Hogy én mennyire szeretem a jó krimiket! Magyar írók tollából viszont még nem különösebben olvastam a műfajban. Az egyetlen, ami hirtelen eszembe jut, a Rókabérc Mészöly Ágnestől, amitől teljesen odáig voltam, így azt hiszem, érthető, ha azóta felkeltették az érdeklődésemet a hazai nyomozós és borzongós történetek.

Bár tény, hogy az Eltemetett bűnök nem Magyarországon játszódik, ezt a kezdetben talán hiányosságnak tűnő tulajdonságát nálam nagyon gyorsan előnnyé formálta. Tudjátok, mennyire odáig vagyok a távol-keleti kultúrákért, és mennyire szívesen olvasok lényegében bármit, ami kapcsolódik ehhez a témához. Thai kötődésű olvasmányom ráadásul még nem is volt, így még kíváncsibban vártam, milyen élmény lesz ez a kötet.

Fülszöveg:

Illusztris társaság gyűlik össze Pattaja kikötőjében egy jachton, hogy a tulajdonos, Phillip Blount legújabb bangkoki befektetési terveiről tájékozódjon. Az este azonban váratlan fordulatot vesz, amikor az egyik meghívott vendéget vérbe fagyva találják. A thai rendőrség gyorsan lezárja az ügyet: a házigazdát gyilkosság vádjával előzetes letartóztatásba helyezik. Blount megbízottja, Aria Vallés azonban hisz a főnöke ártatlanságában, és az ez idő tájt Bangkokban tartózkodó spanyol nyomozót, Francisco Corderót kéri meg az eset felderítésére.

Ahogy a nemzetközi hírnévnek örvendő százados elkezdi felgöngyölíteni az ügy szálait, gyorsan kiderül, hogy a társaságból több embernek is lehetett indítéka a gyilkosságra. Egyes nyomok különösen magas körök felé, a thai királyi család egy tagjához, míg mások a délkelet-ázsiai országban működő orosz titkosszolgálat irányába vezetnek. A gyilkosság gyökerei Thaiföld második világháborús japán megszállásáig nyúlnak vissza, de vajon mi lehet az a titok, amiért ennyi idő elteltével is képes valaki gyilkolni?

Én és a könyv:

A történet tehát Thaiföldön játszódik, ami már alapból szerintem rendkívül izgalmassá teszi az alapsztorit, ugyanakkor rengeteg buktatót is hordoz magában. Mind találkoztunk már ugyanis olyan olvasmánnyal, ahol az írónak nem sikerült igazán jól és hitelesen megragadnia a helyszín jellegét és szellemét. Ilyen szempontból Thaiföld szerintem különösen nagy kihívás, bár szerencsére én nem tudok kifejezetten kritikusan hozzáállni a témához, hiszen még nem jártam arrafelé.

Ami viszont számomra különösen izgalmassá tette az olvasást, az az volt, hogy pont a könyv megjelenése előtt vettük meg a Thaiföldre szóló repülőjegyeinket. Így már ennek tudatában, és az utazás miatti hatalmas izgalommal vetettem bele magam a regénybe.

Az egyik első dolog, ami rendkívül meglepett, Pálmai-Lantos Éva kiléte volt. Sosem olvastam ezelőtt tőle, és úgy látszik, ez nem is fog változni, hiszen Pálmai-Lantos Éva nem létezik. Egy írópáros közös alkotásainak álneve ez, ami Vancsó Évát és Szélesi Sándort takarja. Lövésem sem lett volna erről, ha rögtön az olvasás elején nem olvasom el a könyv hátuljában található rövid ismertetőt a párosról.

Kellemes meglepetés volt, és így kíváncsiságból jobban is figyeltem arra, vajon érezhető-e, hogy melyik részt ki írta, van-e valamilyen észrevehető hangnemváltás. De az egész annyira profin lett összerakva, hogy ha nem tudom előre, soha meg nem mondtam volna, hogy kétszerzős kötetről van szó.

Na de most már tényleg a könyvről.

Ez egy klasszikus nyomozós krimi: már a kötet legelején fény derül a bűntettre, de ahogy annak lennie kell, a gyilkos kiléte kérdéses. Az evidens és legegyszerűbb választ, Mr. Blountot rögtön előzetesbe is veszik, ám az ártatlanságában erősen hívő kollégái, na meg egy elszánt spanyol rendőr igyekeznek a rendelkezésükre álló szűk időben felgöngyölíteni az ügyet.

Nyilván már ennyi is elég tud lenni egy izgalmas krimihez. Adott egy hajó, rajta egy rakás meghívott, gazdag vendég, egy halott és a házigazda, akit végül letartóztatnak. Már ez önmagában elég lenne, de az írók nem állnak meg itt: rögtön tekernek egyet a sztorin, és bevezetik a második világháború idején játszódó másik szálat, ami sokkal mélyebbre nyúló ellentéteket és motivációkat sejtet.

Be kell vallanom, néhol ezeket a részeket még jobban is élveztem. Tetszett, ahogy itt nem a gyilkosság állt a középpontban, egyszerűen csak emberek próbáltak túlélni egy nehéz időszakban. Ráadásul úgy vannak ábrázolva, ahogy szerintem az ember a valóságban is viselkedik: egyszerűen, gyarlón, haszonlesően és erkölcsileg szürkén. Senki sem eredendően rossz, viszont a helyzet mindenkiből mást tud előhozni. Nagyon tetszett, ahogy ezeket a jeleneteket igazán nyersen és direkt módon mutatta be a kötet, és nem próbálta megszépíteni őket.

Ezzel szemben a jelenben játszódó részek úgy haladtak, mint a kedvenc Dr. Csont, Mentalista és hasonló nyomozós sorozataink, annyi különbséggel, hogy itt a válaszok egyáltalán nem adták magukat könnyen. Nekem baromira tetszett, hogy nem voltak csodás véletlenek és tökéletes egybeesések. Meglepően sokszor volt üresjárat, de ezek számomra nem unalmas részek voltak, inkább valóságosabbá tették a történetet. Mert hát igen, valószínűleg ilyen egy nyomozás: van, hogy az ember mindenhol falakba ütközik.

Külön tetszett, mennyire érezhető volt, hogy a szerzők otthonosan mozognak a helyszínen és a kultúrában. Mindaz, amit a thaiboxedzéseimen, buddhista ismerőseimtől, illetve thaiföldi vagy korábban Thaiföldön élt ismerőseimtől hallottam, valamilyen formában bele volt gyúrva ebbe a regénybe, és nagyon szépen megfért a nyomozós szál mellett. Iszonyatosan meghozta a kedvemet ahhoz, hogy végre én is ott legyek, és mindezt személyesen tapasztalhassam meg – persze remélhetőleg abszolút hullák és nyomozások nélkül.

A lezárás pedig parádésra sikeredett. Imádom, amikor nem jövök rá idő előtt, ki a gyilkos, és amikor egy eset kellően összetett ahhoz, hogy meglepjen, de közben nem válik kacifántossá vagy légből kapottá. Itt nagyon szépen lett felépítve és következetesen levezetve az egész. Külön értékeltem az epilógust, ahol a megfejtés minden fontos részletére külön kitértek, így tényleg minden apró kirakósdarab a helyére tudott kerülni.

Összességében nagyon jó olvasási élmény volt, és szívesen olvasnék még az írópárostól. Bár be kell vallanom, engem leginkább a távol-keleti vonallal tudtak magukhoz édesgetni, és ez az olvasás végére sem változott. Ettől függetlenül nem zárkózom el a többi könyvüktől sem, viszont végtelenül örülnék, ha újabb Thaiföldön vagy a környékén játszódó kötettel rukkolnának elő.

Ajánlom mindenkinek, aki már ki van éhezve egy jó, klasszikus nyomozós krimire, de közben valami kicsit különlegesebbre is vágyik.

Blogturné Klub:

Egy luxusjachton elkövetett gyilkosság borzolja a kedélyeket Pattaján, Aria Vallés azonban nem hisz a letartóztatott házigazda bűnösségében, ezért felbéreli a Thaiföldön tartózkodó Francisco Cordero magánnyomozót, hogy fedje fel az igazságot. A szálak egyre mélyebbre vezetnek: titkok, a thai királyi család, az orosz titkosszolgálat és a japán megszállás múltja is összekapcsolódik. Vajon sikerül feltárni az eltemetett bűnöket? Kövessétek a Blogturné állomásait, és nyomozzatok velünk!

További állomások:

Blogturné Klub

10.02. Kitablar

10.04. Ambivalentina

10.06. Könyv és más

Néha úgy érzem, hogy én már kinőttem az ifjúsági/fiatal felnőtt korosztálynak szóló könyvekből. Már többször előfordult, hogy túl bugyutának, túl nevetségesnek éreztem egy-egy történetet, és egyszerűen már nem kötött le. De lehet, hogy igazából csak nem jó könyveket választok.

A Campus Drivers nem ígért sokat. Egyszerű, romantikus, egyetemistás történetnek tűnt, mégis olyan élményt adott, amit már nagyon régóta nem kaptam ilyen típusú könyvtől. Teljesen beleszerettem mindkét főszereplőnkbe, úgy szurkoltam nekik, mint egy kis rajongó, és együtt sírtam és nevettem mindkettejükkel. Egyáltalán nem számítottam erre, főleg azért, mert az eleje azért kissé döcögősen indult, de most már alig várom, hogy láthassam, mit alkotott belőle az Amazon Prime.

Fülszöveg:

Csak egy fuvar lesz, de a szíved is beleremeg…

Az új szemeszter igazán reménytelinek ígérkezik Lane O'Neill számára. A Campus Drivers alkalmazás, amelyet legjobb barátaival indított, hatalmas sikernek bizonyul, a lányok egyszerűen megvesznek értük. A koncepció egyszerű: a négy sofőr felújított veteránautóival taxis szolgáltatást nyújt az egyetemi diákoknak.

Lane-nek csupán egyetlen hibája van: képtelen kötődni bárkihez. A barátain kívül senkit sem tűr meg hosszabb ideig maga mellett, egészen addig, amíg fel nem bukkan a lépcsőházban egy viharvert és elveszettnek tűnő lány, akit épp most dobott a pasija. Lane átmenetileg befogadja a kanapéjára a kissé idegesítő idegent, Lois kedvessége és elbűvölő humora azonban hamar rést üt a fiú áttörhetetlen pajzsán…

Én és a könyv:

Be kell vallanom, elsőre leginkább a borítóra ragasztott matrica ragadta meg a figyelmemet, miszerint nemsokára az Amazon Prime fogja feldolgozni a sztorit. Azt nem tudom pontosan, hogy film vagy sorozat készül-e belőle, de én az utóbbira tippelnék, főleg annak tudatában, hogy maga a könyv is egy sorozat része. Ráadásul mindenki emlékszik, mekkorát ment Elle Kennedy Off-Campus sorozata, ami nagyon hasonló könyvfelépítésen alapul, így azt hiszem, már most kijelenthető, hogy a Prime egy újabb nagy dobással készül.

Hiszen a recept itt is ugyanaz: van egy egyetemi baráti társaság, egy rakás fiú, akiket összeköt valami. Jelen esetben a hoki helyett az autók, és ha jól vettem ki, akkor specifikusan a régi, menő járgányok. Nagymenők, úgymond a suli rosszfiúi, akiknek eszük ágában sincs barátnőt keríteni maguknak, élvezik a csajozás adta lazaságot és fesztelenséget. Ám az egyik tag mégiscsak összefut egy olyan lánnyal, akiről most azt kellene mondanom, hogy egyből megdobogtatja a szívét, de ehelyett inkább az a helyzet, hogy kegyetlenül maga alatt van, és éppen hajléktalan.

Mielőtt még elmesélném itt az egész fülszöveget és cselekményt, gyorsan tovább is ugrok arra a részre, ahol azt ecsetelem, nekem hogyan tetszett a dolog. Bár ezt már a bevezetőben is lelőttem: tényleg nagyon tetszett.

Ami úgy érzem, hogy mostanság az egyik legnagyobb erősség tud lenni számomra egy romantikus regényben, az a slow burn trope. Amikor egyszerűen lassan indulnak be a dolgok. Amikor a főhőseinknek van idejük megismerni egymást, és ténylegesen útközben alakulnak ki az érzelmek, nem pedig első látásra.

Nagyon tudom élvezni, amikor nem sóvárognak az első pillanattól kezdve egymás után a karakterek, hanem először közelebb kerülnek egymáshoz, és csak később ismerik fel, hogy ebben talán valami több is lapul. Ezt mondjuk ki kell egészítenem azzal, hogy pont emiatt különösen szeretem az enemies to lovers trope-ot is, mivel az én ízlésem valamiért jobban szereti, ha már a sztori elejétől látszódik a közeledés, de nem az a kiindulópont, hogy jó barátok. Ennek a spektrumnak mondhatni a legszéle nyújtja számomra a legnagyobb szórakozást: amikor még ráadásul ellenségesek is egymással. Nem kell itt eszeveszett ellentétekre gondolni, nekem már az is elég, ha legalább egyikük nem kifejezetten pozitívan tekint a másikra.

Ezt pedig itt meg is kaptam. Annyira nem nagy az ellentét, hogy a könyv beleilljen az enemies to lovers halmazba, mégis kellően távolról indulnak a karakterek ahhoz, hogy egy teljes könyvet kitöltsön a történetük. Nem a klasszikus „muszáj valaminek elromlania félúton, hogy valahogy kitegyen a sztori egy átlagos könyvvastagságot” eset valósul meg.

Az írónő nagyon szépen lépteti egymás felé a főhőseinket, lassan, apró lépésekben, ami végtelenül szórakoztató és szerethető. Nem is beszélve a stabil mellékszereplő-brigádról, a Campus Driversről, akik pontosan azt a hülye szépfiú bagázst hozták, ami egy ilyen kaliberű könyvhöz kell. Szerethetőek voltak és viccesek. Olyannyira, hogy rengetegszer azon kaptam magamat olvasás közben, hogy fel-felhorkantok és hangosan kacarászom, mert annyira működött egy-egy szóváltás vagy jelenet.

Számomra minden tökéletes mértékben volt adagolva: a dráma, a feszültség, a viccek, a romantika és nem mellesleg az erotika is. Utóbbit külön kiemelném, mert bár van benne, pontosan olyan egészséges mértékben, ahogy szerintem egy egyetemistákról szóló kötetben kell, miközben továbbra is a romantikus zsáneren belül maradunk. Nem ezen van a hangsúly, viszont hozzátesz a sztorihoz, amikor megjelenik, és abszolút megalapozott minden ilyen jelenet létjogosultsága, ami szerintem baromi ritka.

Én elmondhatatlanul szerettem. Olyan érzéseket keltett bennem, mint amikor életemben először olvastam az Off-Campus sorozat első részét, amiről tudni kell, hogy már legalább háromszor újraolvastam, ha nem többször.

Így hát alig várom, hogy kijöjjön a vizuális feldolgozása, azaz a sorozat a Prime-on, illetve hogy a General Press Kiadó elhozza a könyvsorozat további részeit is, mert ha jól láttam, még legalább három vagy négy rész vár rám a Campus Drivers csodás szereplőgárdájával. Remélhetőleg a többi fiú is talál magának egy-egy leányzót, én pedig már alig várom, hogy visszatérhessek ebbe a világba.

Blogturné Klub:

Egyetemi élet, veteránautók és egy nem mindennapi fuvarszolgálat – megérkezett C. S. Quill Campus Drivers sorozata! Tartsatok velünk Lane és Lois történetében, amelyből hamarosan sorozatadaptáció is érkezik az Amazon Prime-ra!

További állomások:

Blogturné Klub

10.01 Zakkant olvas

10.03 Ambivalentina

10.05 Kelly és Lupi olvas