Nem titok, hogy az egyik kedvenc sorozatom az Érzelmes Klasszikusok az Athenaeum gondozásában. Ezek a könyvek nem összefüggőek, nem azonos az írójuk, így sokkal inkább gyűjtemény, mint valós sorozat, de hangulatukban és érzelmi kiterejdtségükben ngyon hasonlóak tudnak lenni, ráadásul igazán hiánypótló abban, hogy ezek a klasszikusok könnyen elérhetővé váljanak az olvasóközönség számára. 

Fülszöveg:

Thomas Mann 1911 májusában két hetet töltött Velencében, ekkor fogalmazódott meg benne a Halál Velencében ötlete: hogyan sodorja a tragikum, az elháríthatatlan végzet az öregedő Gustav Aschenbach írót szégyene és halála beteljesedéséig. Az elbeszélés jelképes helyzeteinek burjánzásában nem ok nélkül kereshetjük Mann látomását az egész első világháború előtti művészetéről. Gustav Aschenbach költője volt mindazoknak, akik a kimerülés határán dolgoznak, akik már roskadoznak a teher alatt, de még tartják magukat, költője mind a munka moralitásának, akik vézna testtel, szűkös eszközökkel, az akarat mámorában okosan gazdálkodva, legalább egy időre meg tudják szerezni a nagyság hatóképességét. Sokan vannak, és ők a kor hősei.

Én és a könyv:

Őszintén, Thomas Mann megkerülhetetlen volt számomra gimnazistaként, hiszen német nemzetiségis, ráadásul két tannyelvűs voltam, így a német írókat nem csak amúgy is illett ismerni, de sok esetben eredetiben is olvasnunk kellett. Éppen ezért egészen meglepődtem, amikor a Halál Velencében szembe jött velem, mivelhogy egészen eddig én nem is tudtam, hogy van ilyen kötete is az írónak. 

Minden esetre, nyitottan és lelkesen álltam a kötethez, főlg, miután megtudtam, hogy milyen rövidke elbeszélésről is van szó, így nyugodt szívvel tudtam nyaralásra is magammal vinni, ami ebben a hihetetlen hőségben valljuk be, igazán plusz pont, hogy még egy hátizsákos repülőútra is magával tudja vinni az ember. Így történt pedig, hogy bár nem Velencében, de nem messze tőle, még mindig Olaszországban élhettem át Mann Aschenbachjának utolsó heteit. 

A foglamazása valami gyönyörű, igazán klasszikushoz méltó. Nagyon tetszettek a jellemzések és leírások, ahogy a tájat és a hangulatot is megfestette az olvasó előtt az író. Ugyanakkor a kötet nagy részében nem ezek a részletezések vagy a cselekmny kapott igazán hangsúlyt, hanem a filozófiai magasságba emelt belső gondolatok és vívódások, amit ha teljesen őszinte akarok lenni, sajnos nem értettem teljesen, így azt mondanám, hogy a mai átlagembernek nem feltétlenül fog túl sokat mondani ez a rész, de közben maga a mondandó, az ív, amin az író vezeti az olvasót teljesen tisztán követhető és így maga az olvasási élmény is mindezek ellenére jó és kellemes. 

Én őszintén meglepődtem, ahogy szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy egy LMBTQ regényt fogok a kezemben, bár ez kicsit kényes rész, olyan szepontból, hogy nem is tudom jó-e ha ezt a jelzőt ráaggatjuk, ha figyelmebe vesszük a karakterek közötti korkülönbséget. Kissé Nabokov Lolitájára emlékeztetett néhol a történet, viszont míg az utóbbiban tettlegsségig fajul a történet, ezáltal sokkal nehezebben emészthető, itt teljesen a gondolati és elméleti síkon marad a dolog, ami bár lehet, hogy spoiler, de szerintem sokkal inkább egy hasznos információ azoknak, akik a fentebbi sorok miatt ódzkodnának a történet elolvasásától. 

Így azt is fontosnak tartom megosztani, hogy bennem nem váltott ki undort, nem fordult fel a gyomrom, viszont sokkal erősebbnek és kettősebbnek éreztem így azt a vágyódást, amit annyira részletesen és szépen bemutat a történet, amiben pont az a szép, hogy annyira egy univerzális élmény, hogy még az ilyen szélsőséges helyzetbe került embert is összeköti mindenki mással, átlagemberrel, az olvasóval. 

Összességében nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a kötetet és méltó folytatása az eddig megjelent Érzelmes klasszikusoknak. Azt pedig már nem is említem, hogy mennyire illő és szép ez a barna borító, igazán jó ötlet volt egy ilyen sötét és meleg színt is beemelni, hiszen itt végre digitálisan és printben is gyönyörűen működik a kontraszt, ráadásul magához a történethez is igazán illik. Komolyan mondom, a legszebb éke a könyvespolcomnak ez a sorozat. 

Nyereményjáték:

Mi történik, amikor a szépség iránti rajongás lassan mindent maga alá gyűr? Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatának legújabb köteteként érkezik, hogy egy felejthetetlen történeten keresztül meséljen vágyról, művészetről és elmúlásról. Tarts velünk a blogturnén, mert a végén egy szerencsés olvasó meg is nyerhet egy példányt a regényből!

A nyereményjáték során azt teszteljük, mennyire jól ismeritek Thomas Mann életét és munkásságát. Az állomásokon állításokat találtok, Nektek pedig az a feladatotok, hogy megfejtsétek: ezek igazak-e vagy hamisak. A választ írjátok be a Tally megfelelő sorába!

(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani.  A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Thomas Mann egész életében Németországban élt.

További állomások:

Blogturné Klub

06.23. Kitablar

06.25. Könyv és más

07.01. Szembetűnő

07.04. Ambivalentina

 Néha kicsit úgy érzem, hogy már nem tudok lépést tartani az éppen akutális divatos sorozatokkal és filmekkel. Őszintén, lövésem sem volt, hogy a Fehér Lótusz egyáltalán létezik, nem hogy már a sokadik évad jön ki belőle, ahogy azt sem tudtam, hogy van egy Marigold Hotel című film is. Azt hiszem jobb is így, hogy először a könyvvel ismerkedtem meg, mert olvasás után néztem csak meg a film előzetesét, és úgy érzem abszolút csak az alapjaiban hasonló a kettő, a könyv sokkal valódibbnak érződik. 

Fülszöveg:

Íme a könyv, amely inspirálta a Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy főszereplésével forgatott, népszerű filmet, a Marigold Hotelt!

Egy csábító reklám hatására hét nyugdíjas a távoli Indiába utazik, hogy egy luxus-otthonban új életet kezdjen.

Megérkezésük után azonban gyorsan rádöbbennek, hogy a szálló csak árnyéka régi önmagának, a személyzet több, mint excentrikus, és a brit uralom napjai bizony régen elmúltak.

Mégis, India lenyűgözően ellentmondásos világában hamarosan arra is ráébrednek, hogy az élet és a szeretet mindig újrakezdhető, még a legváratlanabb helyzetekben is.

Én és a könyv:

A sok cuki amerikai romantikus hokis regény után felüdülés volt a világ másik oldalára vonulni egy rakás brit nyugdíjassal. Úgy érzem abszolút szükségem volt rá. Be kell vallanom, hogy indiáról és a hinduizmusról nem tudok igazán sokat, és ahogy lassan végiggondolom, talán eddig egyetlen könyvet vagyis könyvsorozatot olvastam, ami a témába vág, de az is egy YA fantasy sorozat volt, a Tigris átka névre keresztelve.

A történetben több főbb szereplőt is megismerhetünk, a legfontosabb talán a hotel vezetősége, Pauline, Ravi és Sonny, illetve az idős lakosok közül is páran kiemelkednek, így például Evelyn. Nem volt egyszerű észben tartanom a neveket, főleg amikor már több, mint tíz idős hölgy és úr is beköltözött a nem otthonnak nevezett hotelbe. Néha én magamis egy szenilis öreglánynak éreztem magam, miközben próbáltam észben tartani, hogy ki kicsoda és mi az előtörténete, és mik a motivációi.

Érdekes volt, hogy nem az elején kavarodtam bele a dolgokba. A kötet három részre lett felosztva, kicsit klasszikusan bevezetés-tárgyalás-befejezés módon. Így az első részben egészen tisztán újabb és újabb szereplőket ismerünk meg még Angliában, és megtudjuk hogyan is kerülnek ők végül Indiába a Marigold Hotelbe. A második részben kezdődnek a bonyodalmak, ahogy a már bemutatott személyek megjelennek a hotelben, de újak is csatlakoznak és mindenki ezer felé megy és pletykál a másikról. Azt hiszem ez volt az a pont, ahogy kissé belebonyolodtam, de végül gyorsan ki is tisztult és minden szál a helyére rendeződött a harmadik részre. 

Őszintén nagyon élveztem az idős karaktereket, és észrevétlenül is Evelyn lett az egyik kedvencem, miközbe eleinte nem is tűnt fel, hogy a könyv kifejezetten rá fókuszál és az ő történetét veszi igazán előtérbe. Ugyanakkor mindenkinek szépen kidolgozott előélete volt, amit nagyon élveztem, mert csak úgy keresztbe kasul haladtak a szálak és mindenkinek teljesértékű szereplőként és történetként is megállta a helyét.

Nagyon tetszett, hogy bár egy kedves és nyugodt történet volt, de mégis kicsit "felnőtt mese", olyan fordulatokkal, ahol a "rossz" elnyeri méltó büntetését és a karakterek nem voltak igazán jók vagy rosszak. Ilyen szempontból Norman, a tulajdonosok rokona, azaz Pauline apja volt nagyon érdekes a számomra, hiszen tökéletes példája volt annak, hogy idős korban mennyivel nehezebb a kellemetlen berögződéseket és világnézetet megváltoztatni, és még egy egyébként rossz dolgokat tevő embert is lehet sajnálni és szeretettel visszagondolni rá. Azt hiszem ő volt nekem önmagában alegmegosztóbb és legérdekesebb karakter az egész társaságból, kicsit sajnálom is, hogy a végefelé egyre kevesebb szerepet kapott... 

Külön élveztem Theresa részeit, aki tipikusan az a fajta fehér spiri nő volt, akivel már mindannyian találkoztunk, és az ő szemén keresztül, illetve a naiv és nyitott anyukája szemén keresztül nagyon izgalmas volt Indiára és a mindennapi dolgokra tekinteni.

Összességében nagyon élveztem ezt a könyvet, merőben más volt mint a szokásos olvasmányaim. Így viszont mindenképpen tudom ajánlani olyanoknak, akik nyitottak a komfortzónájuk feszegetésére és valami új megismerésére.

Nyereményjáték:

Megjelent Deborah Moggach Marigold Hotel című könyve az Athenaeum kiadó gondozásában. A kötetből inspirálódva már film is készült, melyben a méltán híres Maggie Smith is játszik többek között. Tartsatok bloggereinkkel és fedezzétek fel a keleti nyugalmat árasztó időseknek szánt szálló hangulatát, nem máshol, mint Indiában!

A könyv nagyobbrészt Indiában játszódik, így szerves része az indiai kultúra és hinduizmus. Az utóbbiból inspirálódva, minden állomáson egy képet láthattok az egyik hindu istenségről, akinek a nevét a Rafi megfelelő dobozába kell beírnotok. Kérünk titeket, hogy igyekezzetek a magyar írásforma szerint leírni a neveket! 

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

További állomások:

 A kis szöuli fazekasműhely olvasása után megfogadtam, hogy felteszem a kiadó Global sorozatát a radaromra. Így nagyon megörültem, amikor láttam, hogy újabb könyvvel fog bővülni, ráadásul egy japán kortárs művel. Azt hiszem nem meglepő ezek után, hogy mint a villám, úgy csaptam le az új részre. Mielőtt bárkit is összezavarnék, a sorozatot úgy kell érteni, mint az Érzelmes klasszikusokat, tehát a valóságban ezek egymástól teljesen külön életet élő írók és műveik, szimplán a kiadó sorolta őket egy sorozat alá. A Global név pedig arra utal, hogy mai kortárs, ugyankkor nemzetközi és globális műveket fordítanak le és hoznak el a magyar közönségnek. (Bár mostmár sokkal több a távol-keleti olvasmány, mint anno kisebb koromban, de még mindig úgy érzem, az ilyen indítványozásokat muszáj hangosan támogatni, mert annyira remek új perspektívákat hoznak az életünkbe.) 

Fülszöveg:

Egy fájdalmas szakítás után Momoko kissé kapatosan tér be egy aprócska kávézóba, ahol megosztja szívszorító történetét a kávézó tulajdonosával és az éppen ott tartózkodó vendégekkel. Miközben mesél, hirtelen ötlettől vezérelve a konyhába megy, és megfőzi exe kedvenc ételét, a vajas-currys csirkét, amelyet közösen fogyasztanak el.

Tokió eldugott kis kávézójában különös hagyomány születik: minden péntek este megnyitja kapuit azok előtt, akik szeretnének búcsút venni egy régi szerelemtől, egy történet és egy hozzá fűződő étel segítségével.

Könnyek és illatok keverednek. A fájdalom enyhül, a szív megkönnyebbül, és egy tál ételben végleg nyugalomra lel.

Én és a könyv: 

A távol-keleti kultúrákért való rajongásom még tiniként indult, és valahogy azóta sem múlt el. Persze időközben a koreai tinibandák és japán animék helyét átvették más dolgok, de maga a rajongás azóta is abszolút él és ég bennem, Mostanában viszont sokkal inkább a gasztronómiai felfedezésekben teljesedik ki, illetve a különböző könyvekben. Mint már fentebb is említettem, teljesen odáig voltam a sorozatból olvasott elős könyvemért, A kis szöuli fazekasműhelyért, így mindenképp kíváncsian vártam, mi jelenik meg legközelebb Global címszó alatt, és amikor láttam, hogy egy olyan japán kötet, aminek a központjában a gasztronóimia áll, úgy éreztem tökéletes csillagállás lépett fel. Ez mind az, amiért teljesen odáig vagyok.

Így hát alig vártam, hogy végre legyen egy szabad hétvégi napom, amikor nyugodtan bekuckózhatok az új könyvemmel. Valahogy éreztem, hogy ez nem az a tipusú olvasmány lesz, amit strandra szeretnék vinni, vagy a buszon zötykölődve olvasni. Megvártam egy kellemes szombati napot, bevackoltam magam és be kell vallanom, hogy még pár illatgyertyát is gyújtottam. Sőt, hogy tökéletes legyen az élmény háttérzenének betettem egy kis ghibilit. 

Miután a teljes hangulatteremtés megtörtént, belevágtam. Már maga a cím is annyira tetszett, annyira abszurd volt. Az exem kedvenc receptje. Borzasztóan tetszett a koncepció. Megfőzni azt az ételt, ami egy elmúlt kapcsolatunkhoz tartozott, ezzel segítve a szakítás feldolgozását. Őszintén, a három főszereplő egyből a szívemhez nőtt és nagyon élveztem a civakodásaikat és karakterüket, rendkívül szórakoztató volt. Olyan különbözőek voltak: a szentimentális és önbizalomhiányos Momoko, a magabiztos és rendkívül helyes üzletvezető, és a törzsvendég szerzetes. Micsoda trió! Olyan érzésem volt a könyv olvasása közbe kicsit, mintha egy sitcom-ot kezdem volna el nézni, bár inkább az "animésebb" megfogalmazásban slice of life művet. 

Mégis, közbe a történet íve teljesen másképp ment, mint ahogy ahhoz európaiként szokva vagyok. Fel voltam készülve rá, de ismét meglepett, mennyivel vontatottabb volt, de ezt egyáltalán nem negatívumként éltem meg. Jó érzés volt ráérősen az érzelmekre figyelni, amikből volt aztán rendesen. A mai világban tele vagyunk kapcsolati problémákkal, talán jobban, mint valaha. Számomra rendkívül elgondolkodtató volt ez a könyv, nagyon élveztem a felmerülő gondolatokat, a különböző emberi kapcsolatok leírásait. A történet során minden fejezetben egy újabb szereplő szerelmi bánatát és ezáltal új ételét ismerhetjük meg, köztük a három főszereplőjét is. Mindegyik más, mindegyik különleges és mégis mindegyik valahogy ismerősen csengett, legalábbis nekem. (De egészen biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudunk ezekkel azonosulni, ha nem azért, mert velünk történt volna meg, akkor biztosan van olyan közeli barátunk, akit egy nagyon hasonló helyzeten próbáltunk már átsegíteni.) 

A múlt félévben volt egy Japánnal foglalkozó egyetemi órám, ott hívta fel a figyelmet a tanárunk az évszakok fontosságára a japán kultúrában. Úgy éreztem ez ebben a könyvben is nagyon jelentősségteljesen jelent meg, ahogy a négy évszak változott, majd egy újabb év kezdődött, úgy vonult a történet íve is, ami egy nagyon szép kerek egészet eredményezett. 

Öröm volt olvasni ezt a könyvet és továbbra sem tudok mást mondani, mint hogy a Global könyvekre érdemes odafigyelni különösen azoknak, akik nyitottak arra, hogy valami modern és elgondolkodtató olvasmányt vegyenek a kezükbe, ami mégis szórakoztat és megnyugtat. Számomra ilyen volt Az exem kedvenc receptje és alig várom, hogy olvashassam a következő Global kötetet.

Nyereményjáték:

Kavasiro Szaki történetében egy különös kávézó életébe nyerhetünk bepillantást, amely minden péntek este megnyitja kapuit azok előtt, akik szeretnének búcsút venni egy régi szerelemtől, egy történet és egy hozzá fűződő étel segítségével. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt a regény világában, ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv. 

A mostani játékunkban a japán szerzőké lesz a főszerep. Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni az adott kötet címét és szerzőjét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Annyira lekötött az, ami megváltoztathatatlan, hogy elfeledkeztem a legfontosabbról.”

a Rafflecopter giveaway

További állomások:

07.26.: Ambivalentina
07.29.: KönyvParfé
07.30.: Csak olvass!

 Ritkán ragadnak magukkal sorozatok, de ahogy azt láthatjátok, az Érzelmes klasszikusoknak abszolút sikerült, hisz ez már a negyedik olvasmányom az eddig megjelent "részeik" közül, és az ötödik is már az éjjeliszekrényemen csücsül. Ezúttal a legújabb megjelenésre esett a választásom, aminek csakúgy, mint elődeinek, gyönyörű borítója teljesen levett a lábamról. Ritkán beszélek ennyire szuperlatívuszokban, és elcsépeltnek is tartom, amikor valaki így tesz, de az eddigi tapasztalataim alapján mind külsőleg, mind belsőleg hihetetlen minőséget mutat ez a sorozat. A gyönyörű borítókkal pedig engem sikerült meggyőzni, hogy nyissak jobban a klasszikusok felé és olvassak több szépirodalmat. Nagyon remélem, hogy ez nem csak rám igaz, így ti is kíváncsiak vagytok, hogy a sorozat legújabb "része" mi újat mutat az Érzelmes klasszikusok rajongóinak.

Fülszöveg:

A kaméliás hölgy (La Dame aux Camélias) ifjabb Alexandre Dumas 1848-ban megjelent regénye, amely egy tragikus szerelmi történetet mesél el, hősei a 19. századi párizsi társasági élet szereplői.

A mű középpontjában Marguerite Gautier, a fiatal és gyönyörű kurtizán áll, aki beleszeret a tiszta lelkű Armand Duvalba. Bár Marguerite őszintén szereti Armand-t, a társadalmi elvárások végül elválasztják őket egymástól.A regény Dumas saját élményeiből merít, és valós személy, Marie Duplessis sorsa ihlette. Dumas művében élesen bírálja a korabeli erkölcsöket. A történet világhírűvé vált, amelyből Giuseppe Verdi Traviata című operája született.

Én és a könyv:

Azt hiszem a blog tartalmát átvizsgálva, nem meglepő, ha kijelentem, hogy kifejezetten kedvelem a romantikus történeteket. Nagyon szeretem a kedves és szórakoztató, esetenként megható sztorikat arról, hogyan találják meg az emberek azt a nagy szerelmet, egymást és hogyan válik ez teljes egésszé. Ugyanakkor a sokadik csöpögős nyálas cukimuki történet után megjelenik az emberben az igény, hogy valami valóságosabbról olvasson, és ilyenkor érzem úgy, hogy itt az idő valami komolyabb felé nyúlni. A akméliás hölgy története pont ilyen. Érzelmes, megható, de rendkívül életszerű és valóságos, amire nekem most hastározottan szükségem volt. 

Az ilyen komoly történeteknél általában ijesztő a kötet terjedelme, hiszen imádunk indokokat találni, hogy miért is nem fér bele valami agyrohasztó szórakozáson kívül mással is töltenünk az időnket. Viszont ez a történet csak úgy végigpörög az ember ujjai között és a maga 318 oldalával, illetve a könyv kicsiny alakjával számolva, könnyű belátni, hogy egy nagyon kis rövid olvasmányról van szó. 

Mégis, az az idő, amit a könyv olvasásával eltöltöttem, lassan telt. Nem azért, mert untatott volna, sokkal inkább azért, mert ahogy belemerültem az 1800-as évek Párizsi forgatagába, úgy éreztem kissé lelassult az idő körülöttem, ami hihetetlenül jól esett így a félév végi nagy hajrák után. 

Be kell vallanom, hogy mielőtt megjelent volna a sorozat részeként, nem hallottam A akméliás hölgyről, így nem is igen tudtam, hogy mire számítsak, mit rejt a csodás borító.
Maga a történet egy fiatal jóravaló fiú, és egy kurtizán szerelmét taglalja, kissé hasonló módon elbeszélve, mint a sorozat egy másik kötetében, a Kreuzer szonátában, ami őszintén jelenleg a kedvenc kötetem a sorozatból. Tehát a két főszereplőn kívül esik az elbeszélőnk, ami számomra így egy érdekes kontextusba helyezte az elbeszélést, kifejezetten tetszett. 

Ami érdekes volt, hogy nem tudtam igazán együttérezni a főszerplőkkel, maga a kapcsulatuk sem nőtt igazán a szívemhez, de valahogy úgy éreztem, ez nem is az a fajta történet, ahol görcsösen szurkolni kéne a szerelmükért és a beteljesülésükért. Sokkal inkább a kíváncsiság hajtott, és mire a történet végére értem, elégedetten tudtam letenni a kötetet, mivel hogy úgy éreztem, jó emberekről olvastam. Ráadásul igen, emberekről, akik megelevenedtek előttem és úgy követtek el hibákat, ahogy azt én is szoktam. Kicsit hiányzott már, hogy így érezzek.

Összességében egy nagyon szép történetet ismerhettem meg, amit mindenképpen tudok ajánlani, hiszen remek olvasási élmény volt és nem mellesleg megadta azt a kellemes érzést is, amit az ember azután érez, hogy valami olyat tett, ami után többnek érezheti magát. 

Nyereményjáték:

Az Athenaeum Kiadó újabb klasszikussal lepte meg olvasóit, s az Érzelmes klasszikusok sorozat Ifj. Alexandre Dumas regényével, A kaméliás hölggyel gazdagodott. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, s ismerkedjetek meg velünk egy félvilági nő történetével! A turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát.

További állomások:

 Amióta megjelent az első kötetete az érzelmes klasszikusok sorozatnak - Egy tiszta nő címmel, amiről itt írtam is - abszolút beleszerelmesedtem a témába, na meg a gyönyörű borítókba is, ami egységessé teszi a sorozatban megjelent kötetek kinézetét. Bevallom, ritkán olvasok kifejezetten klasszikus, régebbi műveket, és bennem is megvan az a kialakult hiedelem, hogy ezek nehezen értelmezhetőek, nehezen fogyaszthatóak, így a mai turné főszereplőjéhez is kissé félve közeledtem. Ugyanakkor megfogadtam, hogy elkezdek odafigyelni arra, hogy mit olvasok, és igyekszem minél szélesebb spektrumot lefedni ebben az évben. És mennyire jó, hogy így döntöttem! Őszintén alig vártam, hogy erről a könyvről mesélhessek nektek, mert úgy érzem abszolút nem kapja meg azt a figyelmet jelenleg, amit jogosan megérdemelne.

Fülszöveg:

A „Színház” című regény díszlete a színház, főszereplője egy korosodó, ámde nagyszerű színésznő, aki soha nem volt képes különbséget tenni a valódi és a játszott világ között. Élete úgy telt, mintha az egész egy nagy és hosszan tartó színjáték lenne.

Amikor aztán beleszeret egy, a fiával csaknem egykorú fiatalemberbe, majd viszonyt is kezd vele, rádöbben, milyen fájdalmasak tudnak lenni az igazi érzelmek: a szenvedély, a szenvedés, a féltékenység, a düh, a megalázottság, a bosszúvágy. 

Én és a könyv:

Nem tudom mikor olvastam utoljára, ennyire jól megírt könyvet. Hogy ez magának az írónak, William Somerset Maughamnak köszönhető, vagy a fordítónak, aki nem mellesleg Szerb Antal volt, azt nem tudom, de olyan kellemesen és gördülékenyen haladtam lapról lapra, hogy magam is meglepődtem, amikor a végére értem. Egyszerűen teljesen magával ragadott a történet és a főhősnő, ami olyan szempontból abszolút meglepő, hogy nem gondoltam volna, hogy bármilyen szempontból is tudok kötődni egy korosodó színésznőhöz. Nem beszélve arról, hogy mennyire mesterkélten és megjátszva éli a saját életét. Mégis, abszolút megtaláltam azokat a gondolatokat és mozzanatokat a főhősnőnk, Julia cselekedetei és mondatai között, amikhez abszolút rokonszenvesen vagy magamra ismerve tudtam viszonzulni, ez pedig azt hiszem abszolút annak köszönhető, hogy egy modern nőt ábrázolt az író, aki férfi létére igen jól ábrázolta a női lelket és egy olyan karaktert alkotott, aki bár dörzsölt volt, mégis két lábbal állt a földön. 

Az én felfogásomban, ez a könyv, egy abszolút feminista regény, ahol az egész életútját végigkövethetjük egy olyan nőnek, aki szépen lassan megtanul lavírozni a férfiak vezette világ sűrűjében, miközben természetesen hibákat is vét, és abszolút nem tökéletes. De talán pont ettől eléggé emberi ahhoz, hogy az olvasó kapcsolódni tudjon hozzá, miközben olyan szélsőségesen sarkítja ki a szinta robotias érzelmi világát, ami teljesen tudatosan csak a színészetre fókuszál, hogy mégis olvasmányossá és élvezhetővé teszi. A túl emberi és valós történeteket lássuk be, igen nehéz befogadni és élvezettel fogyasztani sokszor. 

Ami számomra végtelenül szórakoztató volt, a főhős, Julia magában tett megjegyzései. Ezeket néhol ki-kimondogatta, de csak magának az orra alatt, de legtöbbszőr csak magában nyugtázta. Megvolt az a gúnyos felhang ezekben szinte mindig, ami egyrészt karaktert is formált, másrészt pedig olvasóként hihetetlen mód szórakoztatott. Olyan volt, mint a stand-up comedysek szarkasztikus megjegyzései, ezt pedig azt hiszem nem kell magyaráznom, mennyire is tartjuk általánosan komikusnak. 

Ehhez a gondolathoz pedig mindenképp ide kell biggyesztenem a könyv utolsó jelenetéről, vagyis mondatáról való megjegyzésemet: lehetetlen módon imádtam. Hangosan felnevettem, ami nem is tudom, hogy mikor történt meg velem utoljára, ha egyáltalán valaha megtörtént már. 

Tehát a történet tagadhatatlanul humoros, gördülékeny és élvezetes, miközben igazából igazi parázsló tetőpont nincs benne, egyszerűen csak élvezetes olvasni. Ez pedig egy kalsszikus kötet esetében azt hiszem egészen meglepő, így ha valakinek szüksége van egy olyan kötetre, ami abszolút lerombolja az előítéleteit a régebbi világirodalmi alkotásokkal szemben, ez a kötet a létező legjobb megoldás rá. 

Nyereményjáték:

Az Athenaeum néhány évvel ezelőtt indította útjára az Érzelmes klasszikusok nevű kiadói sorozatát, melyben csodaszép, új borítókkal jelennek meg a népszerű, vagy épp már-már elfeledett, de ma is aktuális klasszikusok. Bloggereink ezt a sorozatot vették górcső alá, és mindannyian ki is választottunk egy érzelmes klasszikust, amelyet bemutatunk nektek a turnénk során. Tartsatok velünk a turnénk során, és ha velünk játszatok, nyerhettek egy szabadon választott kötetet is a sorozatból!

További állomások:

03. 25. Utószó – Észak és Dél
03. 27. Kitablar – Kreutzer-szonáta
03. 29. Szembetűnő – Az ártatlanság kora
03. 31. Kitablar – A skarlát betű
04. 02. Ambivalentina – Színház
04. 04. Csak olvass! – Dorian Gray arcképe
04. 06. Könyv és más – A skarlát betű

 A távol-keleti irodalom igen közel áll a szívemhez, és ezt jószerivel az olvasóim is megtanulták már az évek alatt. Így nem hiszem, hogy meglepetés lenne, hogy amint találkoztam az  Athenaeum kiadó gondozásában megjelent A kis szöuli fazekasműhely kötetével, egyből lecsaptam rá. Őszintén, nem is csak azért, mert a kortárs dél-koreai irodalom egy feltörekvő írójának kötete, hanem mert maga a fazekasság, az agyaggal való munka igazán kedves a szívemnek. (Pár éve még kerámikus képzéseket is néztem, egészen egyetemi szintig, annyira beleszerelmesedtem az ilyen fajta alkotásba.) Így nagyon kíváncsian vártam, hogy mit tartogat a kötet számomra, főleg, hogy eddig még nem találkoztam a kiadó Global sorozatával, és bár a sorozatban megjelent könyvek borítói egytől-egyig nagyon szimpatikusak voltak, úgy éreztem ez a kötet fogja eldönteni, hogy a későbbiekben mennyire leszek nyitott a többi könyvre a sorozatból.

Fülszöveg:

Dzsongmin ​egyik pillanatról a másikra mond fel a munkahelyén, úgy érzi teljesen kiégett. Már évek óta fáradhatatlanul dolgozik, érzi, változásra van szüksége.

Miután hónapokra kivonja magát a társadalomból, most úgy dönt, újra összerakja az életét. Kimerészkedik az utcákra Szöul közelében, ahol belebotlik a Szojo fazekasműhelybe. Ahogy magához vonzza őt a hely fénye és melegsége, az agyag és a kávé illata, Dzsongmin úgy érzi, valami megmozdul benne…

Társra talál, akivel megoszthatja élettörténetét, s közben az évszakok múlásával egyre inkább visszatér önmagához. Sorra készülnek a tányérok és edények, s ahogy keze egyre elfoglaltabb, úgy elméje lenyugszik és szíve kitárul, mint még soha azelőtt.

Korea feltörekvő tehetségének felemelő története olyan régi módszerekről, amikkel rátalálhatunk a közösségre, ahová tartozunk. Egy mese arról, mi történik, ha lelassulunk ebben a rohanó világban.

Dzsongminnak örökre az emlékezetébe vésődött, ahogy tavaly először megszúrta egy tüske.

Rengeteg gesztenye hullott ősszel a földre. Kezébe vett egyet, amire senki nem lépett még rá. Letörölte róla a piszkot, és kibontotta a tokot. Üres volt, mintha valaki már kivette volna belőle a magot. Összegyűjtött még néhány üres tokot, a durva tüskék a tenyerébe fúródtak. A gesztenyék között megbújt egy dühítően éles darab. Dzsongmin erősen rászorított a tüskés héjra. Meg akarta büntetni a kezét, amely eddig olyan hanyag szövegeket írt. Kerek vércseppek serkedtek a tenyeréből. Zsibbasztó fájdalom futott végig a karjából a gerincén keresztül egészen a lábujjáig.

Attól a naptól kezdve Dzsongmin többé nem hagyta el a házat. Akkor még egy teljes évszak sem telt el azóta, hogy a Gesztenyesor városrészbe költözött.

Én és a könyv:

Bár kevés dél-koreai könyvet olvastam eddig életemben, filmet és sorozatot annál többet láttam, így már ennyiből is ki tudott rajzolódni számomra, hogy európai szemmel ez a nyelv teljesen máshogy van felépítve, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Magyarra fordítva, de igazából már angol nyelven is nyelvidegenül hangzanak a mondatok, olyan kifejezéseket és szavakat használnak, olyan mondatszerkezeteket, amik számunkra elsőre furcsán hangzanak. 

Emellett pedig a kultúrális különbségek a reakciókban is megjelennek, hiszen teljesen el tudnak térni attól, amit olvasóként vagy nézőként várnánk, mint európai személyek. Számomra ez rendkívül érdekes, és furcsa mód vonzó is, így nagyon örültem, hogy a könyvben is ez a világ köszönt rám és végtelen nővérről és bátyról olvashattam például. (Ez egy nagyon tipikus megszólítási forma ebben a világban.) 

Mivel az évek során rendkívüli módon beleástam magamat a különböző távol-keleti kultúrákba, így nem volt annyira új számomra ez, illetve nem találkoztam értelmezhetetlen, vagy ismeretlen jelenségekkel, kifejezésekkel. Viszont ha egy teljesen avatatlan, a témában új olvasó helyébe kéne képzelnem magamat, akkor úgy érzem több minden is magyarázatra szorult volna, ami csak nagy ritkán jelent meg lábjegyzetben a könyvben. Persze a lényeges részek így is teljesen értelmezhetőek voltak.

Őszintén vegyes érzelmeim vannak a könyvvel, de összességében nagyon közel nőtt a szívemhez. Alig üti meg a 200 oldalt, ami lássuk be, igen rövid könyvként bélyegzi meg, mégis lehetetlen volt számomra gyorsan haladni vele. Nem azért, mert nem élveztem volna, vagy nem kötött volna le. Épp ez az, hogy lekötött, de egy olyan módon, hogy a mondatait, a gondolatait és cselekményét hosszasan kellett emésszem, legfőképpen azért, mert folyamatosan megérintett és a saját életem egy pontjára mutatott rá, így képtelenség volt nem reflektálni rá ezzel is meg-megállva az olvasásban. 

Egy nagyon izgalmas és érdekes belső utazást okozott számomra a könyv, mindezt bármiféle tudatos elgondolkodtatás vagy önsegítő kötet hangulat nélkül, ami így egy nagyon kellemes és természetes élményként hatott. Olyan volt mint egy jó nagy adag meleg tea egy hideg esős napon.

Több dolog is különösen tetszett a történettel kapcsolatban. Az egyik mindenképpen a szerelmi szál, ami tökéletes mértékben lett adagolva, hiszen nem ezen van a hangsúly, egyszerűen egy olyan mellékszál, ami olyan természetességgel szövődik bele a történetbe, ahogy egy jó slow-burn románcnak kell, emellett pedig mindenképp megemlíteném az egyik fő konfliktust, amely egy régi baráttal való eltávolodást mutatja be. Nagyon emberi és valóságos volt ez a nem direkt ellentét, amelyet a külső tényezők szültek, mégis egy barátság szenvedte el anélkül, hogy bármelyik fél igazából "rosszat tett volna". Annyira gyakori dolog ez mégis, amikor történetmesélésr ekerül a sor, valahogy az igazán direkt és egyértelmű konfliktusok kerülnek előtérbe. Pedig a könyvben szereplőnek is igen nagy súlya és vonzata van. 

Az egész könyv hihetetlenül valós és nagyon jól értelmezhető érzelmeket mutat be, amik úgy érzem sokakkal tudnak rezonálni, vagy legalábbis velem mindenképp rezonáltak. Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet és mindenképp meggyőzött, hogy a Global sorozat köteteit vegyem egy kicsit közelebbről is szemügyre, valószínüleg jól járok vele. 

Nyereményjáték:

Az alkotás öröme olyan problémákra is gyógyírt ígérhet, melyekre első pillantásra talán nem is gondolnánk. Dzsongmin élete új vágányra kerül, mikor felmond a munkahelyén, de nem is sejti, milyen új utakat ismerhet meg, mikor egy kávézónak hitt fazekasműhelybe toppan. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével ezen a belső barangoláson, s a turné végén megnyerhetitek Jon Szomin regényét az Athenaeum jóvoltából!

 Mindig tervezem, hogy elkezdek tényleg nagyobb számban magyar íróktól olvasni, de valahogy a rengeteg friss megjelenés között mégis elvesznek a magyar nevek. Őszintén erre a kötetre is inkább a borító hívta fel a figyelmemet, azt hittem először, hogy a kiadó Érzelmes klasszikusok című sorozatának új tagja jelent meg, de amikor közelebről is megvizsgáltam a dolgot, akkor vettem észre, hogy ez nem éppen így van. Bár a magyar történelmi fikciós regényekkel sokszor meggyűlt már a bajom, úgy éreztem itt az ideje egy újabb próbálkozásnak, mivel a fülszöveg alapján izgalmas történetnek ígérkezett, ráadásul a főszereplő olyan csibész hírében állt, ami megmozgatta már előre a fantáziámat, így reménykedve vetettem bele magam az olvasásba. 

Fülszöveg:

"Ki vagy te valójában, Késmárki Bertalan?"

Erre a kérdésre talán még maga az érintett sem tud válaszolni.

Lelencbe adott csibész, akit zseniális elméje nem mindig a legtörvényesebb megoldások felé terel? Páratlan szorgalmú könyvesbolti inas, aki pillanatok alatt ráérez a kereskedő lét ízére? Pest irigyelt suhanca, aki bejáratos a város kétes hírű fényírdájába, ahol nem csak az úri közönség fényképeszkedik? Esetleg szeretetéhes ifjú, aki az ujja köré csavar egy ártatlan kisasszonyt is? Egy biztos, ahol ő felbukkan, ott felbolydul a város.

Iglódi Csaba kiváló alapanyagból gyúrja meg hősét - fiatal kora ellenére traumákban bővelkedő gyerekkorral, pengeéles ésszel és kellő mennyiségű zsiványsággal -, majd visszanyúl a kalandregény műfajához, és a közepébe állítja őt. Csepegtet bele az 1860-as évek izgalmas érdekességeiből jócskán, csavar a kalandokon párat, és... ígérjük, hogy Késmárki Bertalan kalandjainak első része után a következőért nyúl az olvasó. Mert az ígéret szép szó…

Én és a könyv:

Bár zötykölődve indult be a történet, az első negyedén túljutva már teljesen magával ragadott Késmárki Bertalan élete. Egyszerűen lehetetlen volt nem megkedvelni ezt az éleseszű, szórakoztató és végtelenül pimasz fiút. Az a fajta főhős, akit egyszerre szeretsz, de mégis picit utálod, de közbe mégis megérted a tettei mögött meghúzódó motivációkat és életfelfogást. Ezt abszolút értékeltem, hogy Iglódi Csaba nem próbált egy szerencsétlen koldusból makulátlan királyfit varázsolni a kötet szerény, alig 300 oldalán. 

Mivelhogy pedig a kötet maga is igen nyurga, így a kellő felvezetés után egyből hamar szövődtek is a szálak, történések sokasága zúdúlt az olvasóra, azaz rám, néhol kicsit kapkodtam is fejem, ahogy a különböző helyszínek és szereplők között ugráltunk, hogy pontosan ki miért is fontos és lényeges, és kicsit sajnálom is, hogy ez még nem derült igazán ki számomra a sorozat első részének végére érve. Mert ugye ez egy sorozat első kötete, ami Késmárki Bertalan kalandjait hivatott elmesélni, arról meg már jobb ha nem is teszek említést, hogy milyen elvarratlan szálakkal lett vége az első ívnek, miközben a leglényegesebbként bemutatott mondhatni teljesen egyértelmű kifejlettel bír. 

Mégis, a hibáival együtt, alig várom, hogy olvashassam a következő kötetet, mert egyértelműen meggyőzött az író, hogy ez az a fajta magyar fikciós történelmi sorozat, ami az én lelkemnek kell. Nagyon könnyen el tudtam veszni a lapok között, bele tudtam merülni a történetbe, ami szerintem nagy részben az író stílusának köszönhető. Hallottam, hogy másoknak ez pont, hogy problémás volt, hiszen nem volt korhű és nagyon mostani, gördülékeny és fiatalos kifejezésekkel élt, mégis számomra ez végtelenül elősegítette az olvasást, és nem láttam problémaként, hiszen minden egyébbel megteremtette azt az atmoszférát, amivel el tudtam helyezni a történetet térben és időben. 

Külön szeretném kiemelni, hogy mennyire jó volt több erős és talpraesett női karakterrel is találkozni a történet során, akik mind másképp mutatták be ezen tulajdonságaikat, tehát nem egy kaptafára íródtak, ami hihetetlen felüdülés volt a számomra. 

Összességében nagyon ajánlom a sorozatot, leginkább olyanoknak, akik még nem tapasztalt olvasók ebben a témakörben, hiszen ez egy biztos kezdés ahhoz, hogy megszeresse és tovább olvasson az ember fia/lánya. Nem mellesleg pedig olyan borítóval rendelkezik, ami gyönyörű ajándékkönyvé teszi, vagy éppen a könyvespolc egyik ékévé.

Nagyon örülök, hogy ovlashattam, és alig várom, hogy újabb kalandba kezdhessek Késmárkival.

Nyereményjáték:

Kicsoda Késmárki Bertalan? A Blogturné Klub négy bloggere ered Iglódi Csaba 19. századi suhancának nyomába, egészen Pest utcáiig, hogy kiderüljön: gazfickó vagy igazi hős a zseniális elmével, ám a törvényes kereteket gyakran áthágó fiatalember. Tartsatok velünk, s a turné végén akár a tiétek is lehet az Athenaeum gondozásában megjelent, páratlan külsejű kötet!

Késmárki Bertalannal lehetőségünk van bejárni az 1860-as évek eleji Pest utcáit. Játékunkban pedig 19. században élt magyar személyek, vagy a század folyamán emelt építmények felderítésére invitálunk titeket, melyek valamilyen formában megjelennek a történetben. A rövid információkból kell rájönnötök a helyes megfejtésre, s beírni azt a Rafflecopter megfelelő sorába!

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

További állomások:

Illetve, ne felejtsük el, hogy ez a kiadó egy új sorozatának, az Érzelmes klasszikusoknak az első, nyitó kötete, és ahogy a könyv utolsó lapjain láttam, a következő rész borítója is ugyanezt a stílust viszi tovább, így már felcsigáztak, hogy lehetőleg olvassam és szerezzem meg az egész sorozatot, mert gyönyörű ékköve lesz a könyvespolcomnak. (Lássuk be, ez egy bizarrul motiváló dolog arra, hogy az ember klasszikusokat olvasson.)

Fülszöveg

Tess Durbeyfield becsületes, szorgalmas, a jobb életért küzdő nő, aki családját mindennél előbbre helyezi. Számítását azonban már egészen fiatalon keresztülhúzza a gőgös Alec d'Urberville, amikor egy éjjel erőszakot tesz rajta. Hogyan birkózik meg a szégyennel, majd a gyásszal egy lány az ezernyolcszázas évek derekán? Ha maga mögött hagyja fájó múltja színhelyét, kezdhet-e új életet egy szerető, gondoskodó férfi oldalán?
Az Egy tiszta nő Thomas Hardy időtlen klasszikusa; kulcskérdései a bűn és a bűnhődés kettősségét, az életet behálózó titkok hatalmát, a szeretet, a vágy és az elfogadás morálon felülemelkedő erejét járják körül.
Az Athenaeum Kiadó 2021-ben útjára indított Érzelmes klasszikusok sorozatának célja, hogy - a tizenkilencedik és a huszadik század alkotásaival megszólítva a huszonegyedik század olvasóközönségét - korszakokon átívelő párbeszédet teremtsen olyan kérdések mentén, amelyeken az emberiség a kezdetek kezdete óta töpreng.

Mindenképpen ajánlom, egy fontos olvasmány a mai fiatalok számára is, ugyanakkor úgy gondolom, hogy a húszas éveim előtt még nem tudtam volna megfelelően értékelni és fejben igazán hova tenni ezt a történetet, így én csak efölött a kor fölött ajánlanám.