Lázadó nők klubja || Blogturné Klub
23:12Nagyjából semmit sem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy gyönyörű a borítója, mindenhol ott van, és mindenki kíváncsi rá. Így hát beállt...
Nagyjából semmit sem tudtam erről a könyvről, csak azt, hogy gyönyörű a borítója, mindenhol ott van, és mindenki kíváncsi rá. Így hát beálltam én is a sorba, és alig vártam, hogy megtudjam, mi is ez a nagy felhajtás e körül a könyv körül. Az írónőtől ezelőtt még nem olvastam, és a könyv hátuljára írt szöveg sem mondott túl sokat a történetről, de annyit igen, amitől őszintén egy picit beleborzongtam. (A fülszöveget trükkösen a belső borítóra nyomtatták.) Már meg is történt a fejemben az a drámai kattanás, hogy igen, ez egy nagyon jó könyvnek ígérkezik, és alig vártam, hogy belekezdjek.
Mississippi, 1933. A nagy gazdasági világválság sötét árnyéka vetül a déli államokra, ahol a becsületnél csak a látszat fenntartása a fontosabb.
Birdie Calhoun huszonnégy éves, hajadon, és pontosan tudja, mit jelent a nélkülözés. Pénzt kérni érkezik gazdag családba beházasodott húgához, ám hamarosan kiderül, hogy sógora családja nála is nagyobb bajban van. Hogy megmentse az ősi kúriát az elárverezéstől, Birdie egy semmiből felbukkant, különös és elszánt nő, Charlie segítségével kockázatos és merész vállalkozásba fog, amely alapjaiban kezdi ki a konzervatív kisváros képmutató erkölcseit.
Eközben a helyi árvaház penészes falai között a tizenegy éves Meg a szabadságról és az anyjáról álmodozik, aki biztosan vissza fog jönni érte egyszer. Nem is sejti, hogy az árvaház gőgös igazgatónője miért gyűlöli őt annyira, ahogy azt sem, hogy sorsa végül Birdie és Charlie valószínűtlen és vakmerő szövetségének sikerén múlik majd.
A Lázadó nők klubja szívszorító, fanyar humorú, mégis felemelő történet barátságról, kitartásról, túlélésről és a szabadság áráról egy olyan világban, ahol a nőknek nem osztottak lapot – s ezért úgy döntenek, inkább átírják a játékszabályokat.
Én és a könyv:
Nem tudom elmondani, mennyire imádtam ezt a könyvet. Nem azért, mert megfelelő esti mese lett volna, ahol főhősnőnk megtalálja a csodás hercegét, és együtt lovagolnak el sárkányháton zabot hegyezni, hanem mert úgy ábrázolta a valóságot, hogy összegyűljön bennem a keserűség, együtt érezzek a karakterekkel, utáljak is karaktereket, és ne tudjam letenni a történetet, mert egyszerűen kiszámíthatatlan.
Pont annyira sötét, hogy nem tudom megmondani, vajon a végén tényleg a jó győz-e, de közben nem esik bele abba a hibába, hogy ellaposodjon, vagy egyszerűen túl sok legyen az ember gyomrának ennyi fájdalom és szenvedés. Tökéletesen mérte ki ezeket az érzéseket az írónő, miközben arra is odafigyelt, hogy feminista irodalomként se essen át a ló túloldalára. A női szereplők közül is kerültek ki rémes, borzasztó alakok, csakúgy, mint a férfiak közül, miközben a férfi karakterek között is akadtak igazán szerethető és kedves szereplők, ahogy természetesen a nők között is.
És hogy teljes legyen a korhű ábrázolás, mindeközben a faji megkülönböztetés is hangsúlyos szerepet kapott. Hiszen a 20. század első felének Amerikájában még nagyon is jelen volt a faji alapú diszkrimináció, és a fekete embereknek egészen más bánásmóddal és társadalmi korlátokkal kellett szembenézniük. Nagyon erőteljes és bicskanyitogató volt ennek az ábrázolása, amivel úgy érzem, az írónő elérte a kívánt hatást, de közben nem lett túl sok: az olvasó még mindig könnyen tudta fogyasztani a szöveget, nem ülte meg a gyomrát.
Én őszintén meg is lepődtem, hogy ez a majdnem 700 oldalas könyv mennyire könnyen csúszik. Annyira olvasmányos volt, és annyira vitt magával előre a történet, hogy alig bírtam letenni. Nagyon érdekes volt számomra, hogy bár váltott szemszögből íródott, nem szabályosan váltották egymást a különböző nézőpontok. Sokkal inkább a két szál egymástól függetlenül zajlott, majd egy kis időre keresztezték egymást, aztán ismét különváltak, és így tovább.
Nagyon izgalmas volt így végigkövetni a két elbeszélő hónapjait, akik mindketten valamilyen módon kívülállónak számítottak a korabeli társadalomban. Ott volt például Birdie, aki már vénkisasszonynak számított a maga huszonévével, és Meg, aki árvaházban nevelkedett, bár a tizenegy és fél évéből valójában csak egy egészen rövid időt töltött ott.
Mindketten nagyon szerethetőek voltak, és nagyon sokat dobott a történeten a gyerekszáj, ahogy Meg próbálta megérteni és racionalizálni a tanult normákat, viselkedési formákat és társadalmi elvárásokat.
Nagyon élveztem, ahogy a történet felépült, amiről őszintén kicsit nehéz is úgy beszélni, hogy az ember ne spoilerezzen, de volt itt ezer- és egyféle hangulat, és olyan fordulatok, amelyektől hirtelen az olvasó azt sem tudta, mit gondoljon. Én nagyon élveztem, ahogy nagyjából sejthetővé váltak a dolgok, de mégis mindig egy picit más történt, mint amire számítottam volna, ezzel folyamatosan fenntartva az érdeklődésemet.
Közben pedig maga a könyv is nagyon jó gondolatébresztő volt, hiszen olyan, a valóságon alapuló tényekre épített, amelyekre érdemes odafigyelnünk, és hozzájuk mérten átgondolnunk a mai felfogásunkat az életről és a társadalmi normákról. Ilyen például az a tény, hogy alig több mint száz éve még egészen más lehetőségei voltak a nőknek a válás, a munkavállalás, a továbbtanulás vagy éppen a diplomaszerzés terén. Nem is beszélve arról, mennyit változott azóta a bőrszín és egyéb etnikai jellemzők alapján történő megkülönböztetés társadalmi és jogi megítélése.
Fontos látni, hogy ezek a dolgok mára mennyire máshogy működnek, és milyen kevés idő telt el azóta, hogy ez egyáltalán nem így volt. Ez egyszerre értelmezhető pozitívan és negatívan is, de mindenképpen megmutatja, hogy a változás még javában tart, és rajtunk is múlik, mi lesz belőle, hogyan folytatódik. Ehhez pedig remek építőelem ez a könyv, mert bár nem ad egyértelmű utasításokat – és ne is adjon –, megmutatja, honnan jövünk, és milyen értékek mentén érhettük el azt, ahol jelenleg tartunk.
Csodás, szívhez szóló olvasmány, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, aki nyitott egy kicsit komolyabb üzenettel megírt, de közben rendkívül olvasmányos és szerethető történetre.
Nyereményjáték:
Kathryn Stockett, A segítség szerzőjének új regénye jelent meg az Open Books gondozásában: a Lázadó nők klubja. Ez a történet az 1930-as évek Amerikájába, a gazdasági válság sújtotta Mississippibe kalauzolja az olvasót. Birdie Calhoun egy olyan világban próbál boldogulni, ahol a nőknek kevés lehetőség jut, ám egy különös találkozás az árvaházi Meggel és az ajtajában egyszer csak felbukkanó Charlie-val olyan eseményekbe sodorják, amelyek nemcsak a saját életét, hanem a körülötte élők sorsát is megváltoztatják. Ha szeretnétek megismerni ezt a különleges, bátor nőkről, barátságról és újrakezdésről szóló történetet, a blogturné során egy példányt is nyerhettek a regényből!
A mostani nyereményjátékunk középpontjában az 1933-as események állnak - mi felteszünk minden állomáson egy állítást, nektek pedig nincs más dolgotok, mint eldönteni, hogy az az állítás igaz vagy hamis. A megoldást írjátok a Tally megfelelő sorába!
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A 42nd Street című musicalfilm 1933-ban került a mozikba.
Továbi állomások:
08.27. Kitablar
08.29. Olvasónapló
08.31. Veronika’s Reader Feeder
09.02. Pandalány olvas
09.04. Könyv és más
09.06. Spirit Bliss - Sárga könyves út
09.08. Readinspo
09.10. Ambivalentina






