Mostmár őszintén nem titkolhatom tovább, el kell mondjam nektek. Tudom, borzasztóan átlátszó volt eddig is, de itt és most be kell vallanom: Eltökélt szándékom, hogy Sven Nordqvist összes létező könyvét, amihez akár csak hozzá szagolt, megszerzem és elolvasom. Meg persze gyönyörködöm és kacagok a megannyi csodás és lleményes illusztrációban. Oké, talán leginkább ezen van a hangsúly az egész projektben. Így hát alig vártam, hogy egy újabb könyv jelenjen meg magyar nyelven, ez pedig nem más, mint a Muklavonat, aminek a koncepciója egészen eltér az eddigi köteteitől.

Fülszöveg:

Hamarosan indul a vonat Muklalak állomásról. De várjunk csak! Hányan is férnek el a vonaton? És mi történik, ha a vonat megtelik?

Utazz velük, és számold meg, hány mukla száll fel és le a vonatról! És vajon hányan térnek vissza Muklalakra?

Én és a könyv:

Már a címből is kiderül, hogy ezuttal nem Pettson és Findusz fog a főszerepbe kerülni, ugyanakkor továbbra is az ő világukban járunk, hiszen náluk ismertük meg ezeket a kedves apró lényeket, a muklákt. Most, ebben a kötetben övék a főszerep és ha nem csal az emlékezetem, akkor ilyen még nem történt. 

Nekem, személy szerint a kedvenc karaktereim Nordqvist könyveiben, így nagyon örültem, hogy ezúttal csak rjuk koncentrálunk, vagyis egészen pontosan az ő vonatjukra. Mivelhogy, bizony, nekik van saját vonathálózatuk, vagy legalábbis egy útjuk egészen biztosan. 

Nem ez az egyetlen változás a megszokott Nordqvist receptben. A kötet nem egy történetet mesél el, vagyis nem igazán lehet igazán annak nevezni, sokkal inkább egy gyermekek számára izgalmas foglalkoztató könyv, ami segíti a számolás elsajátítását. Minden egyes megállóban szüksége van a masinisztának az olvasóra, hogy segítsen fejben tartani, hogy hány utas utazik még mindig vele, és vajon ők mind felférnek-e a vagonokba. Nem egyszerű dolog ez, hiszen a muklák nem tudnak segíteni, mivelhogy ők nem tanultak meg számolni.

Aranyos és trükkös foglalkoztatókönyv, bár a feladatok nem nehezek, mégis sok extra lehetőséget bevetett az író, hogy még plusz számolásokat adjon hozzá a feladatokhoz egy-egy későn érkező vagy lezállás mellett döntő utassal. 

A humorra most sem lehet panasz. Az illusztrációk amellett, hogy csodásak, nagyon leleményesek, nekem az egyik kedvencem az a túl hosszú pulcsiujjszerűen megrajzolt szélmalom lapátok voltak, de a megállók elnevezésein is jót mosolyogtam. (A kedvenem itt Taplód volt.) Bár rövidke a könyv, de kellemes kikapcsolódást okozott, még így, felnőtt fejjel is.

Nyereményjáték:

Felszállásra felkészülni! A Muklavonat hamarosan kigördül Muklalak állomásról, fedélzetén egy csapat szeretnivaló muklával, rengeteg vidám kalanddal és egy kis számolgatással. Vajon mindenki felfér a vonatra? Hány utas száll fel útközben, és hányan integetnek búcsút az állomásokon?

A következő napokban mi is felszállunk erre a különleges utazásra, és több állomáson megállva mutatjuk be Sven Nordqvist legújabb, kedves és játékos mesekönyvét. Tarts velünk a blogturnén, ismerd meg a Muklavonat világát, és ne felejts el minden állomáson játszani, hiszen a turné végén a General Press Kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a könyv egy példányát!

A Muklavonat lapjain a muklák számolása sem maradhat el, így a blogturnén is számoké lesz a főszerep! Mindhárom állomáson találtok egy-egy, Sven Nordqvist műveihez kapcsolódó számolós kérdést. Keressétek meg a helyes választ, majd a három számot küldjétek be a Tally megfelelő mezőjébe! A helyesen válaszolók között a General Press Kiadó jóvoltából kisorsolunk egy példányt a Muklavonat című könyvből.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Hány olyan könyv jelent meg magyar nyelven, aminek Sven Nordqvist az írója?

További állomások:

Blogturné Klub

07.12 - Ambivalentina

07.17 - Veronika’s Reader Feeder

07.21 - Könyv és más

 A sorozat első részét, Az örökkirályt, még a tavalyi könyvhéten vettem meg, mert bár a turnéról lemaradtam, baromira megfogott a kalózos fantasy vonal, amit olyan ritkán lehet megtalálni a romantasyk világában, pedig nekem abszolút kedvencem, mint ahogy aztmár vagy ezerszer hangoztattam is ezen a blogon. (Továbbra is lobbizom minden kiadónál azért, hogy több kalózos fantasyt jelentessen meg, mert higgyetek nekem, erre totálisan szüksége van a népnek.) Később lekéstem a második rész turnéját is, de végre íme itt vagyok és csatlakozom a harmadik résznél, igaz előtte gyorsan beszámolok az előző két részről.

Fülszöveg:

Elérkezett Erik és Livia szívfájdító románcának befejező része.

A Dalosmadár:

Fogoly. Gyógyító. Királynő.

Az ellenségei elrabolták a férfitól, akinek odaadta a szívét. Gyengének tartják őt, csupán egy bábunak a gonosz játszmájukban, ám valójában közülük egyik sem lehet ellenfele az első örökkirálynőnek.

Hadd higgyék, hogy győztek! Az ő szíve a szépséges szörnyetegé, és addig nem adja fel a harcot, amíg vissza nem tér ölelő karjába.

A Kígyó:

Fogvatartó. Gonosztevő. Király.

Az ellenségei elrabolták a nőt, aki elhódította a szívét. Kapzsiságtól és hatalomvágytól hajtva elárulták őt, de nem ezért az árulásért fognak meghalni. Nem.

Azért fognak meghalni, mert bántották, aki mindennél fontosabb neki.

Az ő szíve a lenyűgöző madárkáé, és soha nem hagy fel a keresésével. Addig nem, amíg ellenségeinek vére a királynője lába elé nem ömlik, és a nyakába nem akaszthatja a csontjaikat.

Üdvözlünk újra Örökkönben, ahol kalózok és vikingek csapnak össze véres csatákban, találnak egymásra szenvedélyes románcokban, és tárnak eléd egy felejthetetlen, sötét fantasyvilágot!

Én és a könyv:

Mielőtt azonban belevágnék a történetbe, muszáj kiemelnem valamit, amit egyszerűen zseniális ötletnek tartok. A könyv elején ugyanis találunk egy rövid összefoglalót arról, hogy mi történt az előző részben. Elsőre talán apróságnak tűnik, de szerintem elképesztően hasznos, főleg egy ilyen többkötetes fantasy sorozatnál.

Én például már jó ideje olvastam Az örökkirályt, így rengeteg apró részlet megkopott az emlékezetemben. Ez a néhány oldal viszont pont annyira frissítette fel a történetet, hogy teljesen képbe kerüljek, anélkül hogy újra kellett volna olvasnom az előző kötetet, vagy az internetet bújnom összefoglalók után.

Őszintén szólva még sosem találkoztam ilyesmivel fantasy könyvben, pedig nagyon szeretném, ha ez bevett szokássá válna, főleg ezeknél a hatszáz oldalas, többkötetes "féltégla" fantasyknál. Mire megérkezik a folytatás, az ember addigra már elolvas még tíz másik könyvet, teljesen természetes, hogy nem emlékszik minden karakterre és eseményre. Ez az apró gesztus pedig rengeteg frusztrációt megspórol az olvasónak, és szerintem sokkal több szerzőnek kellene átvennie.

Az első részt nagyon gyorsan daráltam végig, és alig vártam, hogy jöjjön a folytatás. Amint megjelent, le is csaptam rá, de az olvasással sajnos egészen mostanáig várnom kellett. Szerencsére nagyon gyorsan sikerült visszarázódni a történetbe, hiszen a könyv gyakorlatilag ott veszi fel a fonalat, ahol Az örökkirály abbahagyta.

Nagyon szerettem, hogy ezúttal is váltott szemszögből követhettük Livia és Erik történetét. Mivel a regény elején hosszú időre különválnak az útjaik, kifejezetten izgalmas volt látni, hogyan próbálnak mindketten a saját eszközeikkel túlélni, miközben a másikat keresik. Ettől végig megmaradt bennem az a kellemes feszültség, hogy vajon mikor találkoznak újra.

Külön örültem annak is, hogy ezúttal sokkal nagyobb szerepet kaptak a szárazföldi tündék. Az első részben már megismerhettük őket, de ott még inkább csak felvillantak, most viszont végre kibontakozhattak. Nagyon szerettem ezt az egész társaságot, szerintem rengeteget adott a könyv hangulatához. Jó volt egy kicsit kilépni a hajók és a tengeri csaták világából, miközben a történet ettől még egyáltalán nem veszítette el azt a sajátos atmoszférát, ami miatt beleszerettem ebbe a sorozatba.

Ami viszont nekem kevésbé működött, az a könyv közepe volt. Az eleje nagyon erősen indított, a vége pedig ismét tele volt izgalommal, de a kettő között úgy éreztem, mintha egy kicsit elfogyott volna a lendület. Nem unatkoztam, de többször is azt vettem észre, hogy kevésbé visz előre a kíváncsiság, mint az első kötetnél. Emiatt nálam ez a rész összességében egy árnyalattal gyengébben teljesített.

Persze amikor elérkezünk a végjátékhoz, ismét minden felgyorsul. Megkapjuk a nagyszabású összecsapásokat, a várva várt érzelmi pillanatokat és természetesen a happy endet is, ami szerintem méltó lezárása volt Erik és Livia történetének. Úgy éreztem, hogy a szerző szépen lezárta azt az ívet, amit az első részben elkezdett, ugyanakkor szerencsére hagyott még bőven olyan szálakat, amelyek miatt érdemes lesz visszatérni Örökkön világába.

Bár már tudom, hogy melyik párossal folytatódik a sorozat, őszintén szólva engem nem feltétlenül ők érdekelnek a legjobban. Volt egy másik karakterpáros, akik minden egyes közös jelenetükkel felkeltették a kíváncsiságomat, és nagyon remélem, hogy egyszer róluk is kapunk egy teljes történetet, mert szerintem rengeteg lehetőség van bennük.

Összességében továbbra is azt gondolom, hogy az Öröktenger sorozat az egyik legszórakoztatóbb romantasy, ha valaki a megszokott tündeudvarok helyett végre kalózokat, tengeri csatákat, viking hangulatot és egy kicsit sötétebb világot keres. Már csak ezért is örülök, hogy a Kossuth kiadó elhozta magyarul ezt a sorozatot, és továbbra is kitartóan lobbizom amellett, hogy minél több kalózos fantasy jelenjen meg nálunk.

Nyereményjáték:

Az Öröktenger-sorozat új kötete, LJ Andrews: The Mistthief – A Ködtolvaj végre magyarul is megjelent a Kossuth Kiadó gondozásában, és ismét egy varázslattal, intrikákkal és izzó romantikával teli világba kalauzolja az olvasókat. A Blogturné Klub bloggerei ezúttal is végigkísérik a regény útját, hogy megosszák benyomásaikat erről a lebilincselő fantasyról. Tarts velünk a turné állomásain, és ne felejts el játszani, hiszen a turné végén egy szerencsés olvasó megnyerheti a regény egy példányát!

Most olyan regényeket veszünk sorra, ahol a politikai házasság a cselekmény legfőbb részét képezi. Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészletből kitaláljátok, melyik regényről van szó! A regény szerzőjét és címét írjátok a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A kai herceg, Brishen Khaskem, már régen beletörődött abba, hogy apja után a bátyja fogja megörökölni a trónt, és ő csupán egy lényegtelen tartalék a család és a királyság számára. Amikor azonban az emberek által lakott Gauri Királyság és a kaiok Bast-Haradis-i Királysága politikai és kereskedelmi szövetséget köt egymással, Brishennek feleségül kell vennie egy gauri nőt, hogy megpecsételjék a megállapodást.”

További állomások:

Blogturné Klub

07.07. Könyv és más

07.08. Kitablar

07.11. Ambivalentina

07.14. Ambivelentina

 Szépen lassan közeledem a harmincadik születésnapom felé és ez több dolgot is jelent. Ami a könyv szempontjából releváns, az az, hogy én még az a generáció vagyok, aki Harry Potterrel együtt nőt fel, habár azért volt köztünk egy-két év korkülönbség, de még emlékszem, mennyire hatalmas dolog volt, amikor kijött az utolsó rész és az iskolakönyvtárunk beszerzett belőle egy kötetet. Heteket, ha nem hónapokat kellett várni, hogy végre kikölcsönözhesse az ember. Így, amikor megtudtam, hogy a Könyvmolyképző kiadó hoz egy eredetileg Dramione fanfictiont (Draco és Hermione) magyarul, úgy éreztem muszáj olvasnom, ha már az Alchemised kimaradt.

Fülszöveg:

A háborúnak vége, a sötét erők győzedelmeskedtek, és a hős, akinek meg kellett volna mentenie őket, halott.

Miután kastélyát elfoglalja az ellenség, Briony Rosewood hercegnőt foglyul ejtik, megfosztják varázserejétől, és elárverezik annak, aki a legmagasabb ajánlatot adja rá.

Így kerül Toven Hearst tulajdonába: egy olyan család sarjához, amely hírhedt mágikus erejéről. A két fiatal nagyon jól ismeri egymást, hiszen egy varázslóiskolába jártak. És Toven a lány régóta tartó, soha le nem zárt szerelmének tárgya.

Bár új világa borzalmas, és a szerep, amit el kell benne sajátítania, félelmetes, mégsem veszett el minden. A segítség – és a remény – a legváratlanabb helyeken is felbukkanhat…

Julie Soto Dramione gyökerű, finoman szexi romantasykötete tele van érzelemmel, intrikával és mágiával. Ellenállhatatlan ellenségekből szerelmesek románc.

Én és a könyv:

Kisebb koromban rengeteg fanfictiont olvastam, elvétve egy két Dramionet is, de valahogy anno kevésbé mozgatott meg ez a dark vonal. Na de most! Elöljáróban ki kell emelnem, hogy én nem olvastam az Alchemised-ot, szóval nem tudom mennyire hasonlít a kettő, illetve magát a topicot sem érzem lerágott csontnak, hiszen a dark vonalból sincsen sok tapasztalatom, talán egy-két könyvet olvastam ilyen témában. (Meg pár ikonikus kpop fanfictiont anno 13 évesen.) 

Ami nekem nagyon tetszett, hogy ez a könyv tényleg hozta azt a nyomasztó, sötét és embertelen hangulatot, de ízlésesen. Nem lett tőltolva, viszont végre itt már úgy éreztem, hogy az elején felsorolt figyelmeztetések tényleg valósak és nem csak egy túlérzékeny világban. Persze, a főhősnőnk így is sok mindent elkerül és kivételezet helyzete van, de nem feltűnően, mondhatni éppen hogy csak, és ez nekem amennyire utáltam, annyira tetszett is.

Hiszen Briony karakterével abszolút tudtam aznosulni, persze tipikusan a fanfictionökből megszokott Hermione volt, éppen ezért nagyon izgultam is érte, hogy jobbra forduljon a sora és nem mellesleg egymásra találjanak a Tovennel (azaz Dracoval). Erre viszont kellett várni, olyan lassan őröltek abban a malomban, hogy majdhogynem vége is lett a könyvnek, mire valami történt köztük fizikailag, de a levegő már többszáz oldalon keresztül izzott közöttük. Nagyon nagyon jól működött ez a számomra, ahogy a cselekmény is. Tetszett, hogy nem világmegváltó csaták során pattogtunk végig, hanem szépen komótosan épült fel a szépnek nem nevezhető új világ, ahol főhőseinknek meg kellett találnia a helyüket. 

Ami még különösen tetszett, az a nők és a nők egymást tamágotó leírások és jelenetek. Nagyon szépen lett megragadva és prezentálva, amiből még olvasóként is erőt tudott meríteni az ember lánya. 

Összességében számomra letehetetlen volt ez a kötet. Nem tudom, hogy pont jókor talált-e meg engem, vagy mi történt, hogy ennyire hihetetlenül magávalragadó élményt okozott a számomra, de nem bírtam letenni. Amikor nem olvastam, akkor is benn ragadtam a világában és a történésein gondolkodtam és olvasás közben pedig úgy vigyorogtam és szörnyülködtem, mint akit hipnotizáltak. Számomra az egyik legjobb fantasy lett, ami valaha megjelent a Könyvmolyképző kiadónál. Velem ennyire rezonált. Alig várom, hogy érkezzen a foltatás!

Nyereményjáték:

Miután a sötét erők győzedelmeskednek, Briony Rosewood hercegnő elveszíti szabadságát és varázserejét, majd egy árverésen annak a férfinak a kezébe kerül, akihez fájdalmas múlt köti. Julie Soto Rose in Chains - Leláncolt rózsa című romantasy regénye sötét intrikákkal, ellenségekből szerelmesek dinamikával és lebilincselő mágiával ragadja magával az olvasót. Most pedig itt a lehetőség, hogy megnyerj egy példányt a kötetből!

A Leláncolt rózsa egy Dramione fanfiction - ezért Dracóról és Hermionéról teszünk fel nektek a nyereményjátékon belül kérdéseket. A helyes válaszokat a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Mi a közös Hermione és Draco pálcájában?

További állomások:

Blogturné Klub

07.04. Kitablar

07.07. Dreamworld

07.10. Ambivalentina

Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a többiek lelkesedése és a szép borító győzőtt meg, hogy ezt a könyvet elolvassam. Egészen eddig lemaradtam Alix E Harrow munkásságáról, de a többi bloggertársaim olyan lelkesen fogadta új könyvének a megjelenését, hogy engem is elkapott az ár és belesodort ebbe a számomra igencsak furcsa, új és bravúros történetbe.

Fülszöveg:

Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.

Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.

Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.

Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.

Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.

Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.

Én és a könyv:

Nem igazán tudom, hogy mit vártam ettől a könyvtől, amikor belekezdtem. Talán egy klasszikusabb fantasy történetet lovagokkal, legendákkal és nagy sorsfordító csatákkal. Részben ezt is kaptam, de közben valami teljesen mást is. Az örökkévaló ugyanis sokkal inkább szól a történetekről, mint magáról a kalandról. Arról, hogy hogyan lesz egy emberből legenda, egy legendából nemzeti mítosz, majd végül egy olyan történet, amit mindenki ismer, de talán már senki sem ért igazán.

És ez volt számomra a regény legerősebb része. Rendkívül érdekes volt végigkövetni, hogyan formálódik Una története az évszázadok során. Hogy hogyan vesznek el részletek, hogyan kerülnek hozzá újabbak, hogyan alakítják át az emberek saját céljaiknak megfelelően. Különösen tetszett, ahogy a szerző bemutatja, hogy egy-egy hős története miként válhat politikai eszközzé, propagandává vagy akár egy egész nemzet identitásának alapkövévé. Ez a gondolatmenet szerintem kifejezetten izgalmas volt, és sokkal tovább velem maradt, mint maga a cselekmény.

A másik dolog, ami nagyon jól működött számomra, az az időutazás kezelése volt. Az ilyen történeteknél mindig fennáll a veszélye annak, hogy az ember néhány fejezet után már csak legyint a logikai bukfencekre, itt viszont végig azt éreztem, hogy Harrow pontosan tudja, mit csinál. Nem magyarázza túl a rendszert, nem próbál minden apró részletet tudományosan igazolni, de mégis szépen összeáll a kép. Az események logikusan következnek egymásból, és ritkán éreztem azt, hogy valami csak azért történik, mert a történetnek éppen arra van szüksége.

Ami viszont számomra kevésbé működött, az maga a történet érzelmi része volt. Tudom, hogy sokaknál pont a romantikus szál és a tragikus szerelmi történet volt az, ami igazán betalált, nálam azonban valahogy nem alakult ki az a kötődés, amit vártam volna. Érdekesnek találtam Una és Owen kapcsolatát, de ritkán éreztem azt a fajta érzelmi intenzitást, amit a könyv láthatóan szeretett volna kiváltani belőlem. Emiatt időnként azt vettem észre, hogy sokkal jobban érdekel maga a legenda, a történelem és az időutazás mechanikája, mint a szereplők szerelmi története.

Ugyanakkor nagyon izgalmas élmény volt egy ilyen fantasyt olvasni. Másoknál láttam rá a low fantasy megnevezést, és azt hiszem, valóban ez áll hozzá a legközelebb. Nem találkozunk tucatnyi különböző fajjal, mágikus birodalmakkal vagy bonyolult varázsrendszerekkel. Sokkal inkább egy középkori legendára emlékeztető történetet kapunk lovagokkal, királynőkkel, csatákkal és éppen csak annyi természetfelettivel, amennyi szükséges ahhoz, hogy a mese működjön.

Különösen tetszett az is, hogy a jelen szála sem igazán modern. Sokszor inkább a huszadik század közepére, a második világháború körüli időszakra emlékeztetett, mintsem arra a jelenre, amit mi ismerünk. Emiatt az egész könyvnek volt egy furcsa, időn kívüli hangulata, ami nagyon jól illett a történet alapötletéhez.

Összességében örülök, hogy elolvastam Az örökkévalót, még akkor is, ha nem lett új kedvenc. Voltak részei, amiket kifejezetten szerettem, és voltak olyan gondolatai, amelyek szerintem sokkal érdekesebbek voltak, mint maga a cselekmény. Nem feltétlenül a romantikus történet miatt fogok emlékezni rá, hanem azért, ahogy a legendák születéséről, a történelem alakításáról és az emlékezet működéséről mesél. És azt hiszem, ez önmagában is elég különlegessé teszi.

Nyereményjáték:

Alix E. Harrow legújabb regénye, Az örökkévaló egy különleges utazásra hívja az olvasót legendákon, évszázadokon és időhurkokon keresztül. Una, a legendás lovag és Owen, a múlt megszállott kutatója újra és újra egymás útjába sodródnak, miközben a történelem és a sors láthatatlan szálai összekötik őket. Vajon mennyit ér egy történet? És mi történik, ha valaki megpróbálja átírni a legendát? Tartsatok velünk a blogturné állomásain, és a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a kötetből!

Az örökkévaló középpontjában legendák, hősök és évszázadokon át fennmaradó történetek állnak. Ennek apropóján a blogturné állomásain híres mítoszokkal, legendákkal és mondakörökkel kapcsolatos kérdéseket találtok. A feladatotok, hogy a helyes válasz betűjelét beírjátok a Tally  megfelelő mezőjébe!

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

További állomások:

Blogturné Klub

07.05 - Ambivalentina

07.07 - Utószó

07.09 - Könyv és más

07.11 - Readinspo

07.13 - Olvasónapló

Nem titok, hogy az egyik kedvenc sorozatom az Érzelmes Klasszikusok az Athenaeum gondozásában. Ezek a könyvek nem összefüggőek, nem azonos az írójuk, így sokkal inkább gyűjtemény, mint valós sorozat, de hangulatukban és érzelmi kiterejdtségükben ngyon hasonlóak tudnak lenni, ráadásul igazán hiánypótló abban, hogy ezek a klasszikusok könnyen elérhetővé váljanak az olvasóközönség számára. 

Fülszöveg:

Thomas Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.

Én és a könyv:

Őszintén, Thomas Mann megkerülhetetlen volt számomra gimnazistaként, hiszen német nemzetiségis, ráadásul két tannyelvűs voltam, így a német írókat nem csak amúgy is illett ismerni, de sok esetben eredetiben is olvasnunk kellett. Éppen ezért egészen meglepődtem, amikor a Halál Velencében szembe jött velem, mivelhogy egészen eddig én nem is tudtam, hogy van ilyen kötete is az írónak. 

Minden esetre, nyitottan és lelkesen álltam a kötethez, főlg, miután megtudtam, hogy milyen rövidke elbeszélésről is van szó, így nyugodt szívvel tudtam nyaralásra is magammal vinni, ami ebben a hihetetlen hőségben valljuk be, igazán plusz pont, hogy még egy hátizsákos repülőútra is magával tudja vinni az ember. Így történt pedig, hogy bár nem Velencében, de nem messze tőle, még mindig Olaszországban élhettem át Mann Aschenbachjának utolsó heteit. 

A foglamazása valami gyönyörű, igazán klasszikushoz méltó. Nagyon tetszettek a jellemzések és leírások, ahogy a tájat és a hangulatot is megfestette az olvasó előtt az író. Ugyanakkor a kötet nagy részében nem ezek a részletezések vagy a cselekmny kapott igazán hangsúlyt, hanem a filozófiai magasságba emelt belső gondolatok és vívódások, amit ha teljesen őszinte akarok lenni, sajnos nem értettem teljesen, így azt mondanám, hogy a mai átlagembernek nem feltétlenül fog túl sokat mondani ez a rész, de közben maga a mondandó, az ív, amin az író vezeti az olvasót teljesen tisztán követhető és így maga az olvasási élmény is mindezek ellenére jó és kellemes. 

Én őszintén meglepődtem, ahogy szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy egy LMBTQ regényt fogok a kezemben, bár ez kicsit kényes rész, olyan szepontból, hogy nem is tudom jó-e ha ezt a jelzőt ráaggatjuk, ha figyelmebe vesszük a karakterek közötti korkülönbséget. Kissé Nabokov Lolitájára emlékeztetett néhol a történet, viszont míg az utóbbiban tettlegsségig fajul a történet, ezáltal sokkal nehezebben emészthető, itt teljesen a gondolati és elméleti síkon marad a dolog, ami bár lehet, hogy spoiler, de szerintem sokkal inkább egy hasznos információ azoknak, akik a fentebbi sorok miatt ódzkodnának a történet elolvasásától. 

Így azt is fontosnak tartom megosztani, hogy bennem nem váltott ki undort, nem fordult fel a gyomrom, viszont sokkal erősebbnek és kettősebbnek éreztem így azt a vágyódást, amit annyira részletesen és szépen bemutat a történet, amiben pont az a szép, hogy annyira egy univerzális élmény, hogy még az ilyen szélsőséges helyzetbe került embert is összeköti mindenki mással, átlagemberrel, az olvasóval. 

Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a kötetet és méltó folytatása az eddig megjelent Érzelmes klasszikusoknak. Azt pedig már nem is említem, hogy mennyire illő és szép ez a barna borító, igazán jó ötlet volt egy ilyen sötét és meleg színt is beemelni, hiszen itt végre digitálisan és printben is gyönyörűen működik a kontraszt, ráadásul magához a történethez is igazán illik. Komolyan mondom, a legszebb éke a könyvespolcomnak ez a sorozat. 

Nyereményjáték:

Mi történik, amikor a szépség iránti rajongás lassan mindent maga alá gyűr? Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának legújabb köteteként érkezik, hogy egy felejthetetlen történeten keresztül meséljen vágyról, művészetről és elmúlásról. Tarts velünk a blogturnén, mert a végén egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a regényből!

A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire jól ismeritek Thomas Mann életét és munkásságát. Az állomásokon állításokat találtok, Nektek pedig az a feladatotok, hogy megfejtsétek: ezek igazak-e vagy hamisak. A választ írjátok be a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Thomas Mann egész életében Németországban élt.

További állomások:

Blogturné Klub

06.23. Kitablar

06.25. Könyv és más

07.01. Szembetűnő

07.04. Ambivalentina

 Ezer éve nem olvastam egy jó történelmi romantikust a régens korból. Mostanság azt hiszem kissé megcsappantak az ilyen típusú könyvek kiadása Magyarországon, de szerencsére a Menő könyvek gondoskodott az új ellátmányról, így nem csak, hogy egy kis időre visszatérhettem a bálok és ármánykodás világába egy rövid időre, de azt is megtudhattam, hogy Jenni Fletcher előző könyvéből, a Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alattból, mi történt Essie unokatestvérével és hogyan folytatódott az ő története az előző könyv főszereplőjének esküvője után. Bár molyon sincs jelezve, hogy a könyv folytatás lenne és tökéletesen értelmezhető önálló olvasmányként is, én mégiscsak szeretnék egyfajta sorozatként tekinteni a két könyvre, így megemlíteném, hogy az első részről itt írtam is a blogon.

Fülszöveg:

Caro Foyle-nak elege van a szezonból. Megpróbál talpra állni a szökéses botránya után, és egyetlen porcikája sem kíván a bálterembe lépni. Mielőbb haza akar jutni, hogy távol a társaság éles szemétől és élénk fantáziájától kitalálja, mit kezdjen az életével. Azonban nagymamája tanácsára úgy dönt, mégis kivár, mert London elhagyásával csak még több figyelmet vonna magára.

Amikor a szomszéd házba beköltözik egy jóképű herceg és annak megnyerő féltestvére, Caro minden korábbi terve fenekestül felfordul.

Egy újabb elsőbálozós romantikus regény a Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alatt című kötet szerzőjétől.

Én és a könyv:

Nagyon tetszett Jenni Fletcher legutóbbi könyve is, mondhatni felüdülés volt, hogy a Bridgerton sorozat után egy olyan történetet ismerhettem meg, ahol abszolút nem a pikáns jeleneteken volt a hangsúly, sokkal inkább a szereplők kapcsolatain és érzelmi világán. Ez ember azt gondolná, hogy így bugyutábbá válnak ezek a történetek, de erről szó sincs ebben az esetben. Egyszerűen ezek tényleg csak szimpla romantikus regények, nem pedig erotikusak.

A mostani főhősünket már ismertük az előző könyvből, bár be kell vallanom, annyi minden történt az előző regény olvassa óta, hogy nekem rendkívül nehezen esett le, hogy a sztori egy részét már "ismertem", ahogy a karakterek közül is jó párat. Ez viszont azt is bizonyította, hogy tökéletesen működik önmagában, egyedül is ez a regény, és egyáltalán nem támaszkodik az előző kötet történéseire, hanem az új főhősnőnk szemszögéből minden lényeges történést teljes értékűen prezentál ebben a könyvben is. Azt el is felejtettem, hogy milyen érzéseim voltak Caro felé az előző könyvben, de itt szépen lassan abszolút a szívemhez nőtt és teljesen meg tudtam érteni a döntéseit és motivációit, ami szerintem egyébként az ilyen fiatal lányokról szóló történetekben ritka. 

A fülszöveg első olvasására kissé egy szerelmi háromszöget sejtettem, amit én személy szerint kedvelek, szerintem érdekes téma és jó "trope", de aki egyébként nem szívesen nyit az ilyen téma felé, az se csüggedjen, igazán trükkösen van itt ez reprezentálva, és én nem is mondanám annak, sőt. 

A könyvben van pár borzasztóan kedves mellék szál, amik közül talán a legnagyobb hangsúlyt a főhősnő írói ábrándjai teszi ki. A fejezetek között megismerkedhetünk a készülő regényével is egy-egy részleten keresztül, ami szerintem rendkívül aranyos volt. Emellett pedig az olyan apróságok is tetszettek, mint hogy véletlenül rózsaszínűre festette a haját rögtön a történet legeslegelején, így mindig megmosolyogtatott elképzelnem, ahogy egy-egy komoly és elegáns bálon, rágógumi színű frizurával jelent meg.

A férfi főszereplőnk kiváltképp tetszett, egy csupaszív, csak látszatra bajkeverő, aki a tökéletes választás, csak éppen nem konvencionálisan. Ez azt hiszem nem túl spoileres megjegyzés. Ne legyünk álszentek, igen hamar össze lehet rakni, mi is fog itt kisülni a dologból. Én nagyon bírtam kettőjük dinamikáját, igazi friends to lovers történet. 

Összességében nagyon tetszett és kellemes olvasmány volt. Sajnos, ha jól láttam még angolul sem jelent meg más könyv a szerzőtől ettől a témában, amit viszont észrevettem, hogy van pár Formula-1 története az írónőnek, amint nagyon remélem, hogy a Menő könyvek el fog hozni nekünk magyarul is. 

Nyereményjáték:

Miss Caro Foyle az elsőbálozó időszakát Londonban tölti a nagymamájánál, de hamar rászedi egy alattomos férfi. Bár nem kompromittálódott, mégis úgy dönt, hogy nem érdekli a férjfogás, ám Londonba érkező édesanyja vérszemet kap, amikor a szomszédságba beköltözik a Campion hercege a féltestvérével.  

Tartsatok bloggereinkkel A herceg nem jár egyedül című regény blogturnéján, és ne felejtsetek el játszani, ugyanis egy olvasónk a turné végén megnyeri a könyvet a Menő Könyvek Kiadónak hála!

Ezúttal nemesi rangokat / címeket keresünk! Minden oldalon találtok egy rövid jellemzést, amiből ki kell találnotok, melyik rangra gondoltunk, és be kell írnotok a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A középkori Nyugat- és Közép-Európában, valamint a történelmi Magyarországon a második legalacsonyabb főnemesi rang volt (a gróf és a nemes között), amely a királytól közvetlenül függő, nagy földbirtokkal rendelkező réteget jelölte.

További állomások:

Blogturné Klub

06.19 - Hagyjatok! Olvasok!

06.21 - Kelly és Lupi olvas

06.23 - Dreamworld

06.25 - Ambivalentina

 Az évem felfedezettje Taylor Jenkins Reid, akit egyébként senkinek se kell szinte bemutatni, én kapcsoltam igazán későn, de mostmár azért kezdem utolérni a többieket. Persze, ha valakinek új lenne a neve, akkor mostmár én is büszkén válok térítővé - csak én nem a szokásos Taylort választottam -, hogy tőle muszáj olvasni, mert nem lehet mellényúlni érettebb női olvasóként. Bár még csak idén fedeztem fel magamnak, de már négy könyvet is olvastam tőle, és bár felfedezhetőek hasonló elemek, mindegyik mást és mást nyújtott. Azt hiszem, ha választanom kéne, hogy mégis melyik könyve állt eddig a legközelebb hozzám, akkor gondolkodás nélkül az Atmoszférát választanám.

Fülszöveg:

Joan Goodwin gyerekkora óta a csillagok bűvöletében él.  A csendes, elmélyült nő a Rice Egyetem fizika- és csillagászattan-oktatójaként és a koraérett Frances nagynénjeként elégedett az életével. Egészen addig, amíg rá nem bukkan egy hirdetésre, amiben először keresnek női tudósokat a NASA űrsiklóprogramjához. Joannak ettől fogva minden vágya bekerülni azon kevesek közé, akik feljuthatnak az űrbe. Miután 1980 nyarán több ezer jelentkező közül őt is beválasztják az űrhajósjelöltek kivételes csapatába, megkezdi a kiképzést a houstoni Johnson Űrközpontban.  Míg az újonnan verbuválódott csapat tagjai az első repülésükre készülnek, Joan olyan érzéseket tapasztal meg, amikről korábban nem is tudta, hogy léteznek. Egy elsöprő szerelem alapjaiban kérdőjelez meg mindent, amit addig tudni vélt a világegyetemben betöltött helyéről.  Ám 1984 decemberében, az STS-LR9 küldetésen egy pillanat alatt megváltozik minden…  Egy lebilincselő, felemelő és megrendítő regény bátorságról, önazonosságról és a szeretet mindent átalakító erejéről… ezúttal a csillagok között.

Én és a könyv:

Taylor Jeninse Reid, vagy ahogy sokan hivatkoznak rá TJR, azért nagyon különleges író a számomra, mivel nagyon gördülékenyen ír felnőtt női irodalmat. Ami nem romantikus. Ami nem attól felnőtt mert szexjelenet van benne. Jószerivel nincs is, ha pedig mégis megjelenik, akkor sokkal inkább a lélektani részén van a hangsúly, mintsem a vágygerjesztő aktus megörökítésén. 

Ez a könyve is hasonló. Bár megjelenik a szerelmes szál, egyáltalán nem nevezném a könyvet romantikus olvasmánynak, mert egyszerűen nem erről szól, nem ezen van a hangsúly. Hanem a csillagokon, az űrkutatáson, a repülésen és a női jövőképeken és karriereken. Mégse mondanám feministának. Ugyanakkor úgy ábrázolja a kora 80-as évek Amerikáját, ahogy azt ismerjük és még rá is tesz egy lapáttal, ahogy elgondolkodtat azon, hogy mennyi női elsőnek kellett megtörténnie ahhoz, hogy ma ilyen köníveket olvashassunk, nőként, női szerzőktől, akiknek a történetük valós női életutakon és karriereken inspirálódva készült el. 

Szerintem rendkívül fontos belegondolni ebbe, ráadásul külön öröm volt számomra, hogy egy olyan "műszakisabb" könyv jelent meg mostmár magyar nyelven is, ami egy olyan érdeklődési kört és területet mutat be, ami a mai napig többnyire a férfiak által van uralva. Nem sci-fi, ahogy a műfajt mi ismerjük, de mégis egy olyan történet űrutazásról, a NASA-nál való munkáról, ami öbbnyire a férfiak számára érdekes, de részben azért is, mert az ismeretterjesztők és mondhatni "promotáló anyagok" többnyire mind férfiaknak készülnek. 

Ezzel szemben itt van ez a könyv, ami komolyan veszi a témát, nem csak valami egyszerű körítésként egy cuki romantikus történethez, és szó szerint motiválja az embert, hogy nézzen utána jobban az asztronautáknak, az űrsiklóknak, az űrprogramnak. Szerintem ez több, mint fantasztikus.

Közben pedig a szokásos TJR módon szórakoztat. Annyira könnyen olvasható, egyszerűen pörögnek a lapok az ember kezépben és egyszer csak azon kapja magát, hogy nemhogy már a könyv felénél jár, de igazából már csak tíz oldal van hátra az egész regényből. 

Én rendkívüli módon megkedveltem a főhősünket, Joant, és nagyon izgalmas volt vele végigmenni a jelentkezés, kiképzés és asztronautává válásának útján. De a könyv ennél sokkal több. Nem csak ezt mutatja be. A különleges mellékszereplőkkel több apró szál is kirajzolódik, és olyan párbeszédek és gondolatok fogalmazódnak meg a lapokon, amik aktívan elgondolkodtatnak, barátságról, családról és az életbeli célokról. 

Egyetlen apróságot hiányoltam a történetből és az egy utószó vagy legalább még egyetlen fejezetecske, mert bár igazán felemelő pillatban lett vége a könyvnek. (Tényleg, szinte láttam, hogan is működne ez filmen.) Mégis jó lett volna csak egy icipici betekintés, hogy hogy is lettek a dolgok azután.

Ezt az egyet leszámítva tökéletes olvasmény volt, a legjobb, amit eddig az írónőtől olvastam, pedig az eddigiekre is ezt hittem. Olvassátok!

Nyereményjáték:

Taylor Jenkins Reid legújabb regénye, az Atmoszféra az 1980-as évek űrkutatásának világába repíti az olvasót, ahol Joan Goodwin asztrofizikus a NASA egyik kiválasztottjaként készül történelmi küldetésére. A regény nemcsak az űrutazás izgalmait és veszélyeit mutatja be, hanem a szerelemről, önazonosságról és az emberi kapcsolatokról is érzékenyen mesél. Tarts velünk a blogturnén, és ne feledd: a játék során akár egy példányt is nyerhetsz a kötetből!

A nyereményjátékunk középpontjában az űrkutatás áll. Nektek nincs más dolgotok, mint a kvízkérdés helyes válaszának betűjelét beírni a Tallyba!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Melyik bolygó körül található a híres „Nagy Vörös Folt”?

a) Jupiter

b) Szaturnusz

c) Neptunusz 

További állomások:

Blogturné Klub

06.04. Kitablar

06.06. Readinspo

06.08. Pandalány olvas

06.10. Veronika’s Reader Feeder

06.12. Spirit Bliss - Sárga könyves út

06.14. Zakkant olvas

06.16. Utószó

06.18. Ambivalentina

Akármennyire is klisésen hangzik, nagyon vártam már ennek a kötetnek a megjelenését. (Még úgy is, hogy ez volt az első könyvem a szerzőtől, szóval tényleg szinte teljesen megalapozatlan ez a várakozás.) Anno, amikor elolvastam a fülszöveget hónapokkal ezelőtt, abszolút megragadta a figyelmemet, majd ahogy az lenni szokott, el is felejtettem, mit is olvastam. Csak az érzés maradt meg bennem, hogy ez nagyon izgisnek ígérkezik. 

Most pedig végre sorra került és elmondhatom, hogy nem csak ígérkezett, de az is volt. Egyszerűen nem tudtam letenni, egészen az utolsó oldalig.

Fülszöveg:

Szem előtt rejtőzködő gyilkosok.

 Kisvárosi titkok.

 Egy lány, aki túl sokat tud.

Minnesota, 1977. Egy összetartó közösség kamaszai számára a nyár nem más, mint éjszakai fürdőzés a kőfejtőnél, a megyei vásár és kalandozások a város alatt húzódó alagutakban. Két jó barátnő számára azonban mindez nem csak játék és szórakozás.

 Heathernek és Brendának van egy titkuk. Valami, amit a sötétben láttak. Valami, amit képtelenek elfelejteni. Megesküdtek, hogy soha senkinek nem mondják el. Csakhogy az eltökéltségük meginog, amikor az egyik barátnőjük eltűnik…, és egy héten belül ő a második lány, akinek nyoma vész. A hatóságok ennek ellenére nem hajlandók nyomozni.

 Heather retteg, hogy a lányok eltűnésének köze van ahhoz, amire Brendával akkor éjjel rábukkantak. Kétségbeesésében egyedül próbál válaszokat találni, és lassanként rájön, hogy a közösségben senki sem az, akinek látszik. Sem a rendőrség, sem a fiúk, akiket a kőfejtőben ismert meg, sőt még a szülei sem.

 Mégsem hagyhatja abba a nyomozást, mert tudja, hogy azok a lányok veszélyben vannak.

 És azt is tudja, hogy ő lesz a következő…

Egy újabb idegborzoló thriller a Kimondhatatlan írójától, melyet egy sokkoló, megtörtént bűncselekmény ihletett.

Én és a könyv:

Vannak azok a könyvek, amik miatt az ember elfelejt leszállni buszról, nem veszi észre, ha beszélnek hozzá olvasás közben, és éjszakába nyúlóan olvastatják magukat, mert annyira behúznak és lekötnek. Na, nekem ez a könyv ilyen volt.

Már az elején, az írónő rövid bevezetésén úgy éreztem, hogy itt figyelni kell és valami igazán érdekes dolog fog kirajzolódni. Nem hiszem, hogy nagy spoilert árulok el, ha elmondom, hogy ennek a kötetnek a megközelítése a sorozatgyilkosok felé nem a rendőrségi és szakmai nyomozáson alapszik, hanem a nők és családok oldaláról, akik értetlenül állnak az esetek előtt, hiszen nekik kell nap mint nap együttélni az eltűnt szerettük gondolatával, vagy éppen azzal, hogy ők lehetnek a következők.

Az író maga is olyan környéken nőtt föl, ahol egykor aktívan tevékenykedtek sorozatgyilkosok, így ő is tisztában volt ezekkel az érzésekkel, amik mindenkiben megfogannak ezekben a gondterhelt és furcsa időkben. a 70-es évek Amerikája egyfajta paradicsoma volt a sorozatgyilkosoknak, ami érthető, a milícia nemzeti szintű támogatását és a II. világháború utáni helyzetet tekintve. Így a történet szempontjából, nagyon jó táptalajba vethetett az írónő, és szerencsére meg is tette.

A könyvben egy tinédzser szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, aki szép lassan olyannyira involválódik az ügyben, hogy ő maga kezd önfejű nyomozásba, ami az egyik legizgalmasabb mozgatórugója a történetnek, de leginkább a mód és a motiváció miatt. Nem próbál önjelölt Sherlock Holmesnak felcsapni, egyszerűen hajtja a barátai szeretete és az ösztön hogy legalább azt a picit megmentse, ami még maradt abból a világból, amit egyszer még nem annyira romlottnak és szépnek láthatott. Mert hogy itt nem is csak a gyilkosságokon van a hangsúly, ez nem egy tipikus krimi. 

Sokkal inkább ezek az elemek azt az érzést próbálják kifejezni, ahogy lányból nővé válik az ember egy olyan világban, ahol ez veszélyes. A mai napig egy ilyen világban élünk, de talán már nem ennyire vészes és kiszolgáltatott a nők szempontjából, mint lassan hatvan évvel ezelőtt. Ez a könyv viszont szobrot állít az összes társadalmi nyomásnak és szorongásnak, na meg arculcsapásnak, amit a lányok nővé válásuk során megkapnak. Amikor elsőnek észreveszed, hogy már másképp néznek rád az emberek, amikor egy olyan személy, akit eddig "biztonságosnak" és "felnőttnek" láttál, elkezd húsként és nőként nézni rád. Amikor tudod, hogy a te dolgod nem megbántani a másikat és kedvesnek lenni, na meg mosolyogni, mert úgy illik. Ezek a szorongások a mai napig végigkísérik a nők életét, és ezt rendkívül szépen és érzékletesen mutatja be ez a történet, miközben annyira pörgős és olvasmányos, hogy fejezetről fejezetre, egyszerűen lehetetlen letenni. 

Nekem rendkívüli módon tetszett, borzongós, izgulós, szorongós thriller volt a javából, ami közben elgondolkodtatott és reprezentált is. Nagyon remélem, hogy az író többi könyve is ilyesmi, mert abszolút vevő vagyok rá. Azt hiszem mondanom sem kell, de Jess Lourey felkerült a figyelt szerzőim listájára. A Kossuth kiadóba pedig nem tudom mi ütött, de mostanság jobbnál-jobb és különlegesebbnél-különlegesebb könyveket hoznak a nem romantikus és nem fantasy kategóriába. 

Nyereményjáték:

Jess Lourey regénye, A kőfejtő árnyai egy minnesotai kisvárosba kalauzol el bennünket, ahol rejtélyes módon sorban tűnnek el a fiatal lányok. Az alapvetően is traumatizált Heather nem bírja tovább, és a rendőrség háta mögött elkezdi felgöngyölíteni a legjobb barátnőinek ügyeit. De ahogy egyre több információ napvilágra kerül, úgy kezd kiábrándulni a felnőttek világából - vajon kiben bízhat igazán? Tartsatok velünk ezen az izgalmas, torokszorító nyomozáson, és a blogturné végén nyerhettek egy példányt a regényből!

A regény 1977-ben játszódik, így a nyereményjáték során az állomásokon állításokat olvashattok erről az évről, nektek az lesz a feladatotok, hogy megválaszoljátok: igaz vagy hamis az állítás.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

1977-ben jelent meg az Apple II számítógép, amely hozzájárult a személyi számítógépek elterjedéséhez.

További állomások:

Blogturné Klub

06.11. Kitablar

06.14. Könyv és más

06.17. Ambivalentina

 Úgy érzem teljesen le vagyok maradva. Egyrészt a polipos dolgokról, hiszen még a Tanítóm, a polipot se láttam, illetve arról is lemaradtam egészen eddig, hogy ez a könyv létezik, vagy éppen, hogy készült belőle film. Valószínüleg egy kő alatt élek, vagy inkább egy nagy rakat könyv alatt, de szerencsére néha kidugom a fejem onnan, és olyankor ilyen csodás történetekkel találkozom, mint A boldogságnak nyolc karja van.

Fülszöveg:

Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával.

A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Így hát amikor a férje meghal, ő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke.

Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökő, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne?

Én és a könyv:

Fel voltam készülve. Mindenkitől azt hallottam, hogy egy nagyon szép és sírós történet lesz ez, szóval bekészítettem a százas zsepit és várakoztam. Vártam, aztán szépen lassan éreztem is, hogy hát bizony ez szomorú, de előre le kell lőnöm: a sírás nem jött. 

A történet több szemszögből játszódik, de nem kell itt váltott pov-os romantikusra gondolni, főleg, hogy az egyik szemszögünk nem másé, mint az óriáspolipé, aki raboskodva tölti a napjai a helyi akváriumban. A másik kettő, egy idős és mélyen traumatizált hölgyé, aki az akváriumnál takarít esténként, a harmadik pedig egy semmirekellő késő huszonévesé, aki nem találja a helyét a világban. Be kell vallanom, eleinte én se találta az ő helyét a könyvben, de amikor erről megosztottam a gondolataimat Sárával (Readinspo), akkor somolyogva bólogatott, hogy csak olvassam tovább, jó lesz nagyon is. 

Mivel hogy, a kötet első fele számomra egészen nehezen csúszott, nehezen tudtam belemerülni a kisváros miliőjébe, bár ez lehet azon is múlt, hogy éppen kissé feje tetejére állt az életem, és nehezen tudtam kilépni a világomból és átlépni egy olyanba, ahol minden reggel megcsap az óceán illata, lassan köszönt be a nyár és kóbormacskák jelennek meg az ember tornácán. Arról nem is beszélve, hogy olyan értelmes és érzelmes polipokkal találkozhat az ember lánya, aki visszaadja a régelveszett kulcsokat, meg néha még annál is többet.

A történet második felét már együltömben olvastam végig, szóval úgy látszik Sárának igaza lett, csak ki kellett várni, hogy beinduljanak a történések. (Ez vicces módon egyetlen oldalra volt attól, ahol kissé frusztráltan rákérdeztem nála a könyvre.) Hajnalig olvastam és kissé meg is lepődtem, amikor egyszer csak vége lett, ami számomra egészen bizonyítja, hogy mennyire belemerültem és nem "performance reading" lett a dologból. 

Így, elolvasva a könyvet, már teljesen máshogy állok hozzá. Egy különösen kedves történet ez, ami olyan kérdéseket tesz fel az emberben, amiken igencsak érdemes elgondolkodni. Az elejétől kezdve borús és szomorú, de ahogy az életben, itt is érdemes várni arra, hogy kisüssön a nap. A befejezése különösen aranyos volt a számomra, amit csak azért szeretnék külön kiemelni, hogy ne féljen senki azért nem a kezébe venni, mert nem akar valami drámai csalódással lezárni egy történetet. Na jó, be kell vallanom, a meghatódottságtól azért egy könnycseppet elmorzsoltam.

Most pedig alig várom, hogy megnézzem a filmet és összevessem a könyv élményével. Anyukám már ajánlotta is, még mielőtt tudta volna, hogy éppen a könyv változatát olvasom, így egész nagy reményeim vannak. Ami miatt viszont már most biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt filmet készíteni belőle, hogy ez a filmes borítós utánnyomás szerintem gyönyörűre sikeredett, a papírválasztást is nagyon szeretem és a hangulatot is, amit áraszt. (Mostanság egyre több filmes borítóért vagyok egészen odáig, nem is tudom mi történik velem.) 

Összességében a General Press ismét egy nagyon szép és érzelmes történetet hozott nekünk, amit érdemes olvasni és szeretni. Ajánlom!

Nyereményjáték:

Mi történik, ha egy magányos özvegy és egy rendkívül intelligens óriáspolip sorsa váratlanul összefonódik? Shelby Van Pelt szívmelengető regénye humorral, érzelemmel és egy csipetnyi rejtéllyel mesél a veszteségről, a barátságról és a második esélyekről. Vajon egy akvárium különös lakója képes lehet megfejteni egy évtizedek óta őrzött családi titkot? Tarts velünk, és ismerd meg ezt a különleges történetet, amely világszerte meghódította az olvasók szívét!

A regény egyik narrátora egy óriáspolip, ezért játékunk is rájuk fog fókuszálni. A feladatotok mindössze annyi, hogy találjátok meg a helyes választ az állomásokon feltett kérdésekre.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Hány szíve van az óriáspolipnak?

További állomások:

Blogturné Klub

06.10. Readinspo

06.12. Zakkant olvas 

06.14. Ambivalentina 

06.16. Olvasónapló 

06.18. Pandalány olvas

 A Silver Pines Ranch sorozat első része volt számomra a cowboy románcok bemutatkozásának, és olyannyira sikeresen megfogott akkor, hogy azóta is űkön ülve várom minden újabb rész megjelenését. Visszagondolva a második rész jobban meg is ragadt és jobban is élveztem, mint az elsőt, így kifejezetten kíváncsian vártam a most megjelent harmadik kötetet, hogy vajon jobban el tud-e varázsolni, mint az előző két Ashby gyerek története. Bizony, itt volt az idő, hogy az utolsó Ashby is párt találjon, bár az előző részek alapján már egyértelmű volt ki is lesz a tökéletes választás a számára, legalábbis nekünk olvasóknak, de a fent említett főhősünknek erre magától kellett rájönnie... egy kicsit hosszabb úton.

Fülszöveg:

A vadszívű lányt csak ő tudja kézben tartani.

Ginger és Cole eltöltenek egy vad hétvégét Las Vegasban, és miután túl sokat ittak, egy neonokkal kivilágított kápolnában találják magukat. Miután hazaérnek, megállapodnak: egy darabig titokban tartják a házasságot.

Egyre több időt kényszerülnek egymás társaságában tölteni. Szikrák lobbannak, a véletlen házasság kezd veszélyesen valódinak érződni.

Apránként megfeledkeznek arról, hogy eredetileg csak színlelték a dolgot, és lassanként Cole is megérti, hogy a Felelsz vagy mersz?-ben mindig a mersz a helyes válasz.

Én és a könyv:

Mindig jó visszatérni Kentuckyba az Ashby család ranchére, bár ebben a kötetben az előzőekhez képest meglepően keveset voltunk ténylegesen a nagy ház és környékén. Nem csoda, hiszen Cole Ashby már elköltözött és éppen frissen beiktatott seriff életét éli, a nyolc éves kislányával karöltve, kissé magányosan. Az előző részekből már teljesen tudható volt, hogy a húga legjobb barátnője, Ginger lesz majd a tökéletes válastás számára, és már az első résztől kezdve "izzot a levegő" közöttük, de nagyon kíváncsi voltam, hogy az ő szemszögükből hogyan kezdett el felépülni ez a kapcsolat és miként teljesedett ki.

Nagyon kedveltem a két szereplő csipkelődését és tetszett, hogy milyen lassan, fokozatosan alakul a kapcsolatuk, bár hogy teljesen őszinte legyek, egy kissé számomra érthetetlen volt a konfliktushelyzet. Mindketten rendkívül odáig voltak a másiktól kb a 100. oldaltól kezdve, és amikor már teljes mértékben egymásba habarodtak is, még kérdezgették maguktól, hogy most a másik biztosan szeretné-e ezt. 

Számomra ez érthetetlen volt, tekintve, hogy olyan egyébként legjobb barátokról beszélünk, akik egészen eddig nagyon jól és mélyen kommunikáltak egymással és rendkívüli módon megbíznak egymásban. De ha már az érthetetlen helyzeteknél tartunk, engem maga a bonyodalom sem győzött meg, valahogy nem tudtam igazán átérezni, hogy ez miért is lenne annyira borzalmas helyzet. Kissé fanfiction-szintű mesterkéltség volt a számomra ez a muszáj összeköltöznünk, mert titokban házasok vagyunk a 21. században. Minden esetre maga a helyzet tetszett, ahogy egy fedél alatt egyre közelebb kerültek a valósághoz, hiszen már az első naptól kezdve papás-mamásat játszottak tudat alatt. 

A hangulat persze továbra is nagyon jó volt, a cowboyos atmoszféra számomra most is átjött és őszinten csoda jól esett az elmúlt időszak komolyabb, véresebb olvasmányai után. (Illetve nemrég lediplomáztam, ami után kétszeresen csodás volt egy ilyen könnyed, romantikus és szórakoztató, na meg pikáns könyvvel ünnepelni és kicsit kikapcsolni.) 

Szerencsére a sorozat nem itt ért véget, bár egész logikus lett volna az írónő részéről, hiszen minden Ashby gyerek párjára lelt, ráadásul mostmár azt is tudjuk, kinek hány és milyen nyevű gyerekei születtek. Ugyanakkor már angolul megjelent további két rész, ahol ha jól vettem le, nem a család következő generációjával megyünk tovább, hanem a környék és a ranch dolgozóival, de javítsatok ki, ha most balgaságot mondanék. 

Mindenesetre én alig várom, hogy azokat is olvashassam, mert a Silver Pines Ranchre visszatérni még mindig csodás élmény, minden egyes alkalommal, amire nagyon is szükségem van, tekintve, hogy eddig ennél jobb cowboyos romantikus könyveket nem találtam. 

Nyereményjáték:

A Silver Pines Ranchen mindenki rátalált már a párjára, bár van, aki elsőre félre nyúlt. Cole Ashby számára akad még egy próbálkozás, reméljük, hogy ez a msotani már a végsőkig kitart. Kövessétek bloggereinkkel a sorozat harmadik részének értékeléseit és ne felejétek: kíméld a lovat, lovagolj egy cowboyon! (Vagy éppen a seriffen, haha.) 

Mostani nyereményjátékunkban a sorozat köteteiből válogattunk idézeteket. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy melyik részből valók és a rész címét beírni a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“– Nos, nem lehet mindenki olyan morgós prűd, mint te, szóval elnézést, hogy élvezek egy jó szerelmi történetet.”

További állomások:

Blogturné klub

06.09. Ambivalentina

06.11. Angelika blogja

06.13. Kitablar

 Őszintén nem tudom, hogy mi történik mostanság a Kossuth kiadó háza táján, de futószalagon hozzák a jobbnál jobb távol-keleti írók műveit. A legutóbbi friss megjelenésük, a Vaj, ami egy japán (gasztro) thriller, is teljesen levett a lábamról, de a mostani koreai gurításuk sem volt semmi. Őszintén, a fülszöveget elolvasva annyira nagyon nem fogott meg, kicsit úgy éreztem, hogy valószínüleg az a tipikus epizodikus kedves történetszedet lesz, ami annyira jellemző az ilyen hangulatú koreai és japán kötetekre, csak most éppen nem ramenezőben vagy kávéházban játszódik, hanem egy éjjel-nappali kisboltban. Szerencsére igen nagyot tévedtem.

Fülszöveg:

Jom asszony, a kisboltját vezető energikus, idős hölgy gondoskodó főnöke az alkalmazottainak. Egy nap a szöuli pályaudvaron elveszíti legféltettebb kincseit tartalmazó erszényét, de szerencséjére egy csavargó megtalálja, és visszaadja neki. A meggyötört férfi, bár a múltját elfeledte, pontosan tisztában van a jó és a rossz közti különbséggel.

A váratlan találkozás fordulópontot jelent mindkettőjük életében.

Kim Hojon regénye – amely több mint másfélmillió olvasó szívét nyerte el Koreában – az elmagányosodott, barátságtalan fővárosban található kis vegyesbolt alkalmazottainak és vásárlóinak életét mutatja be. Az ihletet kereső fiatal drámaíró, a bajba került apa, az idősödő nyomozó… – mindannyian a kisbolt éjszakásától, Tokkótól, a hajléktalan férfitól kapnak segítséget problémájuk megoldásához, miközben a mogorva, titokzatos férfi nemcsak újjászületik, de az őszinteségének és kedvességének erejével csodákat is tesz.

A váratlan találkozás fordulópontot jelent mindkettőjük életében.

Kim Hojon regénye – amely több mint másfélmillió olvasó szívét nyerte el Koreában – az elmagányosodott, barátságtalan fővárosban található kis vegyesbolt alkalmazottainak és vásárlóinak életét mutatja be. Az ihletet kereső fiatal drámaíró, a bajba került apa, az idősödő nyomozó… – mindannyian a kisbolt éjszakásától, Tokkótól, a hajléktalan férfitól kapnak segítséget problémájuk megoldásához, miközben a mogorva, titokzatos férfi nemcsak újjászületik, de az őszinteségének és kedvességének erejével csodákat is tesz.

Én és a könyv:

Nagyon szeretem a távol-keleti történeteket. Magam sem tudom igazán miért fognak meg ennyire, lehet a nemrég diagnosztizált autizmusom specifikus érdeklődési köreként lehet leginkább értelmezni a dolgot, de most nem is igazán ez a lényeg. 

Általánosan mindig kíváncsian tekintek az ázsiai friss megjelenésekre, ugyanakkor az elmúlt időszakban nagyon gyakran éreztem úgy, hogy egy kaptafára lehet felhúzni szinte az összeset, vagy legalábbis azokat, amik magyar nyelven megjelentek. Talán egyértelműen kialakult a kiadók számára, hogy a magyar olvasók mit szeretnek, de hálisten mostanság egyre több újszerű és váratlan történettel találkozom és őszintén, legtöbbszőr a Kossuth kiadónál van ez így. Úgy érzem egyre nagyobb bizalmat tudok szavazni nekik ilyen téren, főleg, bár lehet éppen itt is volt ennek az ideje, hiszen ha visszagondolok, már a legelső könyves taralmaim között is ott voltak a náluk megjelent távol-keleti könyvek, mint a Kőgazdag sorozat, vagy Mielőtt a kávé kihűl. Egyébként talán pont az utóbbinak köszönhető, hogy kialakult ez az egy kaptafára húzhatóság, hiszen egészen sok olyan kötet jelent meg a későbbiekben is, ami pont úgy épült fel és pont olyan hangulatot keltett, mint a fent megnevezett kötet. Nem mellesleg pedig molyon az egyik legolvasottabb könyve a mai napig a kiadónak.

Ami viszont a lényeg, hogy ez a kötet nem ilyen volt. Persze, itt is több emberi sorsot követhettünk végig, mégis a főszereplő, Tokkó, egy olyan életutat mutat be a könyv fejezetein keresztül, ami rendkívül mély és szívhez szóló. Nem olyan ömlengős, csöpögős, érzelgős módon szerencsére, hanem egészen csak a felszín alatt, észrevétlenül van hatással az olvasóra. Legalábbis rám mindenképpen hatással volt.

A könyv egyébként rendkívül rövid, és nagyon gyorsan lehet vele haladni. Olvasmányos, kedves párbeszédekkel, miközben nagyon emberien ábrázolja a karaktereit, felhozva a tipikus koreai társadalmi jellemrajzokat és szituációkat. Jól szórakoztam a kis epizódokon, ahogy a kisbolthoz kapcsolódó különböző emberek egy-egy életben való elakadást győztek le, ami mind közelebb vitte a főszereplőnket is, hogy a saját problémáját megoldja, a saját gödréből kikászálódjon.

Ami szerintem egészen különleges volt ebben a kötetben, az a komolysága és nyerssége. Egy kedves, aranyos köntösbe bújtatott egészen őszinte történet, persze azért összességében egy kellemesen pozitív hangvételben és igen nagy életigenléssel. Mégis olyan témákat hoz fel, amikkel őszintén nem igazán találkoztam még az olvasmányaim során, főleg nem ilyen típusú kötetekben. Ilyen volt például a hajléktalanság is, ami az ilyen cozy művekhez képest rettentő váratlan és komoly téma, de igazából én úgy érzem, hogy pont ez kellett ahhoz, hogy ez a kötet ennyire jól működjön.

Nagyon szerettem olvasni, és szívesen ajánlom azok figyelmébe, akik szintén kifejezetten kedvelik a tipikus távol-keleti könyveket, de azért mégiscsak nyitottak lennének a komfortzónájukon belül egy kis újdonságra. 

Nyereményjáték:

Kim Hojon Nagy ​remények kisboltja című regénye egy különleges és érzékeny történet egy nyugdíjas boltvezető és egy titokzatos, magányos csavargó találkozásáról, melyben központi szerepe van az elfogadásnak, az előítéleteknek, a türelemnek és a másokhoz való odafordulásnak. Tartsatok bloggereinkkel az állomásokon, válaszoljatok a kérdésekre, és nyerjétek meg a Kossuth Kiadó által felajánlott példányt!

Mostani nyereményjátékunkban a Kossuth Kiadó további regényei után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Az életben kétféle dolgot bánunk meg: megtett cselekedeteket és elszalasztott lehetőségeket. Azon őrlődünk, hogy valami visszafordíthatatlan dolgot tettünk.”

További állomások:

Blogturné Klub

06.02. Könyv és más

06.03. Pandalány olvas

06.05. Csak olvass!

06.07. Ambivalentina

 Eszméletlenül kíváncsian vártam ennek a kötetnek a megjelenését. Még sose olvastam előtte az írónőtől, illetve abban is egészen biztos vagyok, hogy levélregénnyel sem volt még dolgom ezelőtt. Rendkívül izgalmasnak gondoltam a koncepciót, ami egyébként az írónő védjegye, hogy egy olyan krimit tár az olvasó elé, ahol igazából csak a nyomok szerepelnek, elbeszélés nem igazán.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha fellapozod ezt könyvet, akkor levelezéseket, naptárat, posztokat és olyan tevékenységeket fogsz látni, amik egy nyomozás során bizonyítékként vagy információként felhasználható. 

Alig vártam, hogy belekezdhessek, és íme, már be is fejeztem, így most azt várom igazán, hogy nektek is beszámolhassak róla.

Fülszöveg:

Hat diák. Egy gyilkosság.

Lássatok hozzá.

A Royal Hastings University most induló művészeti képzésébe az első pillanattól kódolva van a káosz. A résztvevők már nem egyetemista korúak, és egészen vegyes társaságot alkotnak: Alyson például máris befutott művész, és kétségtelenül túlképzettnek tűnik ide; a fogalmatlan Patrick viszont jóformán még kezelni se tudja a képszerkesztő szoftvert; Cameron, a városi gyerek, pedig mást se csinál, csak handabandázik.

Az egyéves képzés során előfordultak kisebb malőrök: egy diák felgyújtja egy másik műalkotását, a pletyka szerint becsúszott egy házasságtörés, és lezajlott egy katasztrofális kirándulás. Végül itt a vizsgafeladat: installációt kell készíteniük egy helybeli üzlet számára. Hat diák, akikben, úgyszólván, nincs semmi közös, pusztán az, hogy próbálják keresztülhúzni egymás számítását. Ugyan mi baj lehet ebből?

Mindössze annyi, hogy valakit meggyilkolnak. Színre lép a vizsgáztató, akinek értékelnie kell a diákok teljesítményét. Az lesz a meggyőződése, hogy egy diákot megöltek, és a többiek ezt igyekeznek eltussolni. Az igazsághoz csak a bizonyítékok mindenre kiterjedő vizsgálata vezethet el. Lássatok hozzá.

Én és a könyv:

Nagy szerelmese vagyok a logikai feladatoknak. Lehet részben emiatt is választottam első körben a mérnöki pályát. Persze ez a későbbiekben változott, és csak hamar egy művészeti mesterképzésen találtam magamat. Viszont a logika, a rejtélyek és a szabadulószobák iránti szeretetem egyáltalán nem tűnt el. Felfedeztem a különböző fondorlatos krimiket az elmúlt években, amiket rendkívül lelkesen fogyasztok, lassan kijelenthető, hogy igen nagy mértékben ráadásul. 

Így erre, a számomra "új fajta" krimire, különösen kíváncsi voltam. Kicsit féltem is, be kell vallanom, hogy vajon mennyire igényli a folyamatos megingathatatlan figyelmet, vajon kellene-e olvasás közben jegyzetelni, és lesz-e bármi konkrét feladat. Mennyire kell ténylegesen bevonnom magamat az "ügybe".

Nos, a bevonódás már a fülszöveg elolvasása közben megtörtént, majd az első oldalak elolvasása után abszolút fokozódott is. Most, amikor ezeket a sorokat írom, épp a legvégén vagyok a saját művészeti mesterképzésemnek, ahol kis létszámban, különböző háttérrel verődtünk össze páran, és kifejezetten multimédiás tevékenységeket folytattunk. Olyan érzés volt kissé, mintha a sajt mindennapjaimat vetették volna papírra, annyi különbséggel, hogy nálunk hálisten nem halt meg senki a képzés alatt.

Viszont így, hogy amúgy is már kezdek lassan felülni a nosztalgiavonatra, extra jó érzés volt még az olvasmányom által is visszacsöppenni picit a művészetis világba és újraélni, ahogy pár teljesen különböző ember összeismerkedik egy számukra egészen új helyen, amit műteremnek, meg művészeti képzésnek hívnak. 

Hála a chat üzeneteknek és email-váltásoknak, iszonyatosan könnyű volt haladni a könyvvel, pedig az 500 oldalas terjedelme eleinte igen csak megijesztett. Őszintén, annyira lekötött az olvasás, hogy lényegében egy nap alatt az elejétől egészen a végéig eljutottam, mert egyszerűen nem tudtam letenni, de ez a hatás több tényezőnek is köszönhető volt.

Egyrészt ki ne szeretne üzenetváltásokat olvasni. Nem véletlenül híresült el az a meme, hogy egy jó adok-kapok kommentháború megfigyeléséhez "hozzuk a popcornt", egyszerűen rendkívül jól bizsergeti az ember agyát és kíváncsiságát, ha más emberek vitáit és nézeteltéréseit követheti végig. Közben pedig, ahogy kezd kicsit is elharapózni a helyzet, szépen lassan adagolva kapunk apró helyzetjelentéseket a jelenből is, ahol valami már nagyon gyanús és ijesztő az olvasóval együtt haladó külsős vizsgáztatónak.

Másrészt úgy csöpögnek az információk szépen lassan, hogy minden húsz oldalon kiderül valami újabb baromira lényeges információ, ami tök logikus az eddigiek alapján, csak éppen egyáltalán nem gondoltam rá. Be kell vallanom, hogy egészen lusta olvasó vagyok, és nem igazán szoktam találgatni, vagy próbálkozni magamtól rájönni a krimik és thrillerek megfejtésére, általában hagyom, hogy a könyv vigyen az úton. 

Harmadrészt pedig így, hogy nincsenek igazán logikai egységek, csak egy nagy rakat ömlesztett komment, chat és email egymás után, sosincs vége egy fejezetnek vagy szakasznak, és mintha csak instázna vagy tiktokozna az ember, valami egészen új és izgalmas ott van folyamatosan a következő oldalon, ami egészen rövidkének tűnik, hiszen csak párbeszédek többnyire, így baromi nehéz kitalálni, hogy hol is tegye le az ember a könyvet. (Amennyire izgi az egész, leginkább max a legvégén.) 

Összességében nekem rendkívül bejött az írónő stílusa, és már kívánságlistára is tettem a többi eddig megjelent könyvét, amiből szerencsére egészen sok van már magyar nyelven, mind ilyesmi levélregény formában. Amin a legjobban meglepődtem, hogy gyerekeknek szóló könyve is van, arra különösen kíváncsivá váltam, vajon hogyan működik ugyanez a stílus egy egészen más olvasói réteget célozva. Bár ami tagadhatatlan, hogy rendkívül pörgős és nem megterhelő a felnőtt változat olvasása is, így azt hiszem látom a víziót és nagyon is tudom ajánlani azoknak, akik megijednek a vastagabb, nagyobb dedikáltságot igénylő kötetektől, de egy jól kidolgozott krimi történettel szeretnék szórakoztatni magukat.

Nyereményjáték:

A csavaros és formabontó szerkezetű cozy krimik mestere, Janice Hallett legújabb regényében egy művészeti kurzus kulisszatitkai mögé kukkanthatunk be. Az izgalmas nyomozás során mindenkit fog meglepetés érni, ha szeretnétek tudni, hogy mi történik A vizsgáztató című regényben, tartsatok a bloggerekkel és a turné végén megnyerhetitek a regény egy példányát is.

Játékunkban a Next21 kiadó krimijeivel ismerkedhetünk meg. Az állomásokon található fülszöveg részlet alapján kell felismerni a regényeket, és a könyv címét beírni a Tally megfelelő sorába. 

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Az eseményt furcsa jelenet tarkítja: egy különös angol férfi sírva fakad, és azt állítja, fogalma sincs, ki ő, és honnan került ide. Az angolt másnap felakasztva találják egy csónakházban. Bohócmaszkot visel. 

További állomások:

Blogturné Klub

05.18 Olvasónapló

05.20 Kelly és Lupi olvas

05.24 Ambivalentina

05.25 Readinspo

05.26 Csak olvass!

Mostanság olyan kaotikusan zajlik a blogos életem, hogy látástól vakulásig olvasok, ami egyébként valahol rendkívül áldásos állapot. Ugyanakkor a különböző határidőknek hála, teljesen random, hogy egy-egy időszakban milyen típusú könyvből lesz több, és így hiába nem látszik az utóbbi posztokon végiggörgetve, de igen rég olvastam már egy jó, könnyed NA romantikust. Ez a kijelentés azért is igaz, mivel még árpilis van, amikor ezt a bejegyzést írom, így mire publikálva lesz a turné keretében, már hetekkel túl leszünk ezen az aktuális időszakon. Így tehát muszáj úgy mondanom, hogy még áprilisban, volt egy hosszabb repülőutam, ide választottam ezt a könyvet, és szerencsére, már elöljáróban elmondhatom, hogy nagyon örülök, hogy így tettem.

Fülszöveg:

Megható, szenvedélyes munkahelyi románc egy tudományos múzeum falai közt.

Millie-t soha nem érdekelték az elvárások. Gyerekkori rajongása a bogarak és a természettudomány iránt a rovartan területére kalauzolta őt, és kurátorként naponta inspirálja a múzeumba látogatókat. Nagy álma, hogy a Rovartani Tár osztályvezetőjévé váljon, ezért amikor a pozíció megüresedik, elhatározza, hogy semmi sem térítheti el a céljától. Főleg nem Finn, a mindig mogorva kolléga, akinek rosszalló tekintete, mélykék szeme és megszámlálhatatlan csillagászati mintás nyakkendője van… Nem mintha Millie ezekre odafigyelne.

Finn nem szándékosan mogorva mindenkivel, csupán nehezen tartja egyensúlyban az élete különböző területeit: egyedül neveli unokahúgait, igyekszik, hogy legalább néha ne égesse oda a vacsorájukat, gyászolja elveszített nővérét, és közben a múzeumban is helyt kell állnia. Nem engedheti el magát, és végképp nincs szüksége több bonyodalomra – különösen a ragyogó mosolyú, rendíthetetlenül optimista Millie-re, akivel szó szerint folyton összeütközik.

A férfi túl bogaras. A nő vakítóan ragyog, akár egy csillag. Nem áll szándékukban közelebbről megismerni egymást, de mivel Finn tagja a pozícióra interjúztató bizottságnak, ez elkerülhetetlen. Millie hamarosan rájön, hogy a karrierjét kockáztatni egy dolog; a szívét kockáztatni viszont már egészen más.

Készülj fel a gyomrodban repkedő pillangókra!

Én és a könyv:

Ennek a könyvnek már a borítója is rendkívül cuki, na meg picit nerdy, így abszolú megalapozott volt a vibe, amivel belevágtam. Eléggé hamar egyértelmüsíti az író a tipikus szerepleosztásokat, hogy ki is a napsugár és ki a zsémbes morgó a párosból. Bár, ez már lényegében a fülszövegből is kiderült. Őszintén én úgy éreztem, hogy a könyv eleje egy kicsit más történetet sejtet, na meg az ajánlója is, hiszen a könyv nagy részében egyáltalán nem ellenségekként jelennek meg a főhősök, sőt, szinte soha nem is voltak azok, így emellett az állítás mellett én kissé értetlenül állok. Ettől függetlenül morgó és vidámság jó távolról kezd el közeledni egymás felé, de abszolút egyértelműen közelednek.

Nagyon tetszett, ahogy a kémia kialakult és fokozódot a főhősök között. Abszolút egy lassú folyamat volt, de így egy kifejezetten cuki, kedves és romantikus történetet kaptunk. Slow burn, a spicy jelenetekre kifejezetten sokat kell várni, de én ezt egyáltalán nem bántam, mostanában zerszer jobban szeretem az ilyeneket. Ráadásul nincs is túl sok ilyen jelenet a könyvben, így sokkal inkább a két főszereplő dinamikáján és lelki vívódásán van a hangsúly, ami szerintem szépen lett bemutatva, tudtam velük azonosulni, még annak ellenére is, hogy egészen szélsőséges helyzetek lettek felvonultatva, mégis, működött, nem volt túl sok, és a végkifejlet eléréséhez pedig meg is lepődtem, hogy az írőnő mennyire nem megszokott, nem drámai, nem sablonmegoldást használt.

Ami különösen tetszett, az a két kislány, akikre a férfi főszereplőnk, Finn vigyázz. Sokszor érzem úgy, hogy nagyon mesterkélt mondatokat adnak a gyerekek szájába a könyvekben és filmekben, illetve olyan viselkedéssel ruházzák fel őket, ami egyértelműen túl beszédes egy valódi gyerekhez képest. It jó érzés volt, hogy nem jött bennem elő ez az érzés, viszont sokszor felkuncogtam a lányok egy-egy megszólalásától. Részben nekik is köszönhető a magas cukiságfaktor, ami ennek a könyvnek az abszolút jellemzője. A másik tényező pedig egyértelműen a főhősnő családja. Nagyon ritka az ilyesmi könyvekben az ennyire reflektorfénybe kerülő pozitív, kedves, összetartó családkép. Nagyon élveztem a családi jeleneteket olvasni, és ennek a jelentőségét a későbbiekben siekrült is megértenem.

Nem véletlenül került ennyire előtérbe a főhősnőnk családja, na meg megannyi testvére, hiszen az írónő ezt a kötetet a sorozata első részének tervezte: a többi nővér története is érkezni fog a jövőben, nem csak magyarul, de eredeti nyelven is, hiszen egyelőre még csak egy másik nővér története jelent ezen a könyvön kívül a sorozatból.

Én úgy érzem engem egyértelműen megvett ez a sztori, és alig várom, hogy a következő sztorit is olvashassam. (Már tudni, kik lesznek a főszereplők, és nagyon kíváncsi vagyok a történetükre az első könyv alapjá, hiszen párszor már feltűntek a színen.) Ami pedig különösen nagy reményeket ad, az a Könyvmolyképző kiadó nemrégi bejelentése, miszerint garantálják, hogy az általuk megkezdett sorozatok mind ki lesznek adva teljesen, elejétől a végéig, ami szerintem egy csodálatos kezdeményezés, és remek kommunikáció az olvasók felé. 

Így a magyar kiadás kérdésén szerencsére nem kell aggódni. Alig várom, hogy a következő részt is olvashassam! Ajánlom mindenkinek, aki vágyik egy könnyed, bohókás, család centrikus és rettentő kedves romantikus történetre, amiben azért elvétve egy pici spice is van.

Nyereményjáték:

Jillian Meadows romantikus regénye, a Give Me Butterflies - Jöhetnek a pillangók egy szívmelengető történet szerelemről, gyászról és az újrakezdés bátorságáról. A különleges, tudományos hangulatú történet bájos karakterekkel és érzelmekkel teli pillanatokkal varázsolja el az olvasókat, miközben megmutatja, hogy néha a legváratlanabb helyeken talál ránk a boldogság. A blogturné során ráadásul kisorsolunk egy példányt a regényből, így egy szerencsés olvasó maga is átélheti ezt a csillagokkal és pillangókkal teli utazást.

A nyereményjátékunk során híres csillagképeket kell felismernetek! Nincs más dolgotok, mint a nevét beírni a Tally boxba!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

További állomások:

Blogturné Klub

05.19. Kitablar

05.21. Ambivalentina

05.24. Zakkant olvas

05.27. Hagyjatok! Olvasok!