Miután legutóbb megismerkedtünk a Hygge-vel, ami a dánok életérzését volt hivatott átadni és megértetni olvasójával...Nos ez után, itt van nekünk rögtön ennek a finn változata. Itt pedig álljunk meg egy szóra. Igen, a borító hasonlít, az elképzelés hasonlít, az illusztráció hasonlít, de (és ez itt egy hatalmas DE) ez a könyv nem a boldogságról szól, nem apró boldogságpillanatokról, hanem a kitartásról, a fel nem adásról. Igazából az egész könyv egy akkora motivációbomba, mintha összeállítanál magadnak egy "Soha ne add fel!" lejátszási listát (rengeteg Eminemmel) és mikor a végére érsz, csak az jár a fejedben, hogy "Ide nekem az óceánt vagy csak a félig befagyott Balatont, mert én ezt most átúszom".

Szóval nézzük is a finnek Sisuját, meg ami mögötte van.

Őszintén nekem nagyon furcsának tűnt, hogy egy-egy szóval le lehet írni egy egész nemzetet, így rögtön utána is jártam a sisunak, először is körbekérdezve a finn berkekben otthonosan vagy viszonylag otthonosan mozgó barátaimat, hogy ugyan, tényleg használatos-e ez a "sisu" szócske és ha igen, mi a jelentése. Egy kis kutakodás után pár finn ismerős (természetesen nem az én ismerőseim, hanem a barátaim ismerősei, akiknek ezúton is köszönöm a segítséget) nagyjából elmagyarázta, hogy a sisu egy régiesebb, ma már nem nagyon használatos kifejezés, ami nagyjából annyit, tesz, hogy soha, de soha nem adni fel. Az pedig, hogy erre egyetlen szava van egy népnek, elég sokat elárul róluk.

A könyv számomra nehezen indult be, valahogy az oldalak szerkesztése nem tűnt annyira kifinomultnak, de őszintén, így visszagondolva ez sokkal jobban illett a sisuhoz és a finnekhez, mint a hygge díszes és aprólékos oldalai. Az egyetlen problémám a betűméretekkel és a háttérszínekkel volt, amik miatt pár oldalt kicsit küzdelmes volt elolvasni, de mi ez, ha nem sisu?

Ugyanis a sisu maga tényleg a kitartás, az a fajta energiaforrás, érzés vagy megnevezhetetlen dolog, ami akkor ébred fel benned, amikor futás közben elhatározod, hogy csak azért is folytatod és nem érdekel, hogy beszorult a levegőd és úgy érzed mindjárt meghalsz, vagy amikor igazán úgy érzed nem fogod megtanulni holnapra az irodalom tz anyagát és hulla fáradt vagy, de csak azért is lefőzöl magadnak egy nagy adag kávét (vagy éppen esetemben teát) és leülsz és megírod. Utána pedig büszke vagy magadra és hopp ezzel el is értünk egyfajta boldogságot.

Ugyanakkor a könyv nem ennyiből áll. Részletesen bevezet a finnek mindennapjaiba, oktatásrendszerébe, szünidei tevékenységeibe és történelmébe is. Azt hiszem kijelenthetem, hogy lélekben talán picit finn vagyok, ebből pedig az következik, hogy baromi jól tudtam azonosulni a kötettel. Ez pedig nagyon jól magyarázza, hogy az előző posztban a Hygge miért nem lett számomra nagy kedvenc, míg mondjuk Sára barátnőmnek meg, pont az lett kifejezetten "bejövős", ha szabad ezzel a slendrián kifejezéssel élnem. 

Szóval igen, sikerült egy olyan életmódkönyvet találnom, ami tényleg tetszett, csak ajánlani tudom, bár leginkább azoknak, akik tudják magukról, hogy azért annyira nem kényelmesek és szeretik célokkal teletűzdelni a mindennapjaikat és ezáltal az egész életüket és inkább az önmaguk által elért sikerekben lelik a boldogságukat és apró örömeiket, mintsem a természet vagy a mindennapok apró szépségeiben.

Nagyon köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!

Ti olvastátok már a Sisu-t? Hogy érzitek inkább "hyyge- vagy "sisuféle" karakterek/személyiségek vagytok?