De miért is?
Karakterek:
Rengeteg szereplő sorakozik fel az első rész nagyjából 400 oldalán. Nincs főszereplő, a karakterek jönnek és mennek, a cselekmény egyszerre több szálon fut, de jól követhető. Egy főszálból nőnek ki az apróbb történetek, amik általában egy-egy a csapattól leszakadó gyerek napjait meséli el.
Ezek meglepően érdekesek voltak, illetve változatosak. Szerettem az apró filozofikusabb gondolatokat, az idegfeszítő jelenetek között. Hisz ahány gyerek, annyi életút, személyiség, értékrend és gondolatmenet.
A legtöbb karakterre ráragasztható egy-egy tipikusnak mondható jelző, de ez nem igazán hatott klisésen, sokkal inkább magától értetődő volt, hogy a csapatban mindenkinek megvan a posztja. Vannak harcosok, vezetők, védelmezők és önfeláldozók, mókamesterek, közösségi és maguknak való arcok.
Persze a történet előrehaladtával a jellemek árnyalódtak, egy idő után már én magam sem tudtam, kiben bíznék meg, kinek hinnék. A szálak szépen kavarodtak már az első részben, kíváncsi vagyok hogyan folytatódnak a dolgok. Kicsit olyan érzésem volt néhol, mintha a Trónok Harcát nézném/olvasnám, hisz többen is pályáznak a vezető pozíciójára és a különböző kapcsolatok és oldalválasztások folyamatosan bonyolódtak.
Sztori:
Be kell, hogy valljam, elsőnek megijedtem. Olyan volt az első pár fejezet, mintha egy rettentően kezdő író első sorait és próbálkozásait olvasnám, ez pedig baromi kényelmetlen érzés volt. Mégis, szerencsére a történet előrehaladtával ez csak javult és a legvégére olyan filmszerűvé vált, hogy az izgalomtól a kezem is ökölbe szorult. (Bár lehet csak túlságosan beleéltem magam a helyzetbe.)
A történet szépen, lassan bontakozott ki, de a feszültség folyamatosan fokozódott és itt szeretném megjegyezni, hogy imádtam, hogy az író meg meri ölni a karaktereit. Nem egy gyerek hal meg a könyv során, és nem egyszer történt, hogy pont azt a fiút vagy lányt tették el láb alól, akivel különösen szimpatizáltam. (Hmm, ez megint picit Trónok Harca feeling, nem?)
Ezzel viszont elérte a kedves író, hogy egy perc nyugtom sem volt, mert a vérontások leírása könyörtelen és érzékletes volt, és egy percig se tudtam abban a hitben élni, hogy a főszereplő fontos lesz a későbbiekben, így tehát nem halhat meg. (Mert bizony itt bárki, bármikor meghalhat.)
Plusz pont volt, hogy a könyv valós helyszínen, Londonban játszódik, teljesen pontos helymeghatározásokkal, szóval, ha valaki van olyan őrült, mint mondjuk én, akkor akár nyomon is tudja követni a srácok vándorlását a Waitrose szupermarkettől egészen a palotáig.
Emellett viszont, mint már említettem, én végig úgy tekintettem a történetre, ami egy kerek egész lesz, nem pedig egy sorozat bevezető kötete. Éppen ezért, sokszor volt olyan érzésem, hogy nem értem, hová is tart a történet, egyáltalán hova is tudna ez az egész kifutni. (Így sorozatként is fenntartom ezt a problémát.) Ugyanakkor ez eltörpül a hatalmas izgalmi faktor mellett, ami egyre csak fokozódott a történet során.
Összességében alig várom, hogy olvashassam a következő részt, rettentően remélem, hogy minél hamarabb magyarul is megjelenik, különben kénytelen leszek angolul olvasni. (Erre pedig egész ritkán veszem rá magam...)
Szóval csak ajánlani tudom, ha a következő hívószavakra felkapod a fejed: disztópia, zombik, túlélő gyerekek, Legyek Ura, Trónok Harca vagy éppen Walking Dead.
Mert bár más, mint a fent felsorolt művek, mégis, tökéletes választás, ha valami "olyasmit", valami hasonló légkörrel megtöltött sztorit szeretnél olvasni.
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 398
Eredeti cím: The Enemy
Fordító: Horváth Márta Zsanett
ISBN: 9789632938677
Nyereményjáték:
Az Athenaeum Kiadó egy izgalmas zombis YA-regény megjelentetésével kezdte az új évet, amelyben egy pusztító járványt követően a 14 évesnél idősebb túlélők vérszomjas lényekké változnak! Főszereplőink kisebb-nagyobb gyermekek, akik Londonban bújkálva igyekeznek túlélni, ám egy nap felbukkan a titokzatos Jester, aki úgy tudja, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnének mindannyian - a fiatalok persze útra kelnek! Tartsatok velünk a hat állomásos blogturnénk során, és a turné végén a helyes válaszokat beküldők között 3 Felnőttek nélkül regényt sorsolunk ki a kiadó jóvoltából!
Szerencsére elég sok ifjúsági és YA zombis regényt/képregényt adnak ki manapság, aminek a zombis regények és filmek rajongói igazán örülhetnek! Mivel mostani könyvünkben is hemzsegnek a bomlásnak indult testű, vérszomjas lények, úgy gondoltam, hogy vicces lenne, ha idézetek alapján próbálnátok kitalálni honnan származik az idézet!
Röviden: a feladatotok nem más, mint kitalálni, hogy melyik magyarul is megjelent, zombis (vagy hasonló élőhalottas) regényből idéztünk, és a helyes KÖNYVCÍMet beírni a dobozba.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Egy dolog zombis filmeket nézni, megint más az ablakunk előtt járó-kelő zombikat figyelni.
További állomások:
01/26 - Könyv és más
01/28 - Nem félünk a könyvektől
01/30 - Ambivalentina
02/01 - Könyvvilág
02/03 - Hagyjatok! Olvasok!
02/05 - Kelly és Lupi olvas
0 komment