Nem titok, hogy az egyik kedvenc sorozatom az Érzelmes Klasszikusok az Athenaeum gondozásában. Ezek a könyvek nem összefüggőek, nem azonos az írójuk, így sokkal inkább gyűjtemény, mint valós sorozat, de hangulatukban és érzelmi kiterejdtségükben ngyon hasonlóak tudnak lenni, ráadásul igazán hiánypótló abban, hogy ezek a klasszikusok könnyen elérhetővé váljanak az olvasóközönség számára. 

Fülszöveg:

Thomas Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.

Én és a könyv:

Őszintén, Thomas Mann megkerülhetetlen volt számomra gimnazistaként, hiszen német nemzetiségis, ráadásul két tannyelvűs voltam, így a német írókat nem csak amúgy is illett ismerni, de sok esetben eredetiben is olvasnunk kellett. Éppen ezért egészen meglepődtem, amikor a Halál Velencében szembe jött velem, mivelhogy egészen eddig én nem is tudtam, hogy van ilyen kötete is az írónak. 

Minden esetre, nyitottan és lelkesen álltam a kötethez, főlg, miután megtudtam, hogy milyen rövidke elbeszélésről is van szó, így nyugodt szívvel tudtam nyaralásra is magammal vinni, ami ebben a hihetetlen hőségben valljuk be, igazán plusz pont, hogy még egy hátizsákos repülőútra is magával tudja vinni az ember. Így történt pedig, hogy bár nem Velencében, de nem messze tőle, még mindig Olaszországban élhettem át Mann Aschenbachjának utolsó heteit. 

A foglamazása valami gyönyörű, igazán klasszikushoz méltó. Nagyon tetszettek a jellemzések és leírások, ahogy a tájat és a hangulatot is megfestette az olvasó előtt az író. Ugyanakkor a kötet nagy részében nem ezek a részletezések vagy a cselekmny kapott igazán hangsúlyt, hanem a filozófiai magasságba emelt belső gondolatok és vívódások, amit ha teljesen őszinte akarok lenni, sajnos nem értettem teljesen, így azt mondanám, hogy a mai átlagembernek nem feltétlenül fog túl sokat mondani ez a rész, de közben maga a mondandó, az ív, amin az író vezeti az olvasót teljesen tisztán követhető és így maga az olvasási élmény is mindezek ellenére jó és kellemes. 

Én őszintén meglepődtem, ahogy szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy egy LMBTQ regényt fogok a kezemben, bár ez kicsit kényes rész, olyan szepontból, hogy nem is tudom jó-e ha ezt a jelzőt ráaggatjuk, ha figyelmebe vesszük a karakterek közötti korkülönbséget. Kissé Nabokov Lolitájára emlékeztetett néhol a történet, viszont míg az utóbbiban tettlegsségig fajul a történet, ezáltal sokkal nehezebben emészthető, itt teljesen a gondolati és elméleti síkon marad a dolog, ami bár lehet, hogy spoiler, de szerintem sokkal inkább egy hasznos információ azoknak, akik a fentebbi sorok miatt ódzkodnának a történet elolvasásától. 

Így azt is fontosnak tartom megosztani, hogy bennem nem váltott ki undort, nem fordult fel a gyomrom, viszont sokkal erősebbnek és kettősebbnek éreztem így azt a vágyódást, amit annyira részletesen és szépen bemutat a történet, amiben pont az a szép, hogy annyira egy univerzális élmény, hogy még az ilyen szélsőséges helyzetbe került embert is összeköti mindenki mással, átlagemberrel, az olvasóval. 

Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a kötetet és méltó folytatása az eddig megjelent Érzelmes klasszikusoknak. Azt pedig már nem is említem, hogy mennyire illő és szép ez a barna borító, igazán jó ötlet volt egy ilyen sötét és meleg színt is beemelni, hiszen itt végre digitálisan és printben is gyönyörűen működik a kontraszt, ráadásul magához a történethez is igazán illik. Komolyan mondom, a legszebb éke a könyvespolcomnak ez a sorozat. 

Nyereményjáték:

Mi történik, amikor a szépség iránti rajongás lassan mindent maga alá gyűr? Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának legújabb köteteként érkezik, hogy egy felejthetetlen történeten keresztül meséljen vágyról, művészetről és elmúlásról. Tarts velünk a blogturnén, mert a végén egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a regényből!

A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire jól ismeritek Thomas Mann életét és munkásságát. Az állomásokon állításokat találtok, Nektek pedig az a feladatotok, hogy megfejtsétek: ezek igazak-e vagy hamisak. A választ írjátok be a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Thomas Mann egész életében Németországban élt.

További állomások:

Blogturné Klub

06.23. Kitablar

06.25. Könyv és más

07.01. Szembetűnő

07.04. Ambivalentina

 Ezer éve nem olvastam egy jó történelmi romantikust a régens korból. Mostanság azt hiszem kissé megcsappantak az ilyen típusú könyvek kiadása Magyarországon, de szerencsére a Menő könyvek gondoskodott az új ellátmányról, így nem csak, hogy egy kis időre visszatérhettem a bálok és ármánykodás világába egy rövid időre, de azt is megtudhattam, hogy Jenni Fletcher előző könyvéből, a Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alattból, mi történt Essie unokatestvérével és hogyan folytatódott az ő története az előző könyv főszereplőjének esküvője után. Bár molyon sincs jelezve, hogy a könyv folytatás lenne és tökéletesen értelmezhető önálló olvasmányként is, én mégiscsak szeretnék egyfajta sorozatként tekinteni a két könyvre, így megemlíteném, hogy az első részről itt írtam is a blogon.

Fülszöveg:

Caro Foyle-nak elege van a szezonból. Megpróbál talpra állni a szökéses botránya után, és egyetlen porcikája sem kíván a bálterembe lépni. Mielőbb haza akar jutni, hogy távol a társaság éles szemétől és élénk fantáziájától kitalálja, mit kezdjen az életével. Azonban nagymamája tanácsára úgy dönt, mégis kivár, mert London elhagyásával csak még több figyelmet vonna magára.

Amikor a szomszéd házba beköltözik egy jóképű herceg és annak megnyerő féltestvére, Caro minden korábbi terve fenekestül felfordul.

Egy újabb elsőbálozós romantikus regény a Hogyan veszítsünk el egy grófot tíz hét alatt című kötet szerzőjétől.

Én és a könyv:

Nagyon tetszett Jenni Fletcher legutóbbi könyve is, mondhatni felüdülés volt, hogy a Bridgerton sorozat után egy olyan történetet ismerhettem meg, ahol abszolút nem a pikáns jeleneteken volt a hangsúly, sokkal inkább a szereplők kapcsolatain és érzelmi világán. Ez ember azt gondolná, hogy így bugyutábbá válnak ezek a történetek, de erről szó sincs ebben az esetben. Egyszerűen ezek tényleg csak szimpla romantikus regények, nem pedig erotikusak.

A mostani főhősünket már ismertük az előző könyvből, bár be kell vallanom, annyi minden történt az előző regény olvassa óta, hogy nekem rendkívül nehezen esett le, hogy a sztori egy részét már "ismertem", ahogy a karakterek közül is jó párat. Ez viszont azt is bizonyította, hogy tökéletesen működik önmagában, egyedül is ez a regény, és egyáltalán nem támaszkodik az előző kötet történéseire, hanem az új főhősnőnk szemszögéből minden lényeges történést teljes értékűen prezentál ebben a könyvben is. Azt el is felejtettem, hogy milyen érzéseim voltak Caro felé az előző könyvben, de itt szépen lassan abszolút a szívemhez nőtt és teljesen meg tudtam érteni a döntéseit és motivációit, ami szerintem egyébként az ilyen fiatal lányokról szóló történetekben ritka. 

A fülszöveg első olvasására kissé egy szerelmi háromszöget sejtettem, amit én személy szerint kedvelek, szerintem érdekes téma és jó "trope", de aki egyébként nem szívesen nyit az ilyen téma felé, az se csüggedjen, igazán trükkösen van itt ez reprezentálva, és én nem is mondanám annak, sőt. 

A könyvben van pár borzasztóan kedves mellék szál, amik közül talán a legnagyobb hangsúlyt a főhősnő írói ábrándjai teszi ki. A fejezetek között megismerkedhetünk a készülő regényével is egy-egy részleten keresztül, ami szerintem rendkívül aranyos volt. Emellett pedig az olyan apróságok is tetszettek, mint hogy véletlenül rózsaszínűre festette a haját rögtön a történet legeslegelején, így mindig megmosolyogtatott elképzelnem, ahogy egy-egy komoly és elegáns bálon, rágógumi színű frizurával jelent meg.

A férfi főszereplőnk kiváltképp tetszett, egy csupaszív, csak látszatra bajkeverő, aki a tökéletes választás, csak éppen nem konvencionálisan. Ez azt hiszem nem túl spoileres megjegyzés. Ne legyünk álszentek, igen hamar össze lehet rakni, mi is fog itt kisülni a dologból. Én nagyon bírtam kettőjük dinamikáját, igazi friends to lovers történet. 

Összességében nagyon tetszett és kellemes olvasmány volt. Sajnos, ha jól láttam még angolul sem jelent meg más könyv a szerzőtől ettől a témában, amit viszont észrevettem, hogy van pár Formula-1 története az írónőnek, amint nagyon remélem, hogy a Menő könyvek el fog hozni nekünk magyarul is. 

Nyereményjáték:

Miss Caro Foyle az elsőbálozó időszakát Londonban tölti a nagymamájánál, de hamar rászedi egy alattomos férfi. Bár nem kompromittálódott, mégis úgy dönt, hogy nem érdekli a férjfogás, ám Londonba érkező édesanyja vérszemet kap, amikor a szomszédságba beköltözik a Campion hercege a féltestvérével.  

Tartsatok bloggereinkkel A herceg nem jár egyedül című regény blogturnéján, és ne felejtsetek el játszani, ugyanis egy olvasónk a turné végén megnyeri a könyvet a Menő Könyvek Kiadónak hála!

Ezúttal nemesi rangokat / címeket keresünk! Minden oldalon találtok egy rövid jellemzést, amiből ki kell találnotok, melyik rangra gondoltunk, és be kell írnotok a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A középkori Nyugat- és Közép-Európában, valamint a történelmi Magyarországon a második legalacsonyabb főnemesi rang volt (a gróf és a nemes között), amely a királytól közvetlenül függő, nagy földbirtokkal rendelkező réteget jelölte.

További állomások:

Blogturné Klub

06.19 - Hagyjatok! Olvasok!

06.21 - Kelly és Lupi olvas

06.23 - Dreamworld

06.25 - Ambivalentina

 Az évem felfedezettje Taylor Jenkins Reid, akit egyébként senkinek se kell szinte bemutatni, én kapcsoltam igazán későn, de mostmár azért kezdem utolérni a többieket. Persze, ha valakinek új lenne a neve, akkor mostmár én is büszkén válok térítővé - csak én nem a szokásos Taylort választottam -, hogy tőle muszáj olvasni, mert nem lehet mellényúlni érettebb női olvasóként. Bár még csak idén fedeztem fel magamnak, de már négy könyvet is olvastam tőle, és bár felfedezhetőek hasonló elemek, mindegyik mást és mást nyújtott. Azt hiszem, ha választanom kéne, hogy mégis melyik könyve állt eddig a legközelebb hozzám, akkor gondolkodás nélkül az Atmoszférát választanám.

Fülszöveg:

Joan Goodwin gyerekkora óta a csillagok bűvöletében él.  A csendes, elmélyült nő a Rice Egyetem fizika- és csillagászattan-oktatójaként és a koraérett Frances nagynénjeként elégedett az életével. Egészen addig, amíg rá nem bukkan egy hirdetésre, amiben először keresnek női tudósokat a NASA űrsiklóprogramjához. Joannak ettől fogva minden vágya bekerülni azon kevesek közé, akik feljuthatnak az űrbe. Miután 1980 nyarán több ezer jelentkező közül őt is beválasztják az űrhajósjelöltek kivételes csapatába, megkezdi a kiképzést a houstoni Johnson Űrközpontban.  Míg az újonnan verbuválódott csapat tagjai az első repülésükre készülnek, Joan olyan érzéseket tapasztal meg, amikről korábban nem is tudta, hogy léteznek. Egy elsöprő szerelem alapjaiban kérdőjelez meg mindent, amit addig tudni vélt a világegyetemben betöltött helyéről.  Ám 1984 decemberében, az STS-LR9 küldetésen egy pillanat alatt megváltozik minden…  Egy lebilincselő, felemelő és megrendítő regény bátorságról, önazonosságról és a szeretet mindent átalakító erejéről… ezúttal a csillagok között.

Én és a könyv:

Taylor Jeninse Reid, vagy ahogy sokan hivatkoznak rá TJR, azért nagyon különleges író a számomra, mivel nagyon gördülékenyen ír felnőtt női irodalmat. Ami nem romantikus. Ami nem attól felnőtt mert szexjelenet van benne. Jószerivel nincs is, ha pedig mégis megjelenik, akkor sokkal inkább a lélektani részén van a hangsúly, mintsem a vágygerjesztő aktus megörökítésén. 

Ez a könyve is hasonló. Bár megjelenik a szerelmes szál, egyáltalán nem nevezném a könyvet romantikus olvasmánynak, mert egyszerűen nem erről szól, nem ezen van a hangsúly. Hanem a csillagokon, az űrkutatáson, a repülésen és a női jövőképeken és karriereken. Mégse mondanám feministának. Ugyanakkor úgy ábrázolja a kora 80-as évek Amerikáját, ahogy azt ismerjük és még rá is tesz egy lapáttal, ahogy elgondolkodtat azon, hogy mennyi női elsőnek kellett megtörténnie ahhoz, hogy ma ilyen köníveket olvashassunk, nőként, női szerzőktől, akiknek a történetük valós női életutakon és karriereken inspirálódva készült el. 

Szerintem rendkívül fontos belegondolni ebbe, ráadásul külön öröm volt számomra, hogy egy olyan "műszakisabb" könyv jelent meg mostmár magyar nyelven is, ami egy olyan érdeklődési kört és területet mutat be, ami a mai napig többnyire a férfiak által van uralva. Nem sci-fi, ahogy a műfajt mi ismerjük, de mégis egy olyan történet űrutazásról, a NASA-nál való munkáról, ami öbbnyire a férfiak számára érdekes, de részben azért is, mert az ismeretterjesztők és mondhatni "promotáló anyagok" többnyire mind férfiaknak készülnek. 

Ezzel szemben itt van ez a könyv, ami komolyan veszi a témát, nem csak valami egyszerű körítésként egy cuki romantikus történethez, és szó szerint motiválja az embert, hogy nézzen utána jobban az asztronautáknak, az űrsiklóknak, az űrprogramnak. Szerintem ez több, mint fantasztikus.

Közben pedig a szokásos TJR módon szórakoztat. Annyira könnyen olvasható, egyszerűen pörögnek a lapok az ember kezépben és egyszer csak azon kapja magát, hogy nemhogy már a könyv felénél jár, de igazából már csak tíz oldal van hátra az egész regényből. 

Én rendkívüli módon megkedveltem a főhősünket, Joant, és nagyon izgalmas volt vele végigmenni a jelentkezés, kiképzés és asztronautává válásának útján. De a könyv ennél sokkal több. Nem csak ezt mutatja be. A különleges mellékszereplőkkel több apró szál is kirajzolódik, és olyan párbeszédek és gondolatok fogalmazódnak meg a lapokon, amik aktívan elgondolkodtatnak, barátságról, családról és az életbeli célokról. 

Egyetlen apróságot hiányoltam a történetből és az egy utószó vagy legalább még egyetlen fejezetecske, mert bár igazán felemelő pillatban lett vége a könyvnek. (Tényleg, szinte láttam, hogan is működne ez filmen.) Mégis jó lett volna csak egy icipici betekintés, hogy hogy is lettek a dolgok azután.

Ezt az egyet leszámítva tökéletes olvasmény volt, a legjobb, amit eddig az írónőtől olvastam, pedig az eddigiekre is ezt hittem. Olvassátok!

Nyereményjáték:

Taylor Jenkins Reid legújabb regénye, az Atmoszféra az 1980-as évek űrkutatásának világába repíti az olvasót, ahol Joan Goodwin asztrofizikus a NASA egyik kiválasztottjaként készül történelmi küldetésére. A regény nemcsak az űrutazás izgalmait és veszélyeit mutatja be, hanem a szerelemről, önazonosságról és az emberi kapcsolatokról is érzékenyen mesél. Tarts velünk a blogturnén, és ne feledd: a játék során akár egy példányt is nyerhetsz a kötetből!

A nyereményjátékunk középpontjában az űrkutatás áll. Nektek nincs más dolgotok, mint a kvízkérdés helyes válaszának betűjelét beírni a Tallyba!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Melyik bolygó körül található a híres „Nagy Vörös Folt”?

a) Jupiter

b) Szaturnusz

c) Neptunusz 

További állomások:

Blogturné Klub

06.04. Kitablar

06.06. Readinspo

06.08. Pandalány olvas

06.10. Veronika’s Reader Feeder

06.12. Spirit Bliss - Sárga könyves út

06.14. Zakkant olvas

06.16. Utószó

06.18. Ambivalentina

Akármennyire is klisésen hangzik, nagyon vártam már ennek a kötetnek a megjelenését. (Még úgy is, hogy ez volt az első könyvem a szerzőtől, szóval tényleg szinte teljesen megalapozatlan ez a várakozás.) Anno, amikor elolvastam a fülszöveget hónapokkal ezelőtt, abszolút megragadta a figyelmemet, majd ahogy az lenni szokott, el is felejtettem, mit is olvastam. Csak az érzés maradt meg bennem, hogy ez nagyon izgisnek ígérkezik. 

Most pedig végre sorra került és elmondhatom, hogy nem csak ígérkezett, de az is volt. Egyszerűen nem tudtam letenni, egészen az utolsó oldalig.

Fülszöveg:

Szem előtt rejtőzködő gyilkosok.

 Kisvárosi titkok.

 Egy lány, aki túl sokat tud.

Minnesota, 1977. Egy összetartó közösség kamaszai számára a nyár nem más, mint éjszakai fürdőzés a kőfejtőnél, a megyei vásár és kalandozások a város alatt húzódó alagutakban. Két jó barátnő számára azonban mindez nem csak játék és szórakozás.

 Heathernek és Brendának van egy titkuk. Valami, amit a sötétben láttak. Valami, amit képtelenek elfelejteni. Megesküdtek, hogy soha senkinek nem mondják el. Csakhogy az eltökéltségük meginog, amikor az egyik barátnőjük eltűnik…, és egy héten belül ő a második lány, akinek nyoma vész. A hatóságok ennek ellenére nem hajlandók nyomozni.

 Heather retteg, hogy a lányok eltűnésének köze van ahhoz, amire Brendával akkor éjjel rábukkantak. Kétségbeesésében egyedül próbál válaszokat találni, és lassanként rájön, hogy a közösségben senki sem az, akinek látszik. Sem a rendőrség, sem a fiúk, akiket a kőfejtőben ismert meg, sőt még a szülei sem.

 Mégsem hagyhatja abba a nyomozást, mert tudja, hogy azok a lányok veszélyben vannak.

 És azt is tudja, hogy ő lesz a következő…

Egy újabb idegborzoló thriller a Kimondhatatlan írójától, melyet egy sokkoló, megtörtént bűncselekmény ihletett.

Én és a könyv:

Vannak azok a könyvek, amik miatt az ember elfelejt leszállni buszról, nem veszi észre, ha beszélnek hozzá olvasás közben, és éjszakába nyúlóan olvastatják magukat, mert annyira behúznak és lekötnek. Na, nekem ez a könyv ilyen volt.

Már az elején, az írónő rövid bevezetésén úgy éreztem, hogy itt figyelni kell és valami igazán érdekes dolog fog kirajzolódni. Nem hiszem, hogy nagy spoilert árulok el, ha elmondom, hogy ennek a kötetnek a megközelítése a sorozatgyilkosok felé nem a rendőrségi és szakmai nyomozáson alapszik, hanem a nők és családok oldaláról, akik értetlenül állnak az esetek előtt, hiszen nekik kell nap mint nap együttélni az eltűnt szerettük gondolatával, vagy éppen azzal, hogy ők lehetnek a következők.

Az író maga is olyan környéken nőtt föl, ahol egykor aktívan tevékenykedtek sorozatgyilkosok, így ő is tisztában volt ezekkel az érzésekkel, amik mindenkiben megfogannak ezekben a gondterhelt és furcsa időkben. a 70-es évek Amerikája egyfajta paradicsoma volt a sorozatgyilkosoknak, ami érthető, a milícia nemzeti szintű támogatását és a II. világháború utáni helyzetet tekintve. Így a történet szempontjából, nagyon jó táptalajba vethetett az írónő, és szerencsére meg is tette.

A könyvben egy tinédzser szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, aki szép lassan olyannyira involválódik az ügyben, hogy ő maga kezd önfejű nyomozásba, ami az egyik legizgalmasabb mozgatórugója a történetnek, de leginkább a mód és a motiváció miatt. Nem próbál önjelölt Sherlock Holmesnak felcsapni, egyszerűen hajtja a barátai szeretete és az ösztön hogy legalább azt a picit megmentse, ami még maradt abból a világból, amit egyszer még nem annyira romlottnak és szépnek láthatott. Mert hogy itt nem is csak a gyilkosságokon van a hangsúly, ez nem egy tipikus krimi. 

Sokkal inkább ezek az elemek azt az érzést próbálják kifejezni, ahogy lányból nővé válik az ember egy olyan világban, ahol ez veszélyes. A mai napig egy ilyen világban élünk, de talán már nem ennyire vészes és kiszolgáltatott a nők szempontjából, mint lassan hatvan évvel ezelőtt. Ez a könyv viszont szobrot állít az összes társadalmi nyomásnak és szorongásnak, na meg arculcsapásnak, amit a lányok nővé válásuk során megkapnak. Amikor elsőnek észreveszed, hogy már másképp néznek rád az emberek, amikor egy olyan személy, akit eddig "biztonságosnak" és "felnőttnek" láttál, elkezd húsként és nőként nézni rád. Amikor tudod, hogy a te dolgod nem megbántani a másikat és kedvesnek lenni, na meg mosolyogni, mert úgy illik. Ezek a szorongások a mai napig végigkísérik a nők életét, és ezt rendkívül szépen és érzékletesen mutatja be ez a történet, miközben annyira pörgős és olvasmányos, hogy fejezetről fejezetre, egyszerűen lehetetlen letenni. 

Nekem rendkívüli módon tetszett, borzongós, izgulós, szorongós thriller volt a javából, ami közben elgondolkodtatott és reprezentált is. Nagyon remélem, hogy az író többi könyve is ilyesmi, mert abszolút vevő vagyok rá. Azt hiszem mondanom sem kell, de Jess Lourey felkerült a figyelt szerzőim listájára. A Kossuth kiadóba pedig nem tudom mi ütött, de mostanság jobbnál-jobb és különlegesebbnél-különlegesebb könyveket hoznak a nem romantikus és nem fantasy kategóriába. 

Nyereményjáték:

Jess Lourey regénye, A kőfejtő árnyai egy minnesotai kisvárosba kalauzol el bennünket, ahol rejtélyes módon sorban tűnnek el a fiatal lányok. Az alapvetően is traumatizált Heather nem bírja tovább, és a rendőrség háta mögött elkezdi felgöngyölíteni a legjobb barátnőinek ügyeit. De ahogy egyre több információ napvilágra kerül, úgy kezd kiábrándulni a felnőttek világából - vajon kiben bízhat igazán? Tartsatok velünk ezen az izgalmas, torokszorító nyomozáson, és a blogturné végén nyerhettek egy példányt a regényből!

A regény 1977-ben játszódik, így a nyereményjáték során az állomásokon állításokat olvashattok erről az évről, nektek az lesz a feladatotok, hogy megválaszoljátok: igaz vagy hamis az állítás.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

1977-ben jelent meg az Apple II számítógép, amely hozzájárult a személyi számítógépek elterjedéséhez.

További állomások:

Blogturné Klub

06.11. Kitablar

06.14. Könyv és más

06.17. Ambivalentina

 Úgy érzem teljesen le vagyok maradva. Egyrészt a polipos dolgokról, hiszen még a Tanítóm, a polipot se láttam, illetve arról is lemaradtam egészen eddig, hogy ez a könyv létezik, vagy éppen, hogy készült belőle film. Valószínüleg egy kő alatt élek, vagy inkább egy nagy rakat könyv alatt, de szerencsére néha kidugom a fejem onnan, és olyankor ilyen csodás történetekkel találkozom, mint A boldogságnak nyolc karja van.

Fülszöveg:

Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával.

A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Így hát amikor a férje meghal, ő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke.

Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökő, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne?

Én és a könyv:

Fel voltam készülve. Mindenkitől azt hallottam, hogy egy nagyon szép és sírós történet lesz ez, szóval bekészítettem a százas zsepit és várakoztam. Vártam, aztán szépen lassan éreztem is, hogy hát bizony ez szomorú, de előre le kell lőnöm: a sírás nem jött. 

A történet több szemszögből játszódik, de nem kell itt váltott pov-os romantikusra gondolni, főleg, hogy az egyik szemszögünk nem másé, mint az óriáspolipé, aki raboskodva tölti a napjai a helyi akváriumban. A másik kettő, egy idős és mélyen traumatizált hölgyé, aki az akváriumnál takarít esténként, a harmadik pedig egy semmirekellő késő huszonévesé, aki nem találja a helyét a világban. Be kell vallanom, eleinte én se találta az ő helyét a könyvben, de amikor erről megosztottam a gondolataimat Sárával (Readinspo), akkor somolyogva bólogatott, hogy csak olvassam tovább, jó lesz nagyon is. 

Mivel hogy, a kötet első fele számomra egészen nehezen csúszott, nehezen tudtam belemerülni a kisváros miliőjébe, bár ez lehet azon is múlt, hogy éppen kissé feje tetejére állt az életem, és nehezen tudtam kilépni a világomból és átlépni egy olyanba, ahol minden reggel megcsap az óceán illata, lassan köszönt be a nyár és kóbormacskák jelennek meg az ember tornácán. Arról nem is beszélve, hogy olyan értelmes és érzelmes polipokkal találkozhat az ember lánya, aki visszaadja a régelveszett kulcsokat, meg néha még annál is többet.

A történet második felét már együltömben olvastam végig, szóval úgy látszik Sárának igaza lett, csak ki kellett várni, hogy beinduljanak a történések. (Ez vicces módon egyetlen oldalra volt attól, ahol kissé frusztráltan rákérdeztem nála a könyvre.) Hajnalig olvastam és kissé meg is lepődtem, amikor egyszer csak vége lett, ami számomra egészen bizonyítja, hogy mennyire belemerültem és nem "performance reading" lett a dologból. 

Így, elolvasva a könyvet, már teljesen máshogy állok hozzá. Egy különösen kedves történet ez, ami olyan kérdéseket tesz fel az emberben, amiken igencsak érdemes elgondolkodni. Az elejétől kezdve borús és szomorú, de ahogy az életben, itt is érdemes várni arra, hogy kisüssön a nap. A befejezése különösen aranyos volt a számomra, amit csak azért szeretnék külön kiemelni, hogy ne féljen senki azért nem a kezébe venni, mert nem akar valami drámai csalódással lezárni egy történetet. Na jó, be kell vallanom, a meghatódottságtól azért egy könnycseppet elmorzsoltam.

Most pedig alig várom, hogy megnézzem a filmet és összevessem a könyv élményével. Anyukám már ajánlotta is, még mielőtt tudta volna, hogy éppen a könyv változatát olvasom, így egész nagy reményeim vannak. Ami miatt viszont már most biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt filmet készíteni belőle, hogy ez a filmes borítós utánnyomás szerintem gyönyörűre sikeredett, a papírválasztást is nagyon szeretem és a hangulatot is, amit áraszt. (Mostanság egyre több filmes borítóért vagyok egészen odáig, nem is tudom mi történik velem.) 

Összességében a General Press ismét egy nagyon szép és érzelmes történetet hozott nekünk, amit érdemes olvasni és szeretni. Ajánlom!

Nyereményjáték:

Mi történik, ha egy magányos özvegy és egy rendkívül intelligens óriáspolip sorsa váratlanul összefonódik? Shelby Van Pelt szívmelengető regénye humorral, érzelemmel és egy csipetnyi rejtéllyel mesél a veszteségről, a barátságról és a második esélyekről. Vajon egy akvárium különös lakója képes lehet megfejteni egy évtizedek óta őrzött családi titkot? Tarts velünk, és ismerd meg ezt a különleges történetet, amely világszerte meghódította az olvasók szívét!

A regény egyik narrátora egy óriáspolip, ezért játékunk is rájuk fog fókuszálni. A feladatotok mindössze annyi, hogy találjátok meg a helyes választ az állomásokon feltett kérdésekre.

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Hány szíve van az óriáspolipnak?

További állomások:

Blogturné Klub

06.10. Readinspo

06.12. Zakkant olvas 

06.14. Ambivalentina 

06.16. Olvasónapló 

06.18. Pandalány olvas

 A Silver Pines Ranch sorozat első része volt számomra a cowboy románcok bemutatkozásának, és olyannyira sikeresen megfogott akkor, hogy azóta is űkön ülve várom minden újabb rész megjelenését. Visszagondolva a második rész jobban meg is ragadt és jobban is élveztem, mint az elsőt, így kifejezetten kíváncsian vártam a most megjelent harmadik kötetet, hogy vajon jobban el tud-e varázsolni, mint az előző két Ashby gyerek története. Bizony, itt volt az idő, hogy az utolsó Ashby is párt találjon, bár az előző részek alapján már egyértelmű volt ki is lesz a tökéletes választás a számára, legalábbis nekünk olvasóknak, de a fent említett főhősünknek erre magától kellett rájönnie... egy kicsit hosszabb úton.

Fülszöveg:

A vadszívű lányt csak ő tudja kézben tartani.

Ginger és Cole eltöltenek egy vad hétvégét Las Vegasban, és miután túl sokat ittak, egy neonokkal kivilágított kápolnában találják magukat. Miután hazaérnek, megállapodnak: egy darabig titokban tartják a házasságot.

Egyre több időt kényszerülnek egymás társaságában tölteni. Szikrák lobbannak, a véletlen házasság kezd veszélyesen valódinak érződni.

Apránként megfeledkeznek arról, hogy eredetileg csak színlelték a dolgot, és lassanként Cole is megérti, hogy a Felelsz vagy mersz?-ben mindig a mersz a helyes válasz.

Én és a könyv:

Mindig jó visszatérni Kentuckyba az Ashby család ranchére, bár ebben a kötetben az előzőekhez képest meglepően keveset voltunk ténylegesen a nagy ház és környékén. Nem csoda, hiszen Cole Ashby már elköltözött és éppen frissen beiktatott seriff életét éli, a nyolc éves kislányával karöltve, kissé magányosan. Az előző részekből már teljesen tudható volt, hogy a húga legjobb barátnője, Ginger lesz majd a tökéletes válastás számára, és már az első résztől kezdve "izzot a levegő" közöttük, de nagyon kíváncsi voltam, hogy az ő szemszögükből hogyan kezdett el felépülni ez a kapcsolat és miként teljesedett ki.

Nagyon kedveltem a két szereplő csipkelődését és tetszett, hogy milyen lassan, fokozatosan alakul a kapcsolatuk, bár hogy teljesen őszinte legyek, egy kissé számomra érthetetlen volt a konfliktushelyzet. Mindketten rendkívül odáig voltak a másiktól kb a 100. oldaltól kezdve, és amikor már teljes mértékben egymásba habarodtak is, még kérdezgették maguktól, hogy most a másik biztosan szeretné-e ezt. 

Számomra ez érthetetlen volt, tekintve, hogy olyan egyébként legjobb barátokról beszélünk, akik egészen eddig nagyon jól és mélyen kommunikáltak egymással és rendkívüli módon megbíznak egymásban. De ha már az érthetetlen helyzeteknél tartunk, engem maga a bonyodalom sem győzött meg, valahogy nem tudtam igazán átérezni, hogy ez miért is lenne annyira borzalmas helyzet. Kissé fanfiction-szintű mesterkéltség volt a számomra ez a muszáj összeköltöznünk, mert titokban házasok vagyunk a 21. században. Minden esetre maga a helyzet tetszett, ahogy egy fedél alatt egyre közelebb kerültek a valósághoz, hiszen már az első naptól kezdve papás-mamásat játszottak tudat alatt. 

A hangulat persze továbra is nagyon jó volt, a cowboyos atmoszféra számomra most is átjött és őszinten csoda jól esett az elmúlt időszak komolyabb, véresebb olvasmányai után. (Illetve nemrég lediplomáztam, ami után kétszeresen csodás volt egy ilyen könnyed, romantikus és szórakoztató, na meg pikáns könyvvel ünnepelni és kicsit kikapcsolni.) 

Szerencsére a sorozat nem itt ért véget, bár egész logikus lett volna az írónő részéről, hiszen minden Ashby gyerek párjára lelt, ráadásul mostmár azt is tudjuk, kinek hány és milyen nyevű gyerekei születtek. Ugyanakkor már angolul megjelent további két rész, ahol ha jól vettem le, nem a család következő generációjával megyünk tovább, hanem a környék és a ranch dolgozóival, de javítsatok ki, ha most balgaságot mondanék. 

Mindenesetre én alig várom, hogy azokat is olvashassam, mert a Silver Pines Ranchre visszatérni még mindig csodás élmény, minden egyes alkalommal, amire nagyon is szükségem van, tekintve, hogy eddig ennél jobb cowboyos romantikus könyveket nem találtam. 

Nyereményjáték:

A Silver Pines Ranchen mindenki rátalált már a párjára, bár van, aki elsőre félre nyúlt. Cole Ashby számára akad még egy próbálkozás, reméljük, hogy ez a msotani már a végsőkig kitart. Kövessétek bloggereinkkel a sorozat harmadik részének értékeléseit és ne felejétek: kíméld a lovat, lovagolj egy cowboyon! (Vagy éppen a seriffen, haha.) 

Mostani nyereményjátékunkban a sorozat köteteiből válogattunk idézeteket. Nincs más dolgotok, mint kitalálni, hogy melyik részből valók és a rész címét beírni a Tally megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“– Nos, nem lehet mindenki olyan morgós prűd, mint te, szóval elnézést, hogy élvezek egy jó szerelmi történetet.”

További állomások:

Blogturné klub

06.09. Ambivalentina

06.11. Angelika blogja

06.13. Kitablar