A SÜNDISZNÓ ELEGANCIÁJA || EGYMÁS SZEMÉBEN KÖNYVKLUB

Néha felröppennek a blogger-körökben különböző projektek, összefogások, amik sajnos általában nem élnek igazán sokáig és valahogy nem is ér...

Néha felröppennek a blogger-körökben különböző projektek, összefogások, amik sajnos általában nem élnek igazán sokáig és valahogy nem is érik el a kívánt célt, az olvasók megmozgatását és a közös szórakozást. Most viszont azt hiszem ezt nagyon is meg fogjuk cáfolni az Egymás szemében csapatával (facebookon itt találtok minket), hisz már ez az első hónap is szuperül pörgött és olyan élményben volt részem, amit egyrészt mindenképp meg akarok osztani veletek, másrészt pedig ennek a programnak köszönhetem... no de mi is ez? 




Egymás szemében...
Az Egymás szemében egy olyan blogger mozgalom (Sára, Dóra, Dorka, Niitaa, Masni, Éda, Vhrai), vagy éppen program, avagy kihívás, ahol havonta meghatározott témán belül ajánlunk egymásnak könyveket, amikről a blogunkon beszámolót írunk. Igyekszünk picit kimozdulni a komfortzónánkból, olyan könyveknek is esélyt adni, amikhez magunktól hozzá sem nyúlnánk. (Miközben így rengeteg szuper élménytől fosztjuk meg magunkat.) No, ugye, hogy ez elég jól hangzik? Ami viszont a legjobb, hogy működik is és ti is a része lehettek, csak írjatok egy üzenetet a facebook oldalunknak a jelentkezési szándékotokkal és a blogotok címével. 

Az első témánk a szépirodalom volt, (egyértelműen a legtöbben ettől ódzkodtunk), így Niitaa ajánlásával én Muriel Barbery-től olvastam A sündisznó eleganciája című könyvet, ami kínos és vicces módon már egy jó ideje ott csücsült a polcomon, hogy majd egyszer valamikor elolvasom...talán. Szóval kapva kaptam is az alkalmon és miután gyorsan lestoppoltam, bele is kezdtem a könyvbe, amiben mindenre számítottam, csak erre nem: Olyan volt, mintha személyesen nekem írták volna és ezt egyszerűen imádtam.

Bár be kell vallanom, a franciáktól, Franciaországtól és magától a nyelvtől is kifejezetten tartok (magam sem tudom miért, pedig még francia barátaim is vannak (oké, őket nyilván szeretem)), de ennek ellenére minden stimmelt: filozofálás, abszurd karakterek, japánmánia, macskák és az élet értelmének keresése. Tudom, viszonylag komikus ez a lista, de tény, ami tény: nekem ez így határozottan bejön (ó, de még mennyire).

Fülszöveg...
Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. 
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének. 
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…


A könyvről...
Őszintén, én elfelejtettem elolvasni a fülszöveget, talán nem is érdemes, bár így ízlelgetve jó kedvcsinálónak, csak talán túl sokat árul el.
Szóval, mint ahogy ebből ki is derült, két narrátorral operál a történet, így a talpas betűs részek mindig Renée-től származnak, egéybként máshogy nem nagyon jelöli a könyv, hogy mégis ki beszél épp. (Bevallom: Az utolsó oldalakon jöttem rá erre az apró tényre.)
Igazából meglepett, hogy mindkét szál ugyanannyira lekötött, ugyan úgy vártam mindkettőnél a váltásokat, csak hogy lássam, mi történik épp a másik karakterrel.
Az egész könyv őszinte és hihetetlenül mai, pedig elsőre én alig bírtam belőni, hogy mikor is játszódhat. A házmesternő Eminem-et hallgat, a takarítónőnek, ami a szívén az a száján és Paloma abszurd, de vicces hasonlatai teszik a könyvet annyira szórakoztatóvá, hogy az ember megbocsájtja a néha túlcsorduló életbölcseleteket.

De mégis a könyv így kerek, a történet így kerek, még akkor is ha megkönnyeztem a végét, mert egyáltalán nem az történik és úgy, ahogyan annak egy könyvben történnie kellene: kicsit talán túl közel van a valósághoz, de ez nem is feltétlen baj. Szerettem, hogy én magam is elgondolkoztam a regény fő kérdésein. Jó-e egyáltalán intelligensnek lenni? Az ember ki tud törni ez előre elrendeltetett életútjából?
Na meg őszintén, mennyit is számít a pénz, a lehetőségek és kinek is járna ez igazán, miben függ össze az okos és a pénzes ember, mi az élet értelme és miért érdemes élni.

Ami különösen tetszett, hogy nem volt benne szerelmi szál, vagyis volt, de mégsem és ez annyira tökéletes volt a lelkemnek, hogy már nem is tudom hova tovább ragozni a tényt, hogy ez a könyv rendkívül tetszett és nem tudok hol belekötni, pedig ismertek: nincs igazán tökéletes könyv számomra, valahol minden történet elvérzik... Talán A sündisznó eleganciájában a borító rossz szerkesztését tudnám kifogásolni (mi az a kivágás tele zöldes, homályos foltokkal?), de azt meg feleslegesen tenném, mert a regényt magát nem befolyásolja, na meg márt megtanultam, hogy nem borító alapján ítélünk....
Egyszerűen hihetetlenül hálás vagyok Niitaa-nak, hogy ajánlotta ezt a könyvet, mert kétség kívül egy olyan darab, amitől csak és csak több lettem. (Nem is beszélve arról, hogy muszáj még egyszer átpörgetnem az oldalakat, mert annyi zseniális gondolat és mondat volt benne, hogy bár egy hét lesz kiírni, de csak azért is meg kell csinálnom.)

Mindenképpen csak ajánlani tudom, olyan 12 éves kortól fölfelé bárkinek és bármikor. Hisz:
Amikor rám tör a szorongás, búvóhelyre vonulok. Ehhez egyáltalán nincs szükség utazásra; elég felrepülni az irodalmi emlékeim szférájába. Hiszen van-e nemesebb élvezet, ugyebár, van-e szórakoztatóbb társaság, ízesebb transzállapot, mint az irodalom?

A többieket itt találod:

You Might Also Like

0 komment