Néha jó csak úgy írni. Ezért szeretem ezeket a "kávémelletti" bejegyzéseket, mert ilyenkor picit csaponghatok a témák között és kötetlenül írhatok a gondolataimról. Persze ez most furcsán hangzik, de mégis kit érdekel egy recept esetében, hogy három napja mit rendeltem ebayről? Ugye? Senkit.

Szóval történt velem az elmúlt félévben, hogy beköszöntött a "mindjárt érettségi", illetve a "légyszi mostmár döntsd el merre akarsz továbbtanulni" időszak. Azóta persze már mindkettőn úgy ahogy túl vagyok, sőt az érettségimet is kézhez kaptam már, így mondhatni célegyenesbe kerültem.

Ebben a bejegyzésben szeretnék picit mesélni nektek arról, hogy hogyan is éltem meg ezt az időszakot, mennyire találtam nehéznek magát az érettségit, illetve hogyan döntöttem el, merre megyek tovább, melyik egyetemeket jelölöm meg. Őszintén, én imádtam volna egy ilyen bejegyzést, még tavaly november-december környékén, vagy akár hamarabb, még 11.-ben, és tuti más is írt már ilyet, szimplán én nem futottam bele. (SAJNOS!)

A legelső lépés -talán- az érettségi felé, a 11.-es fakultáció választás. Nálunk ez heti egy plusz duplaórát jelent a kiválasztott tárgyból. Általában 1-2 faktot ajánlanak, nos, én úgy kezdtem, hogy felvettem hármat, majd plusz egy iskolán kívülit is. Végül ez redukálódott kettő iskolaira és egy iskolán kívülire. (Csak érdekesség képpen, hogy a későbbiekben érezhető legyen mekkora pálforduláson mentem keresztül, ekkor a következő tárgyakat vettem fel: angol, történelem, magyar, és a médiát akartam még, de az végül kiesett.)

Eleinte egyértelmű volt számomra egy "enyhén" művészeti (Hello Színház- és Filmművészeti Egyetem!) vagy bölcsész pályán képzelem el magamat. Ugyanakkor ez már januárra teljesen megingott. Az iskolán kívüli magyar fakultációm kikészített. Nem bírtam azt a hatalmas lexikális tudást és hajtást. (A nyelvtantól pedig falra másztam.) Úgy tűnt, az elkövetkező pár évben nem fogják indítani azt a szakot, ami érdekelt (filmrendezői), ráadásul elég hamar tudatosult bennem, hogy ez egy olyan magasra kitűzött cél, hogy szinte képtelenség megugrani és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy én ezt meg akarom ugrani. Nem voltam a filmezésbe ennyire beleszerelmesedve.

(Ezt röviden kifejteném: Nem baj, ha az ember mer álmodni, nem baj, ha az ember mer nagyot álmodni, de tudni kell (szerintem) megkülönböztetni a tényleges célnak tekinthető álmokat és az egyszerű "vágyálmokat". Muszáj reálisan látni, hogy tényleg magába a folyamatba is bele tudsz-e szerelmesedni, amíg eléred az álmod, vagy csak a végeredmény izgat, azaz ki ne szeretett volna valaha is író/filmrendező/énekes vagy valami ilyesmi lenni, úgy hogy sose nekelt, nem vetett papírra semmit vagy éppen annyi köze van a filmezéshez, mint az ezer éves Nokiámnak.)

Ezután nyilván a bölcsészet felé fordultam, ahol a másik nagy szerelmem várt, a távol-keleti nyelvek és kultúrák. Kínait szerettem volna tanulni, még pontok alapján is egészen kellemesnek tűnt, ugyanakkor közbeszólt a hallásom. Halláskárosult vagyok, bár ezt szerintem a blogon még nem igazán taglaltam. A mindennapokban ez abban mutatkozik meg, hogy nem hallom a suttogást, a hőmérő/mosógép sípolását és sokszor a "hét" és a "négy" közötti különbséget, csak hogy konkrét példákkal éljek. Így egy olyan nyelv esetében, ahol különösen fontos a kiejtés, erős hátránnyal indulok, főleg, hogy ismerem magamat és hiába lett meg egy C1-es német és B2-es angol nyelvvizsgám, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mondjuk egy youtube videót tökéletesen értek. Ha picit recsegősebb/zúgósabb a hang, nekem már lőttek. 

Szóval 11.-ben ezekkel a dilemmákkal küszködtem, és ami azt illeti, tényleg küszködtem. Amióta az eszemet tudom, mindig egyszerűen tudtam, hogy éppen mi lesz belőlem. Lehet, hogy ez naponta változott, de mégis, ez kiskorom óta rettentően foglalkoztatot és a tanulmányaim alatt is egyfajta sokadlagos motivációt és értelmet adott az egésznek. (Sokkal egyszerűb tanulni, ha tudod, hogy miért is teszed. Nálam ez működik.) 

Ezzel a továbbtanulási krízissel egy időpontban volt a BME nyíltnapja, ahova elég sok barátom és ismerősöm ment, és magam se tudom pontosan miért, de az esemény előtti este végig azon kattogtam, hogy igazából lehet nekem mennem kéne rá. Nekem. Az évek óta előre kikiáltott bölcsésztanoncnak. 

Végül kihagytam, és mikor elárultam a szüleimnek ezeket a gondolatokat erősen megrökönyödtek. Mégis miért akarnék én műszakira menni? Meg amúgy is, nem vagyok túl kiemelkedő matekból, sose érdekelt igazán, és így tovább. 

Ezután jött egy hosszabb örlődés, hogy miért is érdekel engem a műszaki pálya, azon belül is a mérnökinformatikus szak, el tudnám-e végezni, nekem való-e, élvezném-e és így tovább. A felvin, gyakorikérdéseken, de még az edulineon is elolvastam mindent, ami ezekre a kérdésekre választ adhatott, elkezdtem puhatolózni a matektanáromnál és fizikatanáromnál, ők mit gondolnak erről az ötletről és az egész végére odáig jutottam, hogy februárban leadtam az informatika érettségire a jelentkezésemet. (Ezzel egyetemben a németre is jelentkeztem, így már 11.-ben egész jó vizsgatapasztalatokat szereztem, haha.) Illetve egy gyors felkészülés után csatlakoztam a matek és info fakthoz, ami viszont azt is jelentette, hogy otthagytam a törit és az angolt. A magyarról már december környékén eljöttem. 

Nem voltam titokban matekzseni, sem pedig valami hatalmas hacker, mégis szépen sikerült felzárkóznom és az évet egy 96%-os info érettségivel zártam, ami ennyi izgalom után egy elég kellemes eredmény, ráadásul erősen lágyította a 12.-ben beköszöntő stresszfaktoromat. (Mellékesen: Szerintem az egyik legkönnyebb érettségi az informatika. Teljesen begyakorolható, nem igényel hatalmas tudást sem, hisz szinte alig "tanítják" a rendes tanórákon, és lehet belőle előrehozottat csinálni, ami hatalmas segítség. Komolyan, mindenkinek ajánlom, akinek lehetséges opció!)

Szerencsére a kellemes fejlemények itt nem torpantak meg. A 12.-et már úgy kezdtem, hogy belőlem bizony mérnökinformatikus lesz, csináltam a matek faktokat, otthon gyakoroltam és igazából csak a matekra koncentráltam egész évben. Véletlenül még egy matekverseny dönőjébe is bekerültem, ami azért egy "bölcsészpalántától" egészen meglepő és lelkileg eléggé meg is nyugtatott, hogy "oké, jól haladunk, rendben lesz ez".

Végül pedig, a közép matekot 94%-ra írtam meg, amivel úgy néz ki, hogy össze is szedtem a kellő pontszámot, de persze nem szeretném elkiabálni. :)
Őszintén bevallom, a matekon kívül nem különösebben készültem másra az utolsó évemben, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen hidegen hagyott a többi tárgy. A minimumot+"még egy picit" hoztam mindenből, ami így visszatekintve hasznos is volt.
A legtöbb egyetemen több tárgy közül is lehet választani, amiket elfogadnak. (Általában kettőt kell választani.) És sose rossz, ha több lehetőséget hagyunk magunknak, hisz ki tudja, hogy éppen a töri vagy a magyar előtt tudunk jobban aludni, vagy melyik feladatlap lesz egy picit könnyebb és így tovább. (Esetemben mondjuk ez az opció nem játszott, így kvázi a "matekon múlt minden".)

Sokakban jön ki ilyenkor az az érzés, hogy ez az egy feladatlap fogja meghatározni a jövőjüket, hisz ez alapján kerülnek be egyetemre és így tovább. Nekem őszintén sokat segített, hogy előre nézegettem okj-s képzéseket, gondolkoztam azon, hogy mivel töltenék el egy "gap year"-t, egyszerűen csak barátságossá tettem a gondolatot. Így pedig rögtön nem volt akkora stressz rajtam, de persze így se menekülhettem el teljesen az ideggörcs elől. (Más kérdés, hogy csak a matek után jött ki rajtam, így a törit magam se tudom, hogy sikerült ilyen értékelhetőre megírnom, haha.)


Szóval én teljesen az egy év kihagyás mellett állok, hisz ha úgy jön ki, akkor nem lehet mást tenni, viszont ezt a helyzetet is meg lehet élni pozitívan és ki lehet hozni belőele a legjobbat. És ami a legfontosabb: egyáltalán nem szégyelni való! 

Ha pedig nem vagy biztos a választott szakodban, merj változtatni. Hiába örülnének a szüleid, a környezeted jobban az egyiknek, hiába könyveltek már el bölcsésznek vagy éppen orvosnak, merj változtatni, ha úgy érzed neked az lenne a jobb. Hisz nem ők, hanem te fogod azt a bizonyos dolgot tanulni, majdpedig a megszerzett tudásoddal elhelyezkedni.

Összességében nem érzem úgy, hogy ez volt életem eddigi legnehezebb pillanata, bár én a könnyített úton mentem, hisz nem csináltam emelt érettségit. Szóval nyugi, túl lehet élni, nem vészes és egyebek.... bár tudom, ez sose nyugtat meg senkit.
Amit viszont tanácsolnék mindenkinek: Tanuljatok. Ne az érettségi előtt, hanem a 4-5 év alatt végig. Nem kell stréberkedni, elég, ha emlékszel az anyagra és van fogalmad róla. Én így csináltam és teljesen őszintén: érettségi előtt a matekot leszámítva semmit se néztem át. Egyáltalán.
Nem vagyok zseni, vagy éppen a tanárok kedvence, de mégis sikerült elhoznom egy kitűnő érettségi bizonyítványt, ami azt hiszem a fenti állításomat igazolja.:)

Remélem tudtam egy picit segíteni a soraimmal és a saját esetem elmesélésével. Őszintén kíváncsi vagyok rátok is! Mi a ti történetetek? Mióta tudjátok, hogy az a szak érdekel titeket, mi motivál és miért pont az érdekel? Idén érettségiztetek? Hogy ment? Meséljetek kommentben! ♥

Nemrég beszélgettem egy kedves barátommal, aki azt hiszem egész rendszeresen követi a blog életét, és ő említette meg, hogy túl jószívű vagyok a könyvek csillagozását/értékelését illetően, hisz 3 szivecske alá még sose értékeltem. Valamilyen szinten úgy érzem, hogy ez így a jó, hisz mégis csak inkább ajánlókkal foglalkozom, mintsem konkrét könyvkritikákkal, hisz az utóbbihoz vajmi keveset konyítok, mégis megragadt bennem a gondolat, így elhatároztam, hogy mutatok nektek öt darab olyan kötetet, amit én személy szerint egyetlen szivecskével/csillaggal jutalmaznék.

Alapos kétely
Ha van könnyen elrontható műfaj, akkor az erotikus, illetve az ifjúsági romantikus egyértelműen az élbojba tartozik. Sokan elvből megvetik, főleg az előbbit, mégis egyértelműen hatalmas kereset van rá és nem egy tényleg jó darab jelent már meg kishazánkban, vagy legalábbis került a bűnös élvezetek listájára. (Mint nálam az Off-campus vagy A Royal család sorozata.)
Mégis, a fönt megnevezett kötet a legkevésbé sem tartozik közéjük. A legprimitívebb, karakterekkel operál (pedig elméletileg az egyik magasan képzett ügyvéd) és egy olyan kapcsolatot mutat be, ami minden, csak nem szerelmi vagy, ami fontosabb, egészséges.
Az izgalmasnak szánt jelenetek egy idő után egymás után következnek miközben bármilyen lelki fejlődés nuku és így nem csak, hogy enyhén hányingerkeltő, de még unalmas is.
Pedig a molyon remek értékeléseket kapott....Vajon velem van a baj?

Egyértelműen sokkal többet ígér a fülszöveg, mint amennyit a történet elmesél és ténylegesen az olvasó elé tár. Emellett száraz, mint a kéthetes harci zsömle, így nem hogy beleélni nem tudja magát az ember, de még csak megérteni sem, amit át szeretne adni, azaz hogyan kerülnek a megtért európai nők az Iszlám Állam kezébe és egyáltalán miért térnek meg.
Az elbeszélés alapján az európai lányok a totális naiv ködben élnek és olyan könnyen teszik magukávé az Iszlám Állam eszméit, mint a helyi busz menetrendjét, márpedig azt a legtöbb fiatal igen hamar betéve tudja.
Hiányzott a részletesebb körbejárása a témának, a bővebb okfeltárás, az egyébként biztosdan izgalmas kísérlet elbeszélése mellett, aminél meg azon csodálkozom, hogy mehetett ez ennyire gördülékenyen.
Bár itt tény, hogy lassan 4 éve olvastam ezt a kötetet, így lehet ma már más lenne a véleményem, de nem fűlik a fogam hozzá, hogy megint kézbe vegyem. Számomra csak egy épp divatos hullámot meglovagoló üres történet lett.

Fallen - Kitaszítva
Ékes példája annak, milyen egy rosszul sikerült YA fantasy történet, ami ráadásul valamiért annyira bejön az embereknek, hogy még filmet és készítenek belőle. Az alapsztori még érdekesnek indul, de aztán jönnek a főhősnő szokásos és kibírhatatlan hisztijei, a megmagyarázhatatlan szerelem a suli legmenőbb és legtitokzatosabb srácába, miközben természetesen megjelenik egy másik fiúcska is, csak hogy teljesítsük a szerelmi háromszög listapontját.
Aztán a feje tetejére áll minden és nagyjából 6-7 tizenéves megküzd a kollégium mellett, nem másért, hanem az egész világért, mert jaj, ha a gonoszok győznek, itt akkor bizony világvége lesz.
Lezárásként pedig elreptett minket a történelem tanárunk valami távoli helyre....  Akönyvtárosnőről meg szinte kiderül, hogy az egyik főgonosz. Iskolába járni - ebből is látszik - nem biztonságos.
Ha ez nem lett volna elég, van ennek a sorozatnak egy második része is, amin szintén végigszenvedtem magam (mazochista vagyok, egyértelmű) és a lehető legtalálóbb magyar címet kapta meg: Kín. Kell itt még bármit is magyarázni?

Az itt felsorolt könyvek közül ő a második, amelyiket nem olvastam végig. Egyszerűen túlzottan felhúzott már az elején, így pedig a legegyszerűbb megoldást választva, inkább félre raktam (a lehető legmesszebbre).
A kötet főszereplője egy amerikai orvosnő, a maga legamerikaisabb klisés mivoltában. Egyszerűen idegesítően azt a vígjátékokból ismert szőke nő szerepét húzta megára, aki annyira urbanizált divatmaca, hogy a túrafelszerelésről még távolról sem hallott, meg amúgy is milyen elfajzott népek ezek a bennszülöttek... Pedig az alapsztori több, mint izgalmas: Egy ausztrál törzs vándorútjába nyerhetünk betekintést (én meg csak nyerhettem volna), melybe mindenféle misztikum és bölcs meglátás is belekeveredett. Izgin hangzik, de egyszerűen felhúzott az elbeszélő és nem tudtam tolerálni.


Zabhegyező
A mai napig nem olvastam végig, pedig tudom, hogy alapmű, és szinte minden harmadik magát értelmiséginek tartó ember top 3 kedvence között ott van. Mégis, csak úgy, mint a Vidd hírét az igazaknak esetében, a főszereplő és neki is leginkább a szóhasználata idegesített fel. Minden harmadik mondatát ugyanazzal a kiegészítéseel toldotta meg, ami olyan nemtörődöm és flegma érzetet keltett, na meg felpumpálta az agyvizemet, hogy egy idő után úgy éreztem, legszívesebben a földhöz vágnám a kötetet... (A könyvrongálást egyébként borzasztóan elítélem.)
Mindez több, mint 5 éve történt, azóta se próbáltam újra, de a listából talán ő az egyetlen, akit a későbbiekben tényleg végig szeretnék olvasni.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy ezek feltétlenül mindenki számára borzalmas kötetek lennének. Egyszerűen csak nekem személy szerint nem jöttek be... Ez viszont nem zárja ki azt, hogy valakinek meg pont ezek a valaha olvasott legnagyobb kedvencei. Különbözőek vagyunk és ez így a jó.:)

Mindenesetre, nekem jól esett picit a rossz könyves élményeimről is mesélnem, habár nem ez volt az első ilyesmi posztom.
Nektek mely sorozatokkal/kötetekkel gyűlt meg a bajotok? Van író, akit esetleg nem tudtok megkedvelni? Titeket melyik könyvvel lehet kiüldözni a világból?

Alec Benjaminra nemrégiben találtam rá, nem túl meglepő módon youtube-on, valamelyik nagyobb csatornán, mint a Chillhop Music, Koala Kontrol vagy az Ines K. Ha véletlenül nem ismeritek ezeket, akkor mindenképp ajánlom. Szuper, általában alig ismert számokat lehet kifogni, ráadásul általában elég nyugisak, szóval tanuláshoz és ilyesmikhez tökéletesek.

Visszatérve Alechez. 24 éves amerikai dalszerző és énekes, igen hiányos wikipédia szócikkel, szóval még igazán karrierje elején áll, még lemeze sem jelent meg. Viszont van jó pár száma, ami szerencsére Spotify-on is elérhető. (Ez nálam sokszor probléma, mert valahogy mindig megtalálom azokat a dalokat és előadókat, akik nincsenek fent rajta, így pedig nem is nagyon tudom őket hallgatni.)

Állítólag 10 évesen vett egy Eminem CD-t és innen indult az az álma, hogy ő is zenéljen. 

Személy szerint hamar a szívemhez nőtt, pedig általában rosszul bírom az ilyen gyermek hangú srácokat, márpedig Alec hangja kifejezetten lágy, vékony és kedves. Igazából nem tudom hogyan lehet kedves hangon énekelni, neki mégis határozottan megy. 

Az első szám, amit hallottam tőle, és azóta is a kedvencem, az "If we have each other". A háttértörténete számomra kifejezetten érdekes volt, hisz bár sejthető a szövegből is, de twitteren osztotta meg ténylegesen, hogy a dal Alec családjáról szól.

“This song is really special to me because I wrote it about my family and my sister, and I’ve never written a song that honest before. I hope other people can connect to it in their own way.”

"Ez a dal igazán különleges a számomra, mert a családomról és a nővéremről írtam és még soha nem írtam ennyire őszinte dalt ez előtt. Azt remélem, hogy az emberek kötődni tudnak majd hozzá."

Mint azt láthatjátok, nálam határozottan sikerült, egyszerűen nagyon bejön ez a tényleges őszinteség, hogy a dal nem valami szokásos szerelmi dráma, hanem egy rövid történet a családjáról, ami egyáltalán nem szokatlan, mindenki családjában előfodulhat és sokszor elő is fordul.
Nekem talán a kedvenc soraim a nővérével való kapcsolatáról írtak, hisz nekem is van egy öcsém, így valahogy könnyen a magaménak tudom érezni. 

The world's not perfect, but it's not that bad

If we got each other, and that's all we have

I will be your brother, and I'll hold your hand

You should know I'll be there for you

"A világ nem tökéletes, de nem is olyan rossz
Ha itt vagyunk egymásnak és ez minden, amink van
A testvéred leszek és fogni fogom a kezed
Tudd, hogy itt leszek neked"

Persze a többi számát is kifejezetten ajánlom, főleg inkább lányoknak... Valahogy a fiúknak ez túl érzelmes a próbálkozásaim alapján, de minden esetre én ajánlom a srácot, remélem nektek is bejön. ♥

Mit ajánlok tőle?
(A címre kattintva meg tudjátok hallgatni őket youtube-on.)

Ez a megkezdett bejegyzés lassan két éve várakozik, hogy végre elétek, olvasók elé kerüljön. Mint azt páran tudjátok, nagyon-nagyon szeretek játszani, bár nem mondanám magamat igazán gamernek, viszont így is a steam és origin profilom igazán bővelkedik játékokban és belepirulnék, ha meg kéne mondanom, hogy hány órám van különböző kedvenceimben, mint mondjuk a Sims 2/3-ban. (Hát lányból vagyok, na.)

Egyébként a blogolást magát is egy játék, azaz a fönt megnevezett Sims szövődményének vehetjük, hisz emiatt a játék miatt kerültem elsőnek bele az online barátságok és blogos közösségek világába. Az egyik első portálom is erről a játékról szólt, igen, az a klasszikus simses weblap volt, már ha ez bárkinek bármit is mond. 

Ettől függetlenül rengeteg más játékot is sikerült az idő során a szívembe zárnom, ráadásul nem is csak PC-n, hanem PlayStation 2-n (tudom, már nem túl menő, de én imádtam), Wiin, vagy éppen 2DS-en (régebben meg Gameboyon vagy éppen PSP-n). Ilyenkor egészen rájövök, hogy megöregedtem, vagy legalábbis mennyit fejlődött kiskorom óta a technika (és ez mennyire zseniális dolog). 

Viszont a mai posztban csak a PC-n játszott kedvenceimről szeretnék picit mesélni, ezzel is egyfajta ajánlót firkantani minden egyes darabról, hisz szívügyem, hogy minél többen megismerjék ezeket az apró időrabló csodákat.
Ha valamelyik esetleg megtetszene, akkor a nevére kattintva el is juthattok a Steam oldalára, ahol meg is tudjátok venni, vagy csak kívánságlistára tenni.


Én egyszerűen imádom. Egy nehéz nap után leülni és nyuszikra meg fácánokra vadászni, valami rettentően kikapcsoló és szórakoztató, bár elhiszem, ha egyáltalán nem hangzik annak.
Steamen el is érhető, bár érdemes megvárni a nagyobb leárazásokat, olyankor 3-4 euróért hozzá lehet jutni.


A lényege, hogy az általad választott ország/vezető birodalmát fejlesztd, terjeszkedj, harcolj, kereskedj és nyerd meg a játékot. A játékmenet körökre van osztva, így picit olyan, mint egy társasjáték (pl. Catan), csak animálva. Amíg a te köröd van, addig a többiek nem mozognak, amíg pedig vársz a te körödre, addig te ülsz nyugiban.
Szerintem barátokkal igazán megéri kipróbálni, igazán jó szórakozás így együtt. Steamen őt is megtaláljátok és itt is érdemes figyelni a leárazásokat, mert sajnos nagyon drága.


Az alapjáték szerintem kifejezetten nehéz, ugyanakkor pár beállítással meg már rettentően könnyűvé lehet tenni, szóval igazán személyre szabható.
Amit mindenképp szeretnék kiemelni, az a zene és grafika, ami nagyon passzol és tényleg valami eszméletlenül borzongató és Tim Burton stílusához hasonló.
Mindenképp érdemes kipróbálni, én több hónapig csak ezzel voltam képes játszani (illetve gameplayeket és tippeket néztem youtubeon), szóval vigyázat, erős függést okozhat.
Van hozzá multiplayer változat is, viszont amennyire tudom, azt külön meg kell venni, illetve két kiegészítő is érkezett már hozzá.

Talán egészen bátran kijelenthetem, hogy Ren Hang képei fogtak meg eddig a leginkább, így őt nevezném meg a kedvenc fotográfusomnak. Bécsben egy művészeti könyvesboltban találtam rá egy albumára, amit bár csak rövid ideig tudtam lapozgatni (mert az eladónő rám szólt, hogy zárjam be), de rettentően megfogott, így amint internetközelbe kerültem, rá is kerestem, hogy kicsit jobban megismerjem munkásságát. 

Közeledek a 18. szülinapom felé és egyre csak azt veszem észre, hogy mindenki, de tényleg majdnem minden második személy körülöttem, aki ebben a cipőben jár, az első tetoválását tervezi. Nem mondom, hogy nem játszottam már én is el párszor a gondolattal, hogy mégis mit látnék szívesen magamon, vajon mit tetováltatnék magamra és milyen jelentéssel bírna számomra, de folyamatosan rá kell jöjjek, hogy egy rossz kaméleon vagyok, folyamatosan változok és egyszerűen képtelen lennék bármilyen olyan mintát találni, amit hosszú távon nem bánnék meg. Na meg ott van a tűfóbiám is. 

Ugyanakkor imádok tetoválásokról képeket nézegetni, pinteresten egy konkrét táblám van csak erről és őszintén, nagyon szeretném megpróbálni, hogy vajon milyen is lehet egy tetoválást elkészíteni, de valószínűleg nincs olyan beteg és meggondolatlan ember, aki hajlandó lenne odatartani nekem a karját, hogy "tessék, gyakorolj".
Így ez az álom úgy néz ki nem fog megvalósulni,  meg mint már fentebb is említettem, a tűfóbiám erősen vissza is tart, de folyamatosan keresem az alternatív megoldásokat, így a nyilván mindenki által ismert hennát is próbáltam már kisebb-nagyobb sikerekkel. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember, akinek nem jönnek be ezek a mandalás kéztetkók, de tapasztalataim alapján sajnos csak az ilyen motívumokhoz jó ez az anyag.
De mégis mit tetováltatnék, ha tetováltatnék?


Oké, mint a legtöbb emberben, bennem is él a nagy állatszeretet, bár ez igen finoman jelenik meg nálam, olyan kis egyszerű és visszafogott vonalakban, mint mondjuk itt a fent látható képeken is. Én nem hiszek igazán benne, hogy a tetoválásoknak tényleges mély jelentést kéne adni, így ezekre a figurákra, azaz a fekete macskára és a nyuszira is a válaszom elég tömör: ez a két kedvenc állatom, plusz a becenevem szintén Nyúl/Nyuszi a nagyobb baráti körben.


Mikor hennázáshoz kerestem mintákat, akkor döbbentem rá, hogy mennyi egyszerű és minimalista virágos és egyéb növényes tetoválásminta van, ami egyszerűen csak szép és csinosan mutat. Személy szerint nekem az egyszerű fekete darabok tetszenek a legjobban, valahogy a színesek már túl sokak nekem, ahogy a nagyobb minták is. Talán az egyszerűbb zöldek még tetszenek, de a nagy rózsaszínvirágos tavirózsás hátaktól én egyszerűen rosszul vagyok.


Aki egy kicsit is ismer vagy követett anno tumblr-ön, az tudja, hogy egyrészt odáig vagyok A nagy hullám Kanagavánál c. fametszetért, másrészt pedig a hullámok és az örvénylő sötétkék tenger fehér habokkal és nagy fekete sziklákkal az egyik legszebb látvány számomra. Szóval ha véletlenül arra vetemednék, hogy egyetlen egy tetoválást megcsináljak, akkor az teljesen biztosan ez az egy hullám lenne, mert tudom, hogy ez az egy minta, amit tényleg nem tudnék megunni.

Persze ezeken kívül rengeteg egyéb apróság van, ami rettentően tetszik, de mint láthatjátok, ez az igazán kis apró és minimalista vonal az, ami a legjobban megfogott és észveszejtően idegenkedem a madaraktól, tollaktól és végtelenségjelektől. Illetve valamiért a feliratok is olyanok, hogy bár tetszeni tetszenek, mégse bírnám elképzelni magamon és máson is furán veszi ki magát. Hisz magyarul ritkán tetováltatnak, mert az "gáz" vagy nem is tudom, de ha meg angolul teszi az ember, szerintem elveszik az értéke és ha angol területre megy, akkor megint csak ugyanott tartunk, nem? :)
Ti szeretnétek tetoválást? Vagy már van is nektek?

Mindenkinek van egy olyan családtagja, ismerőse, barátja, aki valami olyan távoli kapcsolódási ponttal került az életünkbe, hogy amikor ezt a láncolatot elkezdjük feszegetni, a hallgatóságunk nevetve dől hátra, hogy igen, ezt ismerjük. Ha valaki nem értené, miről is beszélek, akkor ezek azok a mondatok, amik így kezdődnek; "Nagymamám testvérének a szomszédjának a lányának az új szeretőjének a....." és ki tudja, hogyan folytatódnak. 

Szóval ez a mai TAG is ilyen előtörténettel bír, hiszen én Sáránál (Metaforaszennyezés) olvastam először, aki kibővítette azt a kérdéssort, amit Miminél (Mimi történetei) talált. Szóval most én is ezzel a kibővített kedvencek TAG-gel szeretnélek titeket egy picit közelebb engedni magamhoz. Kommentben pedig kíváncsian várom, kinek mi a hozzám hasonlóan ilyen és olyan témákban a kedvence, vágya és a többi...♥

A neten való ismerkedésről egyértelműen sajnos, szinte mindenkinek a Tinder és társai jutnak az ember eszébe. Valahogy a szimpla barátkozás egy igazán nem keresett dolog, talán nem véletlenül, de akármilyen egyszerű is lehet a válasz, én még nem jöttem rá. 

Személy szerint nem egyszer kezdtem már bele tudatos ismerkedésbe a neten, egyáltalán nem párkeresési szándékkal. Akármennyire is furcsán hangozhat, bennem sokkal inkább az a hit élt, hogy ezt így is lehet, ha már olyan nehezen megy élőben, akkor itt a nagyobb felhozatal, na meg a testetlenség majd a segítségemre siet. Végül is csak egy név, egy profilkép vagyok, meg az, amit mondok magamról, nem? 

Ritkán írok megfontolás nélkül, hirtelen felindulásból. Ez most sincs másként, már lassan egy hete ülök és kotlok a dolgon, de arra jutottam, talán van értelme megírni, talán segít másoknak is. :) 

Szóval az előtörténet annyi, hogy ti is láthattátok, milyen rövid hajat viseltem egy időben, mennyi "fiús" ruhát hordok a mai napig és azért mégis, mennyire vagyok (a hello kitty szenvedélyemet eltekintve) lányos lány. 

Nemrég még rám is szóltak, hogy az elmúlt időben mennyit változtam, mennyivel kevesebbet sminkelek, meg öltözködöm. Hát igen, elkényelmesedtem, de nagyon.

Talán régebben nem is hatott volna ez igazán meg, hisz bizony, volt olyan korszak, amikor azt találtam szépnek magamon, mennyire fiúsan is tudok kinézni. Nem tudom, ki mennyire hallott már a tomboyokról....

Tudjátok, miután már tavaly is megírtam egy ilyen posztot, azt hinném, hogy már rutinos vagyok évösszefoglaló szempontjából, vagy legalább van valamennyi gyakorlatom, de akárhogy is töröm a fejem, nem igazán tudom, hogy hol is kezdjem, azt meg  méginkább nem, hogy hol is kéne folytatni. 

Az ilyen személyes posztoknál sajnos vagy nem sajnos az ember magánélete is belefolyik a dolgokba, de azt hiszem szerencsére most szinte csak pozitív újdonságokat tudok elárulni. c: Nos nézzük is! 

Bár hivatalosan ez nem ilyen egyszerű, mégis már nem tudnék több érdekességet és kihívottat találni, így ehhez a megoldáshoz folyamodok, és megírom a posztot, mintha csak egy könnyed kérdezz és én felelek dolog lenne. Szóval vágjunk is bele. c: 

A kérdések Reekatól, Chibitől és Katától származnak, eredetileg egy díj keretében kaptam őket. Ha nektek is lenne kérdésetek, akkor az oldalnak van egy ASK profilja, ott feltehetitek, illetve itt kommentben is. c: 

Örülsz a díjnak?:)

Persze. c: 

Naponta sajnos semennyit. Jelen pillanatban heti egyszer tudom bekapcsolni a gépem, mégpedig vasárnap. (Igen, ezt a posztot is vasárnap pötyögöm. c:) 

A blogolást úgy 13 éves korom körül kezdhettem. Már régóta benne voltam a netes világban, de fogalmam se volt, miről is vezethetnék oldalt, így végül a legkézenfekvőbbnek tűnt, hogy magamról írjak. 

Szombaton volt még szerencsém ellátogatni fővárosunk állat- és növénykertjébe, és mint jó blogger, gondoltam titeket is magammal viszlek, legalábbis így utólag, pár kép és rövid beszámolók segítségével.
Én tavaly nyáron voltam legutóbb, szóval viszonylag egész régen, így egész sok újdonságot láthattam, mint például a koalákat (akik valahol nagyon hátul egy fán aludtak, szóval nem volt valami óriási élmény, de hát végül is, ha megtehetném, én is valami ilyesmi életvitelt folytatnék, mondjuk nem egy fán.) 

Anno, amikor még készítettem egy kérdőívet a blogról, szinte toronymagasan az outfit és kávémelletti posztok voltak a kedvenceitek, független attól, hogy szinte ez fordult legkevésbé elő a blogon. (Ilyenkor mindig mosolyognom kell, hogy pedig én nagyjából ezzel a két témával indítottam útjára az .amibvalentinát.) 

Már régóta motoszkált a fejemben egy gondolat, hogy mégis miről kéne írnom, mi az, ami mostanság mindenhol szembejön, és igen, rám is hatással volt. Ez nem más, mint a címben is láthattátok, hogy a tumblr. Ez a közösségi oldal kissé felforgatta a fiatalok nagy részének életét, kinek most, kinek még régebben. Én az első blogomat ott, 2012-ben indítottam, a rengeteg kpop-os tartalom miatt, illetve, mint ahogy szinte mindenki, egy barátnőm, akinek már volt tumblrje, hatására. 

Azóta igen sok víz lefolyt a Dunán, és én egyre csak azt vettem észre, hogy ez az oldal divat lett, mindenki csatlakozik, megjelent a tumblr feeling és mindenki mindenhova kiposztolja a saját mikroblogjának URL címét.
Mint tudjátok, én kifejezetten nem szeretem az ilyen "tömeg" dolgokat, így eleinte szimpla felháborodásomat szerettem volna így virtuálisan papírra vetni, de aztán végiggondolva a dolgot, inkább arra jutottam, hogy először is körbekérdezek, ki hogy látja ezt. Így született az ötlet, hogy pár csoportban közzétegyek egy kérdőívet, ezúttal nem a blogomról, hanem a tumblr-ről. Őszintén lesokkolódva álltam az ezután történtek előtt. Nagyjából pár óra leforgása alatt 500-nál is több kitöltés, válasz érkezett, így azt hiszem egy egészen valós adatokkal dolgozhatok. 

Szóval most szeretném összefoglalni a magam véleményét, illetve a tieiteket is, hogy mégis miért jó ez a tumblr, mire jó és így tovább. Tartsatok velem~ 

Talán már feltűnhetett nektek, hogy kicsit ritkábban vagyok, ritkábban vannak frissek, ugyanis eljöttünk nyaralni Horvátországba, egy félszigetre, Trstenik mellé. Most mondhatnám, hogy lelőttem a poént, de az a helyzet, hogy sehol se írnak nagyon arról, ugye magyar nyelven, hogy mi történt az elmúlt 1-2 napban itt. Szóval azt hiszem, most akkor én mesélek: 

Kedd hajnalban, még éjfél után kint ültem és olvastam, majd úgy egy óra tájékában sikerült lefeküdnöm. Ekkor még minden teljesen rendben volt, legalábbis úgy látszott. Hajnali négykor keltem föl legközelebb, vagyis nem, felébresztettek. Apu fölkapcsolta a lámpát és szokatlanul sürgető, komoly, de legfőképpen ideges hangon keltegetett minket. Igazából fogalmunk se volt miért kell ilyen hamar fölkelnünk, de ahogy követtük ki őt a házból igen hamar megvilágosodtunk. Hajnal négy volt, de az ég olyan vöröses-narancssárgás volt, mintha épp most nyugodna le... bár a meleg levegő és a tény, hogy hajnal van elég hamar világossá tette számunkra, hogy ez nem a nap. Tűz volt. 

Azt hiszem egy ilyen, egyszerűen csak hipszter címmel kezdeni egy alig 16 éves lány gondolatmenteinek lejegyzését kicsit sok. Túl sokat vállal, nem? 

Nos azt hiszem, igen, de mégis itt íródik a poszt, jönnek a betűk, szavak, mondatok egymás után és remélem a végére egy kerek egésszé avanzsál. 

Szóval épp ilyen fancy életet éltem ma reggel a Vácin, miután még hajnalok hajnalán (7-kor) megfagytam egy erdőben a föld napja alkalmából. Így legalább átvedlethettem homeless szerelésbe, hogy tényleges extra hipszter megjelenéssel boldogítsam a korán kelő japánokat.
Az egyetlen gond, hogy ez oly megerőltető volt, hogy egy Burger King-es kávénál jobbra nem futotta. 

Na de, lényeg a lényeg, így volt időm (kb 5 perc) kicsit végigböngészni pár friss posztot más blogokon, és ekkor ugrott be az isteni szikra, hogy mégis hogy tudnék kellemes hangvételben elküldeni mindenkit Kubába jéghegyet mászni.

Szóval a nagy kérdésem, hogy stílus vagy divat. Ha divatos vagy akkor stílusos is? Ha stílusos vagy akkor divatos is? Hogy is van ez? Na és az egyediség?
Őszintén én abból indulok ki, hogy ez évben eszembe se jut slipon cipellőt a lábamra húzni. Alapvetően azon az állásponton vagyok, hogy mindennél jobban gyűlölöm, ha valakinek ugyanolyan cucca van, mint nekem. Persze ezt csak finomítva, senkit se kaszabolok le egy fekete bokazokni miatt, de általánosságban mindent kerülök ami divat, mint nemrégiben a márvány koptatott gatyák, a fekete csak a térdén egy csíkban lyukas gatyák, vagy éppen tattoo choker és társaik.

Nem értem, miért kell hasonlítanunk, miért kell magazinokból tájékozódnunk, hogy éppen mi az amit ha felveszünk, nem fognak kiröhögni az utcán, miért nem vesszük föl többször az előző szezonos cuccainkat. Persze, ez már kissé túlzás, de tényleg, a divat folyamatosan különböző stílusokból és irányzatokból merít, így örök kaméleon és befolyásolható arcokat hozva létre. Hisz nemrég mindenki vintage mániás, aztán amerikai focis végül rocker lett alig egy-két év leforgása alatt. (A képen látható a csak feketét hordó egyedek ez-évi kiadása, persze amióta jó idő van elővették a színes ruháikat, mégis ők állításuk szerint csak feketét hordanak. Jelen pillanatban felhajtatott szárú gatyában, Vans-ben és hosszú vékony pulcsiban találod meg őket, természetesen színesben.) 

Azt hordjuk ami ugye tetszik, de ez nem így van. A divatban azt hordják az emberek amit elfogadnak. Olyan ez kicsit, mint az érzékszerveink működése. Pl az orr. Ha bemész egy disznóólba, kétség kívül mérhetetlenül büdösnek fogod érezni a levegőt... de eltelik egy 10 perc, vagy még annyi se és már semmit se fogsz érezni, mert megszoktad, alkalmazkodtál hozzá. Ilyen a divat is, mert annyiszor látjuk az épp menő darabokat, hogy szép lassan elfogadjuk és úgy érezzük ez tetszik nekünk... és ilyenek azok a számok is, amiket úgy ajánlasz a haverodnak, hogy eleinte nem tetszett, de meghallgattam többször és utána már rongyosra hallgattam. 

Szóval igen, amikor végignézek a barátaimon, egyszerűen kicsit el kell, hogy mosolyodjak, mert egyszerűen megvan a maguk stílusa, ha bemegyünk akár egy fast fashion boltba, akkor is csak 1-2 darab lesz amire azt mondom, "igen, az totálisan xy", de lesz. Szóval én úgy vagyok vele, hogy próbálja meg mindenki megtalálni a saját stílusát. Sokkal kényelmesebb és nem mellesleg pénztárca-barátabb is. 

A végére pedig egy rövid gondolat a túl egyedi emberekről. Itt főleg most a tumblr stílusra gondolok, hisz benne vagyok nem egy csoportban és mindenhol csak azt hallom, hogy "hol lehet tumblis cuccokat venni", "omg tattoo choker", "orrkarikát akarok, de anyu nem engedi" és így tovább.
Reggelente is szembejön mindig egy lány, természetesen tavaly még messze nem érezte magát ilyen elvont embernek, de megvilágosodott, így most minden ami tumblr rajta van. De srácok, komolyan egyediség lenne ez? Egyedi dolog képeken lévő öltözékeket magunkra ölteni? Nem hasonlít egy kicsit (nagyon) magára a divatra, a befolyásoltságra és így tovább? 

Persze, nyugodtan le lehet üvölteni a fejemet, sőt kérlek titeket, hogy osszátok meg velem a ti véleményeteket.

Azt hiszem már valaki érdeklődött nálam, hogy ugyan "nálatok laknak-e állatok?", de az is lehet, hogy egy random tényezős posztban én magam árultam el eme titkot. 

Szóval igen, laknak, méghozzá ketten is. Felhő és Gofri a két leopárd gekkó.

Történetük visszanyúlik még általános iskolás koromba, pontosan az utolsó alsós évem karácsonyára. Akkor kaptuk öcsivel őket a kereszt szüleinktől. Nos, rólam tudni kell, hogy abnormálisan imádom a hüllőket. Furcs vagy sem, de nagyon sokáig inkább kergettem a kertben fali gyíkokat, minthogy a szomszéd macskáját simogassam (más kérdés, hogy nem is volt neki). Szóval igen, szeretem a gyíkokat, a gekkókat a kígyókat, a békákat és egyik barátom megfogalmazása szerint, mindent amitől más ember undorodik. Haha, azért nem egészen. 

Lényeg a lényeg, hogy szerelem volt első látásra a két kis töpörtyű. Felhő hivatalosan öcsié és nem hivatalosan a lány, Gofri pedig az enyém és nem hivatalosan ő a fiú. Még sose vittük őket senkihez, aki meg tudta volna a nemüket állapítani, de nem lehetnek mindketten fiúk (mert különben már régóta csak egy gekkóval gazdálkodnánk....), de még sose raktak tojásokat se (sajnos), minden esetre Felhő farkából hiányzik egy kevés, feltehetőleg Gofri harapta le, így ő a dominánsabb szerintem. 

Alapvetően nem valami "megszokott" házikedvencek, ezért is gondoltam, hogy írok róluk, mert igazán aranyosak, kis helyen elférnek, nincs szőrük, nem különösebben büdösek (tényleg nem) viszont boldogságot tudnak az ember életébe vinni. No meg, nagyon sokáig kibírják etetés nélkül, így az utazásoknál nem kell senkire se különösebben bízni őket és ilyen szempontból igen "gyermekbarátak".

Ha elgondolkodtál azon, hogy magad mellé veszel 1-2 ilyen cukiságot, akkor itt egy egyszerű gyorstalpaló, hogyan legyünk kedvelt szülei négylábú barátainknak illetve pár érdekesség meg miegymás. 

Tehát, alapvetően terráriumban élnek, amit fontos kiegészíteni egy itatótállal, búvóhellyel, lámpával (bár ez általában beépített)  és mászófa se árt. Továbbá talajnak a homok a legalkalmasabb számukra. 

Etetni 2-3 naponta kell őket, de nem akárhogy. Ha úgy döntesz gekkót tartasz, akkor számolnod kell azzal is, hogy heti  20 tücsök is veled együtt fog élni (esetleg lehet adni nekik még lisztkukacot, de a mieink nem annyira szeretik, vagy szopós egeret, de ahhoz nincs szívem). A tücsköket állatkereskedésben lehet beszerezni és egy kis dobozban tartani. Az ő dobozuk kialakításáról röviden:  tojástartó darabok széttépkedve, egy petpalack kupakban víz és karikákra vágott sárgarépa darabok mindenhol. 

Emellet szükség lesz még egy csipeszre, amivel kivadásszuk a dobozból a tücsköket, és egy fehérje/vitamin porra, amibe az elfogott tücsköt belemártogatjuk. Ezután a gekko elé (látómezejébe) dobjuk a terráriumban a tücsköt ő pedig elkezdi rázni a farkát, majd az áldozatára vetődik. 2-3 tücsköt érdemes adni fejenként a gekkóknak 1-1 etetésnél. Egyébként ez elég menő látvány szokott lenni. ;) 

Más dolgunk nem nagyon van velük. Amikor etetünk, akkor érdemes (ha nem hamarabb) összeszedni az ürüléküket, ami általában a terrárium legelejében helyezkedik el (mindig ugyanott). Ehhez a művelethez egy műanyagkanálra és egy zsepire van csak szükség. 

Néha továbbá érdemes a homokjukat átmozgatni, illetve kivenni a csöppségeket és nagy figyelmemmel játszani velük. Ha a kezedben tartod sokáig, akkor érzi a szívverésed úgymond, a hőmérsékleted és így képes beazonosítani, mint gazdát. Persze, ehhez szükséges, hogy sokat foglalkozz kedvenceddel, különben félni fog tőled és folyamatosan menekül. 

Érdekesség, hogy magasat ugranak és néha képesek a kezünkből is random kiugrani. Ilyenkor furcsa mód a padlóra az oldalukkal lefelé esnek és mint egy gumilabda pattannak vissza. Minden esetre, ezt nem kéne kipróbálni a megszerzett kedvencekkel.... 

Nem nőnek meg túl nagyra, a max méret egy felnőtt tenyér hossza kb., viszont sokáig élnek 10-15 évig is akár. Emellett érdekes lehet még, hogy ugye a színük egyre-egyre halványul, mert ugye vedlenek, de ezzel se kell foglalkozni, miután megeszik az önmaguk levedlett bőrét ami csöppet sem furcsa vagy undi, szinte nem is látunk belőle semmit.
A farkuk pedig egyedi, úgymond szerintem nektek is föltűnt a képeken, hogy milyen hihetetlen vaskos. Ugyanis ők itt tartalékolják a "zsírjukat".

Szóval ők lettek volna röviden Felhő és Gofri, illetve a fajtájuk, maga a leopárd gekkó. Mit gondoltak, aranyosak, vagy inkább hozzájuk nem érnétek? 

Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy klisésen zene nélkül nem létezek. Imádok zenét hallgatni és imádnék zenét csinálni, ha tudnék, de nem tudok, így maradok csak a lelkes hallgatóság szintjén. Szóval ebből az egyszerű jelenségből gondoltam, hogy én bizony, most megmutatom nektek, miket is hallgatok és ebből az egészből egy valamirevaló posztot kreálok. 

Tehát én mindenevő vagyok majdnem, szóval mindent szeretek, csak azt nem ami populáris és a rádióban is adják.

Zenetörténelmem persze nekem is az Almaegyüttessel kezdődne, ha akkor lett volna, szóval én Halász Juditon nevelkedtem, aztán meg korai iskolás éveimben rám köszöntött a tv-ből egy nőnek öltözött férfi meg egy tök öreg fószer aki diákruhában ugrándozott egy gitárral. Igen, innentől kezdve megállíthatatlanul AC/DC befolyásoltság alá kerültem. (A rövid gyűjteményem: 3 póló, bögre, felvarró, sörös doboz, leggings, tornacipő, bakelit, 4 CD és könyv.)
Egyébként nemrég dobtak ki új lemezt (ami bakelitben meg is van, muhaha~) és itt az új klipp is. *-*

Szóval ők voltak az alapköveim, rájuk építkeztem, néhol kisiklottam persze (nem véletlenül van meg a One Direction első lemeze limitált kiadásban :'D jesszusom gyerekek... egyébként eladó), de talán ezt a rock vonalat örökre megtartom... aha, igen khiphop szia. 

Na, de a lényeg, mostmár tényleg zenéket fogok linkelgetni, azt hiszem elég volt a mesedélutánból. Elsőnek jöjjön a Papa Roach, egyrészt, mert tegnap jelentették be, hogy június 14-én Mo.-ra jönnek és már alig várom, (bár még jegyet kéne szerezni). Ez az a szám amit bármikor meg tudok hallgatni és olyan szép a klippje, legszívesebben az egészet képekre vagdosnám és feltolnám tumblr-re. 

||Szavazzatok, hogy a Block B Magyarországon koncertezzen!||

Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan fogjátok megnézni az előző KPOP bejegyzést, de ez lett az egyik legkommentáltabb és figyeltebb poszt az elmúlt hónapban. Köszönöm srácok! ^-^
Szóval úgy érzem összegyűjtöttem egy következő adagnyi gondolatot, amit most jól a nyakatokba is zúdítok. ((Egyébként közérdekü info, holnap megyek fodrászhoz és jaaj szurkoljatok, hogy ilyen kis hajasbaba maradjak. :'D ))

Ezután a kezdeti kitérő után vizont ugorjunk rögtön mély vízbe és beszéljünk az idolok életéről. Alapvetően, mint akárhol máshol itt is, nekik is meg kell kötniük egy szerződést az ügynökségükkel. Viszont, ez a szerződés nem olyan egyszerű és jelentéktelen, mint mondjuk az amerikaiaknál. Megadott időtartalomra majd nemhogy "eladják magukat" a szerződött idolok. Ugyanis ez az egész azzal jár, hogy a csapattagokkal egy dormba (dorm: többnyire egy pici lakás, amiben együtt laknak a tagok) kell költöznie az illetőnek, folyamatos fellépések, próbák egymásutánja következik az életében és nem randizhat. Konkrétan a másik nemhez kb semmi köze nem lehet és én pedig ebből a gondolatból szeretném a mai bejegyzést kiindítani. 

Szóval nem randizhatnak, ugyanakkor ott van még a fanservice amit minden fellépésen és megjelenésen érdemes előadniuk. De mi is ez? 

Többnyire minden ami a rajongók érdeklődését felkelti és felcsigázza. Tehát egy félmeztelen felsőtest a fiúknál, egy extra rövid szoknya/gatya a lányoknál, a maknaeknál (maknae: a csapat legfiatalabb tagja) egy cuki arc vágása... De ami a leghatásosabb azaz egymás szeretgetése, mely többnyire puszilgatás, ölelgetés és egyebek. Mondjuk ott a híres játék a paper kiss, aminek az a lényege, hogy szájjal kell elvenned majd odaadnod egy papírlapot a társadnak és persze a lap nem eshet le... Mert ha mégis...;) És igen, ezt a fiúk fiúkkal a lányok lányokkal játsszák. 

Ebből pedig következnek a túlcsigázott rajongók, akik átalakítják kissé a fanfictjeiket (rajongói írás kedvenceikről, általában szerelmes, képzelgés, hogyan jönnének össze; a rajongó és az idol, de lehet más is). Akik pl. néznek animéket, azoknak ismerős lehet a yaoi és yuri kifejezés. Ezek röviden meleg, tehát homoszexuális tartalmakat jelentenek és ezekért a kpopperek többsége megőrül. 

Kívülálló emberekben most felmerülhet a kérdés, hogy egészséges e, hogy többnyire tizenéves rajongó lányok kedvenceikről meleg pornót írnak, melyek többnyire nem éppen visszafogottak, tehát a 16-os, 18-as karikát elérik. Őszintén mondom fogalmam sincs, ezt döntse el mindenki maga, most inkább haladjunk tovább, ha már eljutottunk a "melegezésig".

Szerintem a legtöbb kpopper már rájött, hogy hiába mutogatja körbe az osztályban a kedvencei képeit, hiába állítja be borítóképének őket facebookon, biztos, hogy nem ússza meg egy "ezek buzik" vagy "nyomik, mit eszel rajtuk?" komment nélkül. Ennek annyi valóságalapja van, hogy tényleg a legtöbb idol metroszexuális, legalábbis sminkelik őket, folyamatosan "kifinomultan" kell öltözködniük és ahol csak lehet hordanak ékszert. Ezt olyan értelemben értem, hogy ki van lyukasztva a fülük, általában nem is csak egy helyen, szóval egy itthoni sráchoz képest tényleg piperkőcebbek és úgy ahogy "lányosabbak".